Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
Alföld folyóirat - A listáktól az „Apostolokig”
89494
post-template-default,single,single-post,postid-89494,single-format-standard,ajax_fade,page_not_loaded

A listáktól az „Apostolokig”

Takács Judit: Meleg század. Adalékok a homoszexualitás 20. századi magyarországi társadalomtörténetéhez

Takács Judit könyve, a Meleg század már címében is telitalálat: a meleg szó feltöltődése a homoszexuális, illetve leszbikus tartalommal ugyanis nagyjából a századdal egyidős, annak ellenére, hogy 1994-ben a fővárosi bíróság névszabatossági okokból nem volt hajlandó bejegyezni a Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért nevű szervezetet, mondván, hogy a meleg szó nem köznyelvi, hanem szubkulturális, bizalmi. A nyilván ürügyes érvelés mellett érdemes rámutatni arra is, hogy mi­­lyen és mekkora kulturális-nyelvi-szociológiai küzdelem zajlott le, míg a meleg­(ség) az önmeghatározás egyik általános formájává vált. A könyv elsősorban a ho­moszexualitás társadalmi felügyeletének dokumentálása, mely a morális modell, a betegség- (vagy patologizációs) modell, a devianciamodell, a magánügymodell és az emberi jogi modell felfogásait, fogalmi rendszerét dinamizálva közelít tárgyához. Öt alaptéma pazar, érvelő és demonstratív kifejtését kapjuk: a homoszexuálisok listázása után a nemiszerep-áthágások és a melegségreprezentáció kérdései kö­vetkeznek, majd a dekriminalizáció, a „meleg élet” esélyei, végül pedig a homoszexuális alapú kompromittálás állambiztonsági aspektusai kerülnek a vizsgálat elő­­terébe. Egyszerre kapunk dokumentumokon, empirikus kutatáson alapuló diszkrimináció-, sőt manipulációtörténetet és emancipációs körképet a társadalomtörténet és a testkontroll kettős aspektusából.

Az első fejezet a homoszexuálisok listázásának magyarországi hagyománytörténetét összegzi: a folyamat a 19. század végén indul, korai szakaszáról csak közvetett dokumentumok (tudományos és ismeretterjesztő publikációk) tudósítanak. Ta­kács Judit komoly adatmennyiséget szembesít, mozgat meg, és feltárja a jelenség szociológiai és kriminológiai aspektusait. Dr. Pál György 1926-os, a tárgykört tudományosan megalapozó könyvével kezdi (A homoszexuális probléma modern megvilágításban), aki a homoszexualitást a természet „művészi impotenciájaként” ke­zeli. A tanulmány feltárja a diskurzus kifinomult árnyalatait az emancipációs gesztusoktól kezdve a prostitúció helyzetéig. Az első fennmaradt, konkrét lista 1942-ből való (993 homoszexuálisnak tartott férfi adatait tartalmazza), melynek szomorú apropója a „homoszexuális egyének munkaszolgálatra való bevonultatása”. A do­kumentum különlegessége, hogy jóformán az egyetlen olyan tényanyag, mely a homoszexualitás hazai történetét a holokauszt tragédiájához kapcsolja. Külön ér­dekesség, hogy az „Urbán” fedőnevű újságíró az államszocialista jegyzéken is felbukkan mint „hazafias meggyőződésből” szolgálatot vállaló informátor. 1942-ben behívták munkaszolgálatra, majd a keleti frontra került, megszökött, és szovjet fo­golytáborba kerülve antifasiszta lett. Az államszocialista listák részint, hasonlóan a korábbiakhoz, kriminológiai szempontból készültek (néhány mappa címe is be­szédes: Homoszexuális stricik, Zsaroló stricik), részint beszervezési-zsarolhatósági alapon. A dokumentumok szociotöltete itt is jelzi az emancipációs mozgásokat: egy 1988-as jelentés 50 ezerre becsüli a melegek számát, s felrója, hogy a fiatalabb generáció tagjai már nyíltan beismerik hajlamaikat.

