Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
Alföld folyóirat - A részletek kora
89047
post-template-default,single,single-post,postid-89047,single-format-standard,ajax_fade,page_not_loaded

A részletek kora

Hutvágner Éva: Örök front

Hitelesen elbeszélni az apokalipszist, valamint két egész élet tartalmát belesűríteni egyetlen történetbe nem könnyű vállalkozás, mégis ez az alapötlet adja Hutvágner Éva első kötetének kiindulópontját. Az Örök front rövid, tömör és tömény, fontos esz­köze a sűrítés, amelynek sikerültsége az arányokon múlik: mennyire, de legfőképpen hogyan képes vegyíteni a két főszereplő életének mikrotörténetét az egész emberiség pusztulásának körülményeivel. A válasz szerencsére egyértelmű: a regény eleget tesz ennek a követelménynek, a személyes és az egyetemes történések kiegészítik, felerősítik, akár le is képezik egymást.

A kötet kezdőképe közvetlenül a vég előtti pillanatokat tárja elénk: egy Apo­­p­his nevű kisbolygó közelít megállíthatatlanul a Föld felé, a pusztulás elkerülhetetlen, az emberek ennek tudatában próbálnak még utoljára tenni valamit – vagy ép­pen semmit. Ám nem egyedül a regény nyitánya kezdődik nem sokkal a becsapódás előtt, hanem eltérő kezdőponttal ugyan, de a kötetet alkotó mind a három fe­jezet is, viszont minden egység zárása ugyanúgy az Apophis megérkezése. Ettől füg­getlenül a fejezetek nem ugyanazt akarják elmondani másként, hanem kisebb-nagyobb részletekkel egészítik ki egymást – mégsem állítható biztosan, hogy a végére a részek összeillesztése kiad egy átlátható egészet. A nagyobb egységeken be­lül is számtalan kisebb időben, térben, nézőpontban eltérő egység található, ami így azt a benyomást kelti, hogy ennek a történetnek meghatározhatatlan számú da­rabja van, kibogozhatatlan az eleje, és a vége is az volna, ha nem zúzná össze, és nem vetne véget a megoldás keresésének a másik bolygó becsapódása.

A szöveg szerkezetének töredezettsége egyúttal hozzájárul annak az atmoszférának a megteremtéséhez is, ami az Apophis közeledtét érző Föld végnapjait jellemzi. A kisbolygótól megváltozott Föld életterének természeti jelenségei és a kö­zelgő pusztulás emberekre gyakorolt hatásai pontosan és következetesen kidolgozottak. Az ég az éjszakai égbolttal együtt és a levegőben lévő porszemcsék sárgává színeződnek, a napszakok így összemosódnak, megkülönböztethetetlenné válnak. Továbbá a sárga beszivárog a főszereplők tudatába is: Júlia úgy érzi magát a sárgás fénytől, mintha csak egy emlékben lenne, míg Ágnes már csak úgy tudja fel­idézni a gyerekkori emlékeit, hogy azok – még az éjszaka történtek is – sárgás fényben játszanak. A sárga így egyrészt a pusztulás ígéretének tűnik, másrészt összemossa az időt: a szereplők fejében a múltat a jelennel, a becsapódás előtti na­pokat pedig egyetlen nappá gyúrja össze. Mégis az elkerülhetetlen tragédiának a legerősebb előszele az emberiségen végigfutó, egyre erősödő migrénhullám, az em­berek testét időszakosan előtörő görcsök gyötrik, a fájdalom már csak töménytelen mennyiségű gyógyszerrel elviselhető, leginkább egy soha el nem múló frontra, ahogy a cím is mondja, örök frontra hasonlít. A fájdalom megélése közben gyakran szétfolyik, behatárolhatatlanná válik a szereplők testérzete, míg a becsapódás előtti pillanatokban már a világ és önmaguk érzékelése is összemosódik, érzékszervekkel megállapíthatatlanná, szavakkal is csak nehezen leírhatóvá válik: „Aprónak érzi magát, de a kézfeje és a lába nagyon messzinek tűnik. A kezére néz. Hátralép, a párás levegőt átvilágítja a lámpa fénye, hátralép, de nincs hova, mégsem esik el, aprónak érzi magát, a lába messze van a kezétől, hátralép, de nincs ho­va. Amikor elkezdődik, egy ideig mintha egyetlen képben állnánk. Lüktetés. Fel­nézünk, az arcunk visszanéz, egyetlen pillanatra, aztán átfordulunk. 99942.” (31.)

