Tőzsér Árpád verse

Isten belső monológjáról

Vándorlásaid legvégén szorozni,
összeadni, kivonni illenék,
s várni a kínok és bűnök
szorzatainak végösszegét, a
nemlét-zérót. De annyiszor
megtetted ezt már ifjan, hogy e
spirituális számtani műveletekkel,
mondhatni, jócskán előre vagy:
abban a hitben, hogy az ember,
akár Thalész lapos Földje,
úszó korong valami óceánon,
mely óceánnak a széléhez érve
a korong a kegyes semmibe süllyed –
ifjan több versedben is
hívtad a halált.

Hívtad s nem jött, helyette
emlékeid tavából furcsa képsor
párállt föl: Mestrovic Jóbja s a szobor
tátott szája fölött a hiányzó ég –
a hallgató Isten. S kiáltott Jób:
Uram, a bűntelent miért gyötröd?
És a bűnösnek mért kedvezel?
És hol vagyon az ember, mikor
kimúlik? – Hánykódtak a szavak
a vonagló héber abdzsad-hangzók
fel-felcsapódó hullámain,
de egyenesen a létezés torkából
szakadó kérdésekre válasz nem jött,
az Úr decensen félrenézett.
Decensen? Szálljunk mélyebbre!

Holtan is birtokában elmédnek, képzelt
halálaid után a sírjaidban, néhai nyelved
sötét üregeiben, a szavak s ragok közti
résekben is konkrét jelentés – egér,
démon, kígyó – voltál. Nem igaz,
hogy utunk végén a semmibe lépünk,
s a földben nyomok nélkül eloszlunk,
hogy a robbanásig zárt agyunk Hadron-
ütköztetőjében, e világvég-projektben
az ellenanyag az anyagot megsemmisíti.
Elemi részecskéink a sírban is tovább
gyötrődnek, csak a külső reagálás
képessége szűnik meg, csak a száj
Hadron-gyűrűje záródik be örökre,
földi kínunkat sűrítve sokszorosára.

Az erebosz és nüx, az este és reggel
olajozottan forognak tengelyeiken. –
Jőjj el, kezdetek látomása s az örökös
„miértek”-re a „mert”! Az Isten
az eónnyi hosszú hetedik napon,
immár öregen, pihenni készül, mikor
valaki ököllel, alulról verni kezdi
az ég padlatát. A Teremtésen
a tenger kékje s az erdők zöldje
még meg sem száradt, s az ember
máris fennszóval panaszkodik:
A bűntelent miért… Az Isten a hetedik
napon teremti meg a hallgatás
transzcendenciáját, melyet tízezer
évvel később Dublin demiurgosza

belső monológnak keresztel.

(Megjelent az Alföld 2019. áprilisi számában.)

Borítókép: Ivan Meštrović Jób-szobra (forrás: Flickr)

Hozzászólások