Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
Alföld folyóirat - Payer Imre versei
87519
post-template-default,single,single-post,postid-87519,single-format-standard,ajax_fade,page_not_loaded

Payer Imre versei

A munkanaplóból

Nem tudni, halott
vagy kitörésre készülő vulkán közelében
lajstromozom a kavicsok recéit.
Merev, érdes, de leginkább hideg a közeg.
Érzem, lehetett vagy még lehetne itt,
de nem tudom már, mi.
Körülírok. A készület folytonos és kényszeres.
Részletes feljegyzést készítek a technikus
védőöltözetéről és túrabakancsának gyűrődéséről is.
Hátha szintén utalnak arra a bizonyosra.
Viszem fel az adatot.
Egyik kollégám összeesik, meghal.
Mintha egy durva recés darab
letörne a múltamból.
A hiányokat gipsszel töltik fel.
Egyre kevesebb a szirt,
egyre több a pótlás.
Gipszöntvény leszek.
Ezt is feljegyzem,
hátha jól jön, amikor fel-
tör a mindent elöntő láva.

Fekete kutya

Láttam a fekete kutya tekintetét,
a sötétbarna szempárt.
Részvét sugárzott belőle, tébolyult
marcangolásba bármikor átrobbanó.
Egy anyagtalan fal,
visszadöbbent róla a nézés
– kudarcos kitörés a fénybe.
Éreztem az idegen szagot.
Abban az időben
egyre homályosabban.
Átöleltem a fekete kutyát.
Éreztem, meg akar gyógyítani.
Nagyon erősen szorítottam
a bundás szőrrel borított testet.
Válla, a már-már emberi váll
megroppant, kificamodott.
Görcsös erővel szorítottam.
Mellkasom mellkasával szótlan beszélt.
Elengedtem, éreztem, gyógyulok.
Sérülten, jámboran nézett
vissza rám. Távolodón,
már-már túlról sugárzott
a felnyíló tekintet
az emberi körgyűrűn, falon át.

Szárnyakká lesznek

Szárnyakká lesznek szirmok.
Csapkodva emelkednek.
Szállnak fehéren, éneklőn magasba.
Hullámzanak, lebegnek.
Vakító fehéren ragyog
delelő fényben a fűszál lapja.
A fák törzse simul
tenyeremen, mint tényeren,
áramlik a növényi élet igenje:
ahogy együtt lélegezem a lombokkal,
ahogy fentről látom zöld hátuk.
Hívom vissza anyám.
Fürdöm az ég tavában.

Abroncs

Emlékszem a jelenre.
Azután emlékszem az emlékezésre.
Nem halt meg senki.
Halottak vagyunk mindannyian.
Hallgatás ideje van a dübörgő műzajban.
A pillanatfelvételek közökbe zuhannak.
Abroncsok határolta résekben
zakatolás, árnykép dohogása.
Pedig kiterített kora nyári rét van.
Együtt rajta minden és mindenki.
Az abroncs is kinyílva.
Rozsdás szélen, satnya fatörzs mellett.

(Megjelentek az Alföld 2018/2-es számában)

(Borítókép: utitars.cafeblog.hu)

Payer Imre

szerző: Payer Imre
honlap e-mail
Payer Imre 1961-ben született Budapesten, József Attila-díjas magyar költő, irodalomtörténész, újságíró, szerkesztő, egyetemi tanár.

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archív bejegyzések