Studia Litteraria 2021/1–2.
A Studia Litteraria 2021 szeptemberében megjelenő, Városi emlékezet és identitás című száma egy 1969-ben indult folyamat legújabb fejleményének tekinthető: Balogh István történész-etnográfus ugyanis ekkor publikálta a debreceniség fogalmát vizsgáló tanulmányát, Debreceniség: Egy irodalmi fogalom története és társadalmi háttere címmel. A téma iránti érdeklődés közel 50 év elteltével sem csökkent, ugyanis 2018-ban a Magyar Emlékezethelyek Kutatócsoport konferenciájának középpontjában is ez a fogalom állt, 2020 tavaszán pedig megjelent a konferencia anyagát magába foglaló tanulmánygyűjtemény, melynek címe: A debreceniség mintázatai: Városi identitás és a lokális emlékezet rétegei a kora újkortól napjainkig. A járványhelyzet azonban már nem tette lehetővé a kötet szakmai eredményeinek megvitatását, ez indokolja a Studia Litteraria mostani, tematikus lapszámának megjelenését. Fazakas Gergely Tamás bevezetőjében kifejti, hogy a gyűjtemény több szálon is kapcsolódik a 2020-as kötethez, nyíltan vállalva az azzal való kontinuitást. A tanulmányok ezúttal öt téma köré csoportosulnak, lefedve a debreceniség komplex fogalmának legfontosabb területeit.
A lokális és regionális identitás társadalomtörténeti és szociológiai vizsgálatai című egységben a debreceniség fogalmához szorosabban kapcsolódó tanulmányok mellett az alföldi régió más településeihez kapcsolódó írások is találhatók, komparatív nézőponttal gazdagítva a kiadványt. Lakner Lajos a „Nagy-Debrecen”- gondolat alakulását tekinti át, melynek lényege, hogy a 19–20. század fordulóján – több vidéki nagyváros decentralizációs törekvéséhez hasonlóan –Debrecenben is felmerült az igény a nagyvárosi rangra. A Csokonai Kör fontos célja volt, hogy a vidéki irodalmi alkotók is nyilvánosságot kapjanak, illetve, hogy a város a nemzeti kultúra és irodalom terén regionális központtá fejlődjön. A kulturális szempont mellett azonban Debrecen fogalma összekapcsolódott a magyar műveltséggel és a magyar fajjal is, hiszen a várost gyakran emlegették az ősi magyar szellemiség őrzőjeként Budapesttel szemben. A tanulmány részletezi a kérdéskört övező vitákat, amelyek nemcsak Debrecen és Budapest, hanem a vidéki városok között is ellentétet teremtettek. Brunner Attila írása szintén ehhez a korszakhoz kapcsolódik: a szerző az alföldi városok lokális rítusait és identifikációs technikáit tekinti át. A tanulmány nagy hangsúlyt fektet a fogalmi háttér tisztázására, ezen belül különböző településekhez kapcsolódó rituális gyakorlatok, a tárgyakhoz és épületekhez kapcsolt képzetkörök, a helyi karakterológiák és a térszemlélet konkrét példákon át való elemzésére. Csikós Gábor a jászkun redempciós mozgalom identitásformáló szerepével foglalkozik: a történelmi háttér áttekintése után rátér a 20. században kibontakozó mozgalom vezéregyéniségeinek, Hild Viktor és Kele József törekvéseire, illetve az általuk felvázolt lehetséges jász önképek alakulására. Béres Zsuzsa tanulmánya szociológiai szempontból közelít a debreceniséghez: a szerző a helyi kulturális elit tagjaival készített interjúk segítségével vizsgálja, mit jelentenek számukra a városhoz szorosan kapcsolódó fogalmak. Az interjúk négy nagy téma – cívisváros, cívisidentitás, a Kollégium és fejlődés, büszkeség és felejtés – köré épültek, melyekben például a városra jellemző kitartás és túlélés dicsérete, illetve a vidékiség és partikularitás kritikája egyaránt megfogalmazódott, jelezve a helyi identitás komplexitását.
