Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
Alföld folyóirat - Teljes fejetlenség a városban
87404
post-template-default,single,single-post,postid-87404,single-format-standard,ajax_fade,page_not_loaded

Teljes fejetlenség a városban

Mikó Csaba: Szürke galamb

„Ebben a városban járunk.” A szó legszorosabb értelmében. Debrecenben vagyunk, a város legsötétebb bugyraiban, ahol túlélni csak a mindennapos ügyeskedéssel lehet, ahol a bűnözés egy természetes folyamat, megélhetési lehetőség, vagy az egyetlen út ahhoz, hogy magunkat és a minket körülvevő világot el tudjuk viselni.

A fehér galambról a béke juthat eszünkbe. De mit szimbolizál a szürke galamb? Egy mondvacsinált békét, amelyet valaki önkényesen próbál megvalósítani a saját elképzelései alapján azért, mert az általa jónak gondolt világ elmúlt, a mostani pedig számára már elviselhetetlen. Ebbe az elképzelésbe azonban nem fér bele minden ember. Gyilkolás árán elért béke valakinek, aki többnek gondolja magát másoknál. A diktatórikus rendszerekhez hasonló ez az egyszemélyes példa, megfélemlítés, pusztítás, talán nem véletlen, hogy az oroszokra is történik utalás az előadás közben.

Tar Sándor bűnregénye egy valóságos magyar krimi, amely a darab során is sokszor végletesen abszurdnak tűnik, ám tudhatjuk, tapasztalhatjuk, nincs már olyan abszurd történés, amely ne válhatna valósággá. Éppen ettől válik az egész történet hihetővé és nagyon maivá még azoknak is, akik Debrecennek (vagy ha tetszik az országunknak) egy teljesen más arcát ismerik. Az alvilági maffia azonban működik mindenhol, s habár ez a Tar-regény a megszokottaktól eltérően elsősorban nem a mélyszegénységet ábrázolja, a kiszolgáltatottságban élők is megjelennek, s pontosan ábrázolt képet kaphatunk a periférián élőkről. Néger és a barátnője, Enikő, valahol az óriásfalu szélén élnek, beszédük pedig egyértelműen utalás a társadalmi státuszukra. Horkay Barnabás és Pallagi Melitta remekül hozzák az ártatlanul lecsúszott fiatalok karakterét, beszédük soha nem esik túlzásokba, valóságos faluszélét elevenítenek meg, amire sokszor esetlen mozgásukkal csak ráerősítenek. A szegénység mellett az alvilági lét is pontosan formálódik meg a szemünk előtt. Arctalan bűnözőket látunk, akik vagy hajukkal vagy sapkával takarják el a felismerhetőség jeleit.

Egy magyar kisvárosban járunk, ahol nem történik semmi. Még a rádió hírmondójának is nem létező trafipaxokról kell hazugságokat kreálnia, hogy legyen hallgatósága. A rendőrség is nyugodtan pihen – egy hadnagy ráadásul kényszerpihenőn van alkoholizmusa miatt –, ahogy az ezredes fogalmaz, csak piti ügyek folynak a városban, zsebtolvajlások, kocsifeltörések. Néger, a város szélén lakó fiú is nyugodtan indul el vadászatára, hogy vacsorára legyen mit az asztalra tenni, nyáron kacsákat próbál elkapni, télen csak a galambok maradnak. Azonban az élete és a történet is fordulópontot vesz. Vasárnap nem csak Isten, de a bűnözők is megpihennek, hétfőre azonban elszabadul a pokol. Az emberek egymást követően halnak meg, bármiféle idegenkezűség nélkül elvéreznek. Járványról szó sincs, valaki „rendet” próbál tenni a városban.

Ebben a rendcsinálásban érnek össze a szálak. Néger a galambvadászat közben találkozik össze Nyúlszájúval, aki elképedve és áhítattal figyeli a többiek közül kiemelkedő metálszürke galambot. Erősebb, bátrabb, mindenkit el akar pusztítani, miközben elpusztíthatatlannak gondolja magát. Kétszer lövi le a fiú, nem akarja megadni magát, de végül meghal, ő lesz a vacsora. Ekkor még nem sejtik, hogy a galamb fertőzött, rajta keresztül jut be a méreg az emberek szervezetébe, amely a vérzéses elhalálozásokhoz vezet.

A bűn azonban sokkal általánosabb formában jelenik meg a színpadon, mintsem hogy minden rosszat a maffiózókra és elborult elméjűekre foghatnánk. A rossz szerteágazó, jelenléte állandó nem csak az előadásban, de a világban is. Bűne mindenkinek van, legyen az akár egy káros szenvedély, ami miatt gyerekek kényszerülnek családfenntartóvá válni, vagy legyen az akár a kapzsiság. Egy nagyon pontos miliőrajz az, ami elénk vetül. A félelemé és a jobbra vágyásé egy reménytelen helyzetből figyelve, amikor nem találjuk a helyünket a világban. Mert ebben a felvázolt világban a szerelmeseken kívül senki nem találja helyét a világban.