Az elkerülhetetlen pusztulástól nemcsak az emberek fizikai állapotában áll be változás, hanem a társadalmi szerkezetekben is, a konvenciók megszűnnek, anarchia jön létre. Bár az egész emberi világ ki van téve a fenyegetésnek, de csak a budapesti történéseken keresztül kapunk képet az emberek reakcióiról, amelyek a hírek hallatán kétfelé oszthatók: még csinálni valami fontosat, vagy már nem csi­nálni semmit. Hutvágner pontos rajzát adja a helyzet által kialakult, meghatározott számú magatartásmintáknak: a tenni akaró tehetetlenségnek, a beletörődésnek, a céltudatos, de valójában cél nélküli menetelésnek, vagy a tömegben sodródásnak. Ezenkívül az elbeszélő erőteljes lírai leírásokkal is él, a masszává olvadó tö­meg ké­pei nagyon érzékletesek: „Kicsit még hullámzott a tömeg, mint amikor bedobunk egy követ a vízbe, de hamar össze is zárt a sötét, a fiú alakja elkeveredett a többiek között.” (18.) Az elbeszélő omnipotens, általában a főszereplők és a velük kapcsolatban álló két férfi, Miklós és Marcell nézőpontján keresztül láttatja az eseményeket, viszont többször előfordul, hogy „kívülről” tájékoztat a részletekről, hangja személytelen, tárgyilagos, a tér szempontjából is felülnézeti perspektívát képvisel, a tömeg mozgásáról, viselkedéséről pedig gyakran úgy beszél, mintha a ma­gas­ból tekintene le rá, mint egy hangyabolyra. Az elbeszélő megemlíti, hogy az emberek felismerték, hogy egyformák – ez a megállapítás nemcsak a személytelen masszává olvadásban talál igazolást, hanem abban a tényben is, hogy akárki akármit tesz vagy nem tesz, ugyanúgy következmények nélkül és nyom­talanul tűnik el, mint mindnyájan. A következménynélküliség ugyanakkor sokakban szabadságérzetet szabadít fel, teret ad a bűnözésnek és az erőszaknak, miközben a szemlélőkből is kiöli az erkölcsi aggályokat, egy halálos áldozatokat követelő tömegverekedés szemtanúja például ijesztőnek, de felszabadítónak találja a lá­tot­takat. Vagy egy másik esetben Júlia elkezdi mesélni Miklósnak, hogy látta egy kis­lány megerőszakolását, de be már nem fejezi a történetet, mert nem is érdekli igazán, Miklós pedig reméli, hogy az események során legalább meghalt valaki.

Emellett a szereplők a lehetőségek tárházának fogják fel a következménynélküliséget, mégsem mernek élni a legvadabb ötleteikkel, csupán játszanak a gondo­lattal, hogy most akár úgy is véget vethetnének egy kapcsolatnak, ha beleállítanák az ollót a másikba – de ez a fantázia tett nélkül és reflektálatlanul marad. Leg­fő­kép­pen Ágnes világképének alapja, hogy minden lépését számtalan lehetőség kö­zül választja ki, és akármerre indulhatna, ahova csak akar – ez a gondolat az egyetlen, ami megnyugtatja. A lány a kamaszkor végén és a felnőttkor elején toporog, szinte életkori sajátságnak tűnik az erős hit a saját élete fölötti teljes és kívülről be­folyásolhatatlan rendelkezésről, éppen ezért az Apophis miatt végessé vált lehetőségek gondolatára sokáig képtelen reflektálni. Ágnesben akkor kezdődik el a felnőtté válás folyamata, mikor szembenéz a valósággal, reflektál önmagára, és belátja, hogy minden válaszirány végén ugyanaz a pontosan behatárolt idejű pusztulás vár, továbbá, hogy valójában döntésképtelen, hiszen még a boltban is csak vé­letlenszerűen választ két csoki közül – ám a felnőttséghez vezető utat már nincs ideje végigjárni.

A véges napjait élő világ mellett a regény másik központi szála Ágnes és Júlia kap­csolatának végakkordja. A két lány jelleme közel áll az egyformasághoz, gondolataik, ötleteik, asszociációik a külön töltött idejükben is gyakran megegyeznek, márpedig a cselekmény ideje alatt fizikailag többet vannak külön, mint együtt. Gon­dolataik nagy részét mégis a másik tölti ki, képtelenek elszakadni egymástól. Jú­lia és Ágnes egymásban tükröződése, szakításuk és a vég előtti újra egymásra ta­lálásuk felidézheti Kosztolányi Esti Kornél-novelláit. A két lány kapcsolata már-már mitikusnak tűnik: nem derül ki, mikor és hogyan kezdődött, mintha a létezésük kezdete óta egymás életében lennének, az összeveszésük és szakításuk konkrét oka sem világos, és annyira egyformák, hogy össze is téveszthetőek. Ráadásul az em­lékezetük is a másik viszonylatában működik: Ágnes nem tudja megkülönböztetni a saját és Júlia emlékeit, Júlia pedig mindent elfelejt, amit nem Ágival együtt élt meg. Megcsömörlötten a másiktól, külön próbálnak új életet kezdeni, de minden értelmetlennek és lehetetlennek tűnik így, az új társ keresése is csak kifogás és jobb híján történő időtöltés. Mind Júlia már a kezdetekkor unalomba fúlt szerelmi kapcsolata Miklóssal, mind pedig Ágnes minden mindegy filozófiájú viszonya a nála sokkal idősebb Marcell-lel szinte jelentéktelennek tűnik a két lány közti barátsághoz képest. Mivel többnyire a lányok nézőpontján keresztül jutunk közelebb az eseményekhez, így párhuzamba kerül a fizikai kín és a lányok egymás miatti szenvedése, valamint a belenyugvás a becsapódásba és az érdektelenné szelídülés Júlia és Ágnes kapcsolatában.

