Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
Alföld folyóirat - Rendhagyó sci-fi, jegyzetfüzetből
87645
post-template-default,single,single-post,postid-87645,single-format-standard,ajax_fade,page_not_loaded

Rendhagyó sci-fi, jegyzetfüzetből

Roberto Bolaño: A science fiction szelleme; Fordította: Kutasy Mercédesz

„Vannak, akik egy ideje már hol meglepődve, hol bosszankodva veszik tudomásul, hogy akárcsak Fernando Pessoa ládájából, Roberto Bolañóéból is egyre-másra kerülnek elő a kiadatlan művek”; ezzel a mondattal indítja Christopher Domínguez Michael mexikói irodalomkritikus Roberto Bolaño legújabb könyvéhez, A science fiction szelleméhez írt előszavát. A 2016-os spanyol kiadást követően egy évvel, a 2666 után, ismét Kutasy Mercédesz fordításában olvashatjuk Bolañót, ezúttal egyik első, 1984-re datált regényét, melyen már Spanyolországban dolgozott. A nyitómondat arra a parázs vitára utal, mely a chilei író posztumusz kiadásai kapcsán rob­bant ki az irodalomkritikusok körében, elsősorban a spanyol sajtóban, miszerint kell-e, érdemes-e olyan kéziratot megjelentetni, melyről nem állíthatjuk biztosan, hogy a szerző letisztázta, lezárta volna. A szóban forgó regény márpedig ebbe a kategóriába tartozik, hiszen hiába szerepel a három füzetet felölelő kézirat végén a „Blanes, 1984”, Bolaño egyrészt nem gépelte be a művet (nem a merevlemezén ta­lálták), másrészt utolsó részét, a Mexikói kiáltványt korábban már publikálta (2005-ben, a Turia folyóiratban). Ezt a vitát csak tetézte a szerző özvegye, Carolina Ló­pez döntése, aki jól összerúgta a port Jorge Herraldéval, az Anagrama kiadó vezetőjével – ő jegyzi Bolaño spanyol és nemzetközi sikereit –, a vita következtében pedig átnyergelt a másik nagy óráskiadóhoz, az Alfaguarához.

Igazságot semelyik kérdésben nem akarunk és nem is tudnunk tenni; Valerie Mi­les például, aki a barcelonai Pompeu Fabra Egyetem, egyben a Bolaño-archívum kutatója és a CCCB 2013-as Bolaño-kiállításának egyik kurátora, a következőképpen foglal állást: „Ha Bolañót igazán érdekelte volna, hogy ne jelenjenek meg a ki­adatlan munkái, erre vonatkozóan határozott utasításokat adott volna az özvegyének. Mert bőven volt ideje, hogy megtegye. Kafka kérte, hogy a műveit semmisítsék meg, és hatalmas szerencsénkre a barátja, Max Brod egyáltalán nem törődött vele” (Kutasy Mercédesz: „Kikötői Hírek”, Műút, 2017. január 30). Bolaño két ba­rátjával folytatott levelezéséből az is kiderül, hogy a ‘80-as évek eleje óta dolgozott az újonnan kiadott regényen, melynek írása közben rengeteget vívódott: „Még nem tud járni, de már mondja, hogy papa” – vallotta egyik levelében.

A Bolaño-rajongók örülhetnek, hiszen igazi ínyencséget kapnak: a szöveg mellett A science fiction szelleméhez írt szerzői jegyzeteket, rajzokat is megtekinthetik, be­pillantást nyerhetnek az alkotói folyamatba, megismerhetik a pályája elején lévő író rögeszméit, visszatérő motívumait, jól olvasható, apró betűs, szűk sorait. Hát nem éri meg már csak ezért kiadni egy könyvet? Ám a 2666-on és a Vad nyomozókon edződött olvasó nemcsak rajongani, hanem bizonyára csalódni is fog, hi­szen még igen éretlen, egyenetlen szöveggel találkozik: bár a regény szerkezete pontosan kidolgozott (ezt a kéziratban is láthatjuk), a második fejezet ellaposodik, a Mexikói kiáltvány pedig – mivel önmagában is egy kerek szövegről van szó – stílusában és szerkezetileg is kilóg a könyvből. A science fiction szelleme különböző műfajok (interjú, rajongói levél, első személyű elbeszélés, szövegkönyvrészlet) hol vi­lágosan elkülönülő, hol zavarba ejtően összeolvadó vegyítésének vázlata, egy­fajta tollpróba, melyben fellelhetőek Bolaño későbbi, érett műveiben alkalmazott technikái is, köztük a kitérők, a szóbeliség és írásbeliség dialektikája, illetve az el­beszélői hang elbizonytalanítására vonatkozó zárójelek (ez utóbbi a Mexikói kiáltványban).