A nemiszerep-áthágások kérdésköre az Est című „liberális bulvár” lap 1910 és 1939 közötti számainak (8861 lapszám!) alapos átvizsgálása nyomán kerül terítékre: a kutatás a tömegkommunikációs és témakultivációs elméletek háttérmetodológiáját alkalmazza. A kiváló fejezet a nemi sztereotípiák társadalomtörténeti és iro­dalmi vonatkozásaira is kiterjed. A nemiszerep-áthágások igen széles holdudvarral értendők: ez a skála és kisugárzás a transzszexuális létformától a fetisizmusig, illetve az alkalmi elmaszkírozásig terjed. Míg a kényszerűségből nőnek öltöző férfiak esetére számos példa akad, a férfiruhába öltözött női bűnelkövető típusára csak az „átokházi tanyavilág hóhéraként” rettegett „kupec”, Pipás Pista (azaz Rie­ger Pálné született Földi Viktória) esete ismert. Az olykor komikus magyarázkodások (egy férfi például üzleti megfontolásból jósnőnek öltözött) mellett a nőimitátor előadók karaktere is kirajzolódik. Ún. „vengerkaként” lépett fel például Lengyel József is egy hadifogolytáborbeli színielőadásban (A nagy börtön című drámájában ezt fel is dolgozta), amit bátyja, Lengyel Menyhért úgy értékelt, hogy a „táborban fejlődött félre a nemi élete”. Markovits Rodion szintén beszámol Szibériai gar­ni­zon című művében a „négy év óta gyülemlő szexuális puskapor” közé került nő­imitátor fiúkról. A nemváltások szenzációhajhász cikkeket is generáltak, de például egy 1936-os írás a hormonkezelés modern állásáról tudósított. Az átöltözők ka­tegóriájának vizsgálatakor érdekes viszonyítási ponttá vált gróf Vay Sándor/Sarolta klasszikus és emblematikus esete. Az életvitelszerű nemváltásra törekvés esetei viszonylag gyakoriaknak bizonyultak 1910-től az 1930-as évek közepéig. Nem egy sikertörténet bontakozik ki, s nem egy tragikus vagy tragikomikusan groteszk szituáció adódott, mint például a férfias Brtos Mária esete, akinek házasságát az egyház találta „természetellenesnek”, ezért maga Andrej Hlinka, a szlovák szélsőjobb emblémává vált figurája is aktív szerepet játszott a frigy felbontásában. Brtos Mária életét – minő véletlen – betegápoló apácaként fejezte be. Wegener dán festő nővé operálásának története (később Lili Elbeként élt) már orvosi szenzáció is, miközben az androgün art deco esztétika dimenziói is megnyílnak. Lili Elbe a tematika emblémája lett: viszonyítási pont, szinte egy folytatásos „regény” hőse. Külön te­ma­tikus egységet képez a sportolók nemváltása: itt bukkan fel például Zden­ka/Zdeněk Koubková/Koubek, Mary/Mark Weston vagy Dora/Heinrich Ratjen (újab­ban irodalmilag Lesi Zoltán versciklusa dolgozta fel a témát) története. Visszafogott hangot üt meg Tormay Cécile és Zichy Rafaelné szerelmének feltárása (a komornyik „kritikus helyzetben”, a fürdőszobába nyitó szobalány „furcsa helyzetben” ta­lálja őket: ebben ki is merül a szenzációhajhász részletezés). Oscar Wilde, Alfred Redl, Mednyánszky László vagy Batthyány Gyula (noha a nevezett festők meleg iko­nikus státusza későbbi fejlemény) is cikkek hősei lesznek. Az „örömlegények” és prostituáltak ügyeinek, a gyilkosságok és az „erkölcstelen üzelmek” tárgyalásakor Takács feltérképezi a sajtó-kommodifikációs technikákat, illetve a narrációs el­járások, az elhallgatás és a célzás dinamikáját is, s nem egyszer utánajár a hallgatás okának is. Ilyen például Nopcsa Ferenc nemzetközileg jegyzett paleontológus, di­no­szauruszkutató esete, aki homoszexuális féltékenységből megölte fiatal titkárát, Doda Elmas Bajazidot.

A homoszexualitás magyarországi dekriminalizációjának büntetőtörvényi as­pek­­tusairól szóló fejezet az 1961-es dekriminalizáció hátterét vizsgálja 1958-ból szár­mazó, bizonyos törvényszakaszok módosítását célzó, korábban ismeretlen le­véltári anyag nyomán. Takács szakmai szigorral rendszerezi a homoszexualitás bün­tethetőségének abolicionista fenntartása melletti és elleni érveket a medikalizációs felfogás jogi diskurzusba áthajló kontextusában. Az Egészségügyi Tu­do­má­nyos Tanács „idegbizottságának” referátuma és az 1961-es büntetőtörvény-mó­do­sí­tás összefüggésrendszere kiemelkedő szerepet játszott az emancipációs törekvésekben is.

A rendszerváltást megelőző évtizedekben kibontakozó „meleg élet” formáit, tár­­sadalmi kereteit és mozgásait, az ún. fenyegetett identitásokat Takács Judit mély­interjúk alapján mutatja be a mikrotörténetírás és a mentalitástörténet eszköztárával, a büntethetőségtől kezdve a homoszexualitás magánügyként való elgondolásának modelljéig (melyre 1962-től nyílt lehetőség). Már a szexuális önmeghatározás képlékenysége is komoly metodológiai kérdéseket vet fel a társadalmi korlátok miatt. A fejezet a kognitív elszigeteltség, az illegalitás, a sajátos térhasználat (parkok, fürdők, szórakozóhelyek) és a heteroszexuális homlokzat fenntartásának kényszere tárgyában rendszerezi az interjúk állításait, s felvázolja azokat a potenciálisan releváns és felvállalandó létmóddal, illetve a meleg önmeghatározással szem­ben megnyilvánuló társadalmi energiaáramlásokat, melyek az egyes rendszerváltás előtti évtizedek mentalitástörténetének vonásait alapjaiban határozták meg. A társadalmi tudás, az információ hiánya és a jogszabályozás (az intim szféra sérthetetlenségének kikezdése) az önmegértés és az önmegvalósítás egyik fő gát­jaként működött, s a társadalmi szintű helyzetfélreértés gerjesztette helyzet feszültséggócai miatt kialakult mimikri-technikák komoly sérüléseket is okoztak.