Amíg az Örök front a világ állapotát és a kisbolygó jelenlétét nagyon líraian, néha homályosan ábrázolja, addig a szereplőit részletekbe menő realisztikussággal ismerteti. Marcell anyjának növénygondozási szabályaitól kezdve Ágnes ágyban fek­vési szokásain át addig, hogy Júlia utálja, ha valaki ráfújja a levegőt. Annak ér­dekében, hogy megmaradjon az egyenlő arány a világvége leírása és a szereplők magánéleti kálváriájának bemutatása között, s hogy a kettő kiegészítse egymást, nem lehet mindenről elmondani mindent – szerencsére a szerző nem is törekszik erre. Azért, hogy a Júlia és Ágnes közti bonyolult viszonyt érzékeltesse, vagy csak hogy jellemezze szereplőit, Hutvágner gyakran él leírásokkal, s ez a sűrítés egyik esz­köze lesz. Továbbá, a szereplők gondolatainak ismertetése által mutatja be, ho­gyan látják egymást, mit gondolnak a kapcsolataikról, a lányok állandóan, szinte mániákusan konzekvenciákat vonnak le egymásról. Ezek a leírások, bepillantások a gondolatokba többnyire jól működnek és szükségesek, viszont előfordul, hogy a cselekményben vagy a szereplők mozzanataiban nem nyernek sem igazolást, sem cáfolatot. Például Júlia többször gondolja, hogy Ági milyen kerek személyiség, és hogy ő, Júlia csupán kiegészítésnek tűnik mások szemében mellette, viszont erre az állításra Júlia gondolatain kívül, a szöveg más szintjein reflexió nem érkezik. Ám az állítások esetleges kifejtetlensége mégsem kelt hiányérzetet, hiszen a szöveg szerkezete és az ábrázolni kívánt világ töredezettsége teret adnak a kihagyásoknak. Ettől függetlenül sokkal erősebb és hatásosabb a karakterábrázolásban az, mikor a regény leírások helyett apró mozzanatokban mutatja meg a lányokat: „A szá­ján ismeretlen rúzs, amit Ági rondának és természetellenes színűnek lát. Elő­vesz egy tiszta papírzsepit, és letörli Júlia szájáról a festéket.” (103.)

A szöveg gyakran él kifejezetten lírai képekkel, amelyek hozzájárulnak a szétesőben lévő világ szétfolyó, összemosódó, feldarabolódó atmoszférájának megteremtéséhez. Ezt az atmoszférát a kötetben lévő rajzok is felerősítik, Máriás Attila illusztrációi párbeszédbe lépnek a szöveggel, kiegészítik azt, új távlatokat nyitnak az értelmezésben. A képregényszerű rajzok a szereplők belső működési mecha­niz­musait vagy az Apophistól rettegő világ hangulatát igyekszenek megfogni, illetve a szövegben többértelmű, nehezen értelmezhető lírai mozzanatokról adnak ké­pet, s így az illusztrációk irányítják is az értelmezést. Az illusztráció vagy egy eseménysort visz végig, akárcsak a képregények, vagy nagyobb képeket darabol fel kisebb kockákra, vagy mintha a távolból közeledne: egy-egy tárgy, élőlény képkockáról képkockára egyre részletesebbé válik, hogy aztán egy teljesen más alak képződjön meg. A képek hangulata változóan könnyed és nehéz, humoros és kétségbeesett, gyakran groteszk, rajzolásuk – akárcsak a szöveg – részletes és kifejező.

Az Örök front egy rétegelt és jól átgondolt szöveg, amely megtartja a saját ará­nyait a szereplőábrázolás és a világ közelgő pusztulása között. A regény atmoszférája a szétfolyásra és a határátlépésre épül, miközben a lírai nyelv és a szerző által is­mert megannyi részlet közül a megfelelőek kiválasztásával nagyon intim hangulatot hoz létre, s közben megfoghatóvá és elképzelhetővé teszi a világvégét.

Hutvágner Éva: Örök front, Kalligram, Budapest, 2018.

(Borítókép forrása: SZIFonline)

(Megjelent az Alföld 2019/1-es számában.)

Dobi Frida

szerző: Dobi Frida
honlap e-mail
Dobi Frida 1995-ben született Debrecenben, itt él jelenleg is. A Debreceni Egyetem magyar nyelv és irodalom mesterszakán végzett 2018-ban.

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archív bejegyzések