A több szálon futó cselekmény egy interjúval indul: egy fiatal díjnyertes szerző hosszasan ecseteli művét, mely egy „rémálombéli”, „határon lévő”, apró dél-chilei faluból és az ott található Krumpliakadémiáról indul, majd a Wehrmacht tankjaival végződik. A katonai összeesküvésekkel teletűzdelt, olykor komolykodó cselekmény feltárására irányuló beszélgetés igen komikus jelleget ölt, a szerző (Jan Schrella) és a riporter hol elbeszélnek egymás mellett, hol intim kapcsolatba keverednek. A következő szál – mely a regény gerincét alkotja – elbeszélője Remo, aki a már említett Jannal lakik egy mexikóvárosi padlásszobában (Mexikóban a társasházak tetején, a mosókonyha mellett több ilyen apró szoba található, melyben a cselédek laktak és laknak a mai napig). Remo igazi társasági lény, míg Jan inkább magának való, bezárkózó típus, aki – annak ellenére, hogy gyakran hangoztatja vá­rosi kalandjait – valójában ki sem teszi a lábát a padlásszobából, ha pedig igen, csupán néhány háztömbnyire merészkedik el Mexikóváros majd’ 30 kilóméteres sugárútján. A harmadik szál, amely a másik kettővel folyamatos váltakozásban jelenik meg, Jan igen szórakoztató, többnyire valós amerikai sci-fi szerzőknek címzett le­veleit gyűjti össze.

Míg a cselekményt Jan alakja fűzi össze, a Mexikói kiáltványban – melyet Bo­laño, a 236. oldalon található jegyzetfüzetoldal szerint egy ültő helyében írt – az elbeszélő, Remo nézőpontja érvényesül, aki testi gyönyörök reményében, barátnőjével járja Mexikóváros legolcsóbb, kétes hírnevű közfürdőit. Ahogy ebben a fe­je­zetben, úgy az egész regényben dominál a valóságtól való menekülés motívuma, az álmok és részeg látomások jelenléte, illetve az elmaradhatatlan nyomozás (amiért sokan a Távoli csillag és az 1999-ben a nívós Rómulo Gallegos-díjjal is elismert Vad nyomozók megírásához való felkészülésként értelmezik ezt a könyvet), ezúttal a mexikóvárosi költészeti folyóiratok magas számának miértjét keresi az elbeszélő. A nyomozás mind témáját, mind kidolgozottságát tekintve igen gyenge lábakon áll, leginkább csak ürügyként szolgál a város irodalmi életének bemutatására, az (írói) élet rejtélyének felkutatására.

