Fausztina nővér* betegnaplójából
[DE. Presszióvers]
Ha festenék az éjféli üres, neonvilágította peronokat
az állomáson. A sínek sötét, hideg csillogását.
A néma és reménytelen várakozást. De mégis.
Pár perccel később már egy újabb nap lehetőségével,
bár távolabb még a fénytől, és sokkal közelebb
a sűrű sötétséghez. És mégis, mégis, mégis.
[VAKREMÉNY. Demensvers]
Takács Zsuzsának és Lanczkor Gábornak
Egy öreg fénykereskedő áll a régi zsidótemetőben
egy olvashatatlanná kopott sírkő fölött.
Mit is keres itt, nem emlékszik már.
Elfelejtett minden mást. Csak ott áll egyedül. Boldogan.
* Szent Fausztina Kowalska (1905–1938).
[ÁLOMBETEGSÉG. Hajnalvers]
Térey Jánosnak
Álmomban meghaltam. És amikor felébredtem, pontosan emlékeztem minden apró részletre, hogy történt. Ahogy mindig is szerettem volna. Úgy történt minden.
De nem tudtam elmondani még neked se, mert a beszéd is egy betegség, könnyen átragad másra. Mint egy vírus a metrón. És nem akarlak megfertőzni az álmommal.
Inkább gyógyítom magam. Hallgatok, hallgatok, hallgatok hosszan. Csak akkor szólalok majd meg, ha kérdezel. Nehogy megijedj. Hogy tényleg meghalt bennem valami.
[FOLYÓMEDERBEN. Gyógyulóvers]
Esős, hideg májusi nap.
Mégis milyen szép kezdet
kinézni a bambuszrolón
keresztül a hajnali kertbe.
Nem aludni vissza, nem olvasni,
csak feküdni a folyómederben,
engedni, engedni csak az áramlást
magamon keresztül.
(Megjelent az Alföld 2019/11-es számában.)
(Borítókép: will zhang képe a Pixabay-en.)
Hozzászólások