A kötet zárófejezete igazi csemege, levéltári alapkutatáson alapuló tanulmány, mely az intézményesített állami homofóbia agresszióját állítja középpontba, ugyanis a homoszexuális alapú kompromittálás állambiztonsági alkalmazásával foglalkozik az 1960-as évek Magyarországán. Takács Judit a szenzitív levéltári kutatómunka korlátozásának, paradox személyiségvédelmi aspektusainak vagy időnkénti el­lehetetlenítésének stratégiáival indít, lendületesen értekezik a tényfeltárás jogi és politikai korlátairól és az ebből fakadó anomáliákról, a szenzitív adatokat tartalmazó szövegrészletek (nem mindig következetes vagy intézményfüggő) kitakarásáról. Két fontos ügyet preparál ki: egy homoszexuális plébános esetét, akinek segítségével a titkosszolgálat más egyházi személyek kompromittálását akarta elérni, és az „Apostolok” fedőnevű ügyet, melyben egy egykori domonkosrendi apáca köré csoportosuló fiatal, hívő nőkből álló csoportosulás érintett. A vallási csoportot úgy próbálták felszámolni, hogy a nők szüleinek olyan névtelen levelet küldtek, mely a gyülekezet fejét homoszexuális elhajlással vádolta meg. A kompromittáló beszervezés típusának jellegzetes irodalmi példája Tar Sándor esete, aki egy 2002-es in­terjúban maga mesélte el beszervezésének történetét, s amelyből Ménes Attila drámát is írt (2016-ban került színre). A nehézségek ellenére is határozott képet kaphatunk a Kádár-kori pártállam egyházellenes megnyilvánulásairól (melyek egyik csúcspontja volt a „Fekete Hollók” fedőnevű akció nyomán kirobbant persorozat), noha Ká­dár Rákosival ellentétben az egyházat nem akarta megsemmisíteni, hanem annak egyes tagjait haszonelvűen igyekezett felhasználni saját céljaira az ún. operatív meg­előző intézkedések foganatosításával. Az „Apostolok” akció keretén belül meg­valósított kompromittálási bomlasztási kísérlet iskolapéldája a rágalomkampány révén államilag generált és fenntartott homofóbiának. A más szülők nevében a vallásos 20–25 éves lányok szüleihez eljuttatott levelek imitált közvetlensége, ka­rak­tergyilkos bizalmassága különösen sokkoló. Egy idézet: „Sajnos, meggyőződtem, hogy beteges hajlamait a mi kislányainkon éli ki, azokkal szeretkezik vagy in­kább buziskodik? Azt hiszem, így hívják az ilyet. Hát meg kell őrülni.” A csoportdosszié tanúsága szerint az intézkedések „a csoport teljes felbomlását eredményezték”, M. M. E homoszexuális alapú lejáratása sikeres volt. A homofóbiához nem kell feltétlenül homoszexuális egyén.

A könyvet gazdag dokumetumgyűjtemény zárja. Takács Judit könyve úttörő jel­legű és metodológiai szempontból is mintaadó munka, s a magyarországi homoszexualitás társadalomtörténetének hiánypótló, diskurzusalapozó fegyverténye. Nem vagyunk elkényeztetve e téren: ha csak a cseh helyzetre pillantunk, látható a ha­talmas deficit. Jan Seidl szerkesztésében például 2012-ben jelent meg hasonló, tény­­feltáró, diskurzusalapozó 584 oldalas munka (Od žaláře k oltáři. Emancipace ho­mosexuality v českých zemích od roku 1867 do současnosti – A tömlöctől az es­ke­tőteremig. A homoszexuális emancipáció Csehország területén 1867-től máig), amelyet egy évvel ezután Pavel Himl, Jan Seidl és Franz Schindler szerkesztésében egy újabb, közel 700 oldalas hasonló, társadalomtörténeti kiadvány követett („Mi­lu­ji tvory svého pohlaví”. Homosexualita v dějinách a společnosti českých zemí – „Azo­nos neműeket szeretek.” Homoszexualitás a cseh történelemben és társadalomban).

Csak remélni lehet, hogy a kutatás folytatódik, s hogy a könyvben nem egyszer leleplezett hatalmi agresszió sem módszereiben, sem retorikájában nem tér vissza a történelem színpadára.

Takács Judit: Meleg század. Adalékok a homoszexualitás 20. századi magyarországi társadalomtörténetéhez, Kalligram, 2018.

(Megjelent az Alföld 2019. májusi számában.)

Csehy Zoltán

szerző: Csehy Zoltán
honlap e-mail
Csehy Zoltán 1973-ban született Pozsonyban, költő, műfordító, irodalomtörténész, kritikus, a Kalligram folyóirat versrovatának szerkesztője. 2014-ben Janus Pannonius-díjat kapott műfordításaiért.

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archív bejegyzések