A science fiction szelleme legerősebb pontját a városi táj leírása és a kettőződések által keltett elbizonytalanító technika jelentik. A 70-es évek már zsúfolt Mexi­kó­városa barátságosan fogadta („első mexikói mosolyok”) az odaköltöző főszereplőket. Remo mintha magaslati perspektívából szemlélné a várost: „én pedig egyedül maradtam az asztalnál keresztbe vetett lábbal, és csak néztem az ablakból a végtelen tájat, a mexikóvárosi fiúkat és lányokat, az izgatott rendőröket meg a na­pot, amely mintha a házak tetejéről felügyelte volna a bolygót” (37.), később pedig „a kapucsengő megszólalása előtti táj”-ra (104.) utal. A kettőződések játéka gyakran a szereplők leírására irányul; Remo például a következőképpen reagál, mikor meg­pillantja tükörképét a Sanborn kirakatában: „különös szellemi másolat, egy sza­kadt kék pólót viselő, hosszú hajú fiatalember, […] szeme pedig, nem az enyém, hanem az a szem, amely elveszett a kirakat fekete gödrében, úgy össze­szűkült, mintha hirtelen megpillantotta volna a sivatagot” (32.). Remo figurája ele­ve kettős: a La Nación folyóirat kulturális mellékletének dolgozik, ám mellette egy áltörténelmi lapnak is gyárt cikkeket, Antonio Pérez álnéven. Másik alkalommal egy nő­vér­párt így jellemez: „egy adott pillanatban felfedeztem, a két testvér kö­zött egyfajta tükörszerkezet van, s e tükrök eltorzították és üzenetként újra el­küldték őket, így aztán az egyik időnként nyugodt és ártalmatlan alakot kapott, a má­sik meg egy ágy alá gurult üveggolyócskát, bár az idő nagyobb részében pusztító lézersugarakat küldtek egymás felé. A bulinak meg az egésznek a csillaga An­gé­lica volt. Lola pedig a nagyhatalmú árnyék” (105). A science fiction nemcsak Jan leveleinek te­matikájában, hanem ezekben a tájleírásokban (bolygó, sivatag, lézersugarak) és az identitás elbizonytalanítására, elmosására törekvő jellemzésekben („szinte átlátszott a bőre”) is megjelenik, bár a cím ennél többel kecsegtet.

Jan figurája azért is fontos, mert kiderül, ő Bolaño alteregója a regényben, a ké­sőbbi Belano alakjának első változata: az önálló lábakon is megálló Mexikói kiáltvány előtti, második fejezet – melyet, az előzményeket tekintve akár a regény zá­rá­sának is felfoghatunk – a fiatal, szintén sci-fi szerző egyik levelével zárul, melyet „Jan Schrella alias Roberto Bolaño”-ként ír alá. Az előszót jegyző Domínguez Micha­el talán túlzásba esik, amikor a chilei szerző érdemei között felhozza, hogy ő változtatta meg a jövőfogalmat a modern irodalomban; mindenesetre mégiscsak sikerül többé-kevésbé épkézláb keretek közé szorítania a sci-fi jelenlétének magyarázatát, mely nem csupán a popkultúra egyfajta látlelete a regényben: ahogy a Jan Schrella által említett szerzők (például Ursula K. Le Guin vagy Philip K. Dick), Bo­laño is úgy tekintett a jövőbe, mintha az a 20. század katasztrofális kiterjesztése volna. Bolaño számára sem kronológia a science fiction, hanem „az eltűnt idő ke­re­sése visszafelé”, erkölcsi állapot, etika, melyet csak egyfajta játékelmélet (például a káoszban mintákat kereső nyomozás) segítségével érthetünk meg.

A science fiction szelleme nem egy ismeretlen remekmű, nem vonultatja fel a teljesség és befejezettség poétikáját, de már számos olyan motívum és narratív elem megjelenik benne, ami Bolañót mint szerzőt egyedivé teszi; kettős fejlődésre­gény ez, mely nemcsak a szereplők, hanem a szerző útkeresésére is utal. Kiforrott regényalakjainak csírája megjelenik a cselekedni vágyó Remo és a bezárkózó, saját világában élő Jan figurájában, és felsorakoznak a jellegzetes bolañói kitérők, az el­bi­zonytalanítás, a megkérdőjelezett identitás és az a nyugtalanító érzés is – egyfajta kétségbeesett válaszkeresés –, amely minden egyes műve esetében magával ra­gadja az olvasót. Nemcsak az írás folyamatára kérdez rá; nagy rajongója, Patti Smith szavaival élve: egy „egyre táguló univerzum” első lenyomata.

Roberto Bolaño: A science fiction szelleme; Fordította: Kutasy Mercédesz, Jelenkor, 2017.

(Megjelent az Alföld 2018/3. számában.)

Báder Petra recenziója Roberto Bolaño 2066 című regényéről.

Borítókép: Roberto Bolaño (Wikimedia Commons)

Báder Petra

szerző: Báder Petra
honlap e-mail
1987-ben született Budapesten. Hispaniszta, kutatási területe a kortárs spanyol-amerikai elbeszélő irodalom. Az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájának doktorjelöltje, értekezése a testi és szövegi fragmentáció lehetséges viszonyait és jelentéseit járja körül.

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archív bejegyzések