Súlyos és megrendítő. Ami a történetet illeti, ezekkel a szavakkal jellemezhető leginkább mindaz, amit közel három órán keresztül láthatunk a színpadon. Mindaz pedig, amit a színészek produkálnak elképesztő és zseniális. Díszlet nincs, önmagukra, a testükre, gesztusaikra és egymásra vannak utalva a szereplők. Csupán néhány kellék áll a rendelkezésükre, ám egy ilyen díszlet nélküli térben talán éppen nehézség az a kevés kellék is (székek és ruhadarabok és egy mozgó dobfelszerelés), hiszen görcsös ragaszkodást válthat ki a térben eligazodni vágyóknak. A Stúdió K színészeinek esetében erről azonban szó sincs, tökéletes az összhang. Kifejező eszközzé a szinte teljesen üres térben a fizikalitás és hiány válik. Erőteljesen elrajzolt figurák jelennek meg előttünk, mozgásaik sokszor túlgesztikuláltak, mivel a szöveg sokkal több szereplővel dolgozik, mint ahány színészt a színpadon látunk, így tehát kettő-három karakter is juthat egy előadóművészre, s olykor hirtelen ugrásokkal azonnal kénytelenek váltani a szerepek között. Ilyenkor válik igazán fontossá a fizikalitás, hogy egy-egy karakter megformálásában más-más mozgások, gesztusok jelennek meg, amelyek – a néhány ruhadarab megváltoztatásán túl – segítik a nézőket eligazodni abban, éppen ki is beszél most hozzánk, melyik szereplő története fut tovább. A hiány a mellékkarakterek esetében válik fontossá, akik testben soha nem jelennek meg a színpadon, csupán a színészek által precíz mozgatással életre keltett üres ruhadarabokon keresztül ismerhetjük meg őket. A hiány mint kifejezőeszköz egy rendőrségi kihallgatás és több esetben gyermekek megjelenítésénél fordul elő. Ilyenkor üres pufikabátok testesítik meg a szereplőket, akiknek hangját a színészek kölcsönzik, valamint ezeket a kabátokat a mozgatás révén élettel töltik fel. Tragikus és feszült ez a fajta hiány, a gyermekek megjelenítésekor az ártatlanság védelmének ösztönét vált(hat)ja ki a nézőkből.

Az egyetlen pont, amikor körül a színészek és a történet is megfordul, az a mozgatható dobfelszerelés, amely egyben egy rádióállomás is. Innen tudósít a halálozásokról és az eseményekről a bemondó, bár az soha nem derül ki, honnan vannak az információi, s honnan tud dolgokról sokszor a rendőröknél is hamarabb. A darab zenei aláfestése is ebben a rendszerben szólal meg Spilák Lajoson keresztül. Ez az a kellékelem, ami folyamatosan mozgásban van a színpadon, ez rejti el a jelmezeket is, innen indulnak és ide érkeznek meg a jelenetek. A széken, dobon és a testeken kívül nagyon finom anyagokkal dolgoznak. A rendőrök recsegős telefonbeszélgetései rendre egy, az ujjaikra applikált nejlonzacskón keresztül hallató, s valóban azt a hanghatást kelti, mintha egy walky talky-n keresztül értesítenék egymást. A nejlonzacskóhoz hasonlóan egyszerű anyag még a papír zsebkendő, aminek a reptetése Néger és a barátnője, Enikő álmainak kalandozást jeleníti meg, máskor ez hordozza papírként az üzeneteket.

Öt perccel elalvás előtt a legfontosabbakra gondolunk. Mindig van min elmélkednünk, a miértekre keressük a válaszokat. Öt perccel az előadás előtt én csak arra gondolok, hogy lehet ilyen pontos összhangban dolgozni a színpadon. A miértekre és leginkább a hogyanokra keresem én is a választ még elalvás előtt is, de azt hiszem, az már éppen elég, ha valami ilyen erős hatással van ránk és gondolkodásra késztet.

Szürke Galamb, Tar Sándor regénye alapján írta Mikó Csaba, Stúdió K. Színház, XII. DESZKA Fesztivál, Vojtina Bábszínház, Debrecen, 2018. április 13.

Rendező: Horváth Csaba.

A fotókat Schiller Kata készítette.

 

Béres Zsuzsa

szerző: Béres Zsuzsa
honlap e-mail
Béres Zsuzsa 1992-ben született Debrecenben. A Debreceni Egyetem szociológia mesterképzésén végzett, jelenleg a Humán Tudományok Doktori Iskola tagja, kutatási területei a kortárs magyar kultúrafogyasztás, a kulturális elit és a fiatalok párválasztási szokásai. Első tudományos publikációja a Peme lapjain, színházkritikái a prae.hu-n jelentek meg. 2016-ban a Színház folyóirat gyakornoka volt.

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archív bejegyzések