A következő egység a Debreceni térhasználat és építészet címet viseli, és 3 tanulmányt foglal magába, melyek az épített környezet és az identitás, illetve az emlékezetkultúra kapcsolatát vizsgálják. Fazakas Gergely Tamás írása a szabadságharc ritualizált emlékezetével foglalkozik, részletesen vizsgálva a 19. század második felében jellemző kommemorációs rítusok alakulását, amelyek a város periferiális (Csigekert, Csereerdő) és központi (Református Kollégium, Emlékkert, Városháza) területeihez egyaránt kötődtek. A szerző több helyen is kiemeli a hazafiság és a felekezetiség korabeli kapcsolatát: a szabadságharc, a nemzeti identitás megőrzéséért folytatott küzdelem elbeszélése gyakran kapcsolódik össze a református felekezet történelmi tapasztalataival (protestánsüldözés, gályarabság), így az ezekről való emlékezés többszörösen is fontossá válik. Horváth Péter a város Trianon utáni urbanisztikai törekvéseit és eredményeit veszi górcső alá, hangsúlyozva a történelmi kihívások szerepét. A szerző részletesen kitér közegészségügy, az oktatás, a közművelődés, a lakhatás, az infrastruktúra területein történt fejleményekre: lajstromba veszi az ekkor épült, a város arculatát máig meghatározó épületeket, mint az egyetem főépülete vagy a Déri Múzeum. Veress Dániel tanulmánya szintén ehhez a korszakhoz kapcsolódik, hiszen az egyetemi református templom 1938-as tervpályázatát elemzi. A pályázatra érkezett tervek bemutatása mellett fontos szerepet kapnak az Egyetemi Templomépítő Bizottság vezetőjének, Csikesz Sándornak az elképzelései is, aki az épületről a református istentisztelet karaktervonásai alapján gondolkodott. Borsos József győzelmében ugyanis döntő jelentőségű volt, hogy a templom megtervezésénél egyedül ő követett Csikeszéihez hasonló elveket.
Az Irodalom és emlékezet című fejezetben debreceni szerzők munkái kerülnek fókuszba. Bakó Endre a Panoráma néven ismert, franciául megjelent magyar irodalomtörténeti összefoglaló recepcióját elemzi 1930 nyara és 1931 tavasza között. Az éles vitákat kiváltó kötet 1867 előtti irodalommal foglalkozó részét Hankiss János, az 1867-tel kezdődő fejezetét pedig Juhász Géza írta. Munkájukat világnézeti, politikai és faji szempontok érvényesítése jellemzi az esztétikai fókusz helyett – ahogy erre többek között Bálint György, Ignotus Pál, Márai Sándor és József Attila is felhívja a figyelmet. A baloldali kritikusok elítélték a kötet konzervatív beállítottságát is, Bakó azonban kiemeli, hogy a szerzőket érő kritikák nagy része szintén szubjektív és politikailag elfogult volt. Baranyai Norbert a debreceniség emlékezetét vizsgálja Szabó Magda Kiálts, város! című drámájában, amely meglepő módon egy nem közismert, 17. századi történetet dolgoz fel. Baranyai részletes elemzi a cím jelentésrétegeit, amelyben megfigyelhető az egész műre jellemző kettősség, a megszokott narratívák elbizonytalanítása. A címben megjelenő felszólítás ugyanis egy bibliai idézet keretében hangzik el a darabban, Szabó Magda azonban nem az eredeti szöveget követi, hanem több bibliai rész összeszerkesztésével gondolja újra az Ószövetségben leírtakat. A debreceniség fogalmához kapcsolt kálvinista szellemiség és a predestináció fogalma is a megszokottól eltérő módon jelenik meg: a darab szereplői felszínesen, önkényesen instrumentalizálják az elve elrendeltséget, gyakran az emberi mulasztások magyarázatára használva azt. A város maga is retorikai konstrukcióvá válik, amelynek jelentései a beszélők éppen aktuális szándékaitól és céljaitól függően alakulnak, átértelmezve ezzel a város múltjára irányuló emlékező távlatot is.
A Felekezeti identitás című fejezetben négy írás foglalkozik a vallási identitás kérdéseivel. Szabadi István tanulmánya betekintést ad a Szilágyság, ezen belül is Szilágysomlyó mezővárosában élő különböző felekezetek együttélésének problémáiba, elsősorban a református felekezet meghatározó egyéniségeire fókuszálva. Függelékben közli id. Halmágy István alispán emlékiratának témába vágó részletét is, így elsődleges forrásból is bővíthetjük ismereteinket. Posta Anna két, 17. századi neolatin gyászvers-antológiát vizsgál a poétikai-retorikai hagyományok felidézése által: részletesen kitér a műfajtípusok kérdésére, az elégikus jelleg mibenlétére, a metrikus jellemzőkre, a dialogikus szerkezetre, a mitizálás kiemelt szerepére, illetve az egyén és közösség viszonyának versbeli leképeződésére is. Kovács Gergely a Debreceni Főiskolai Énekkar, azaz a Kántus történeti tudatát, a csoport önképét vizsgálja. Ehhez a történeti háttér és a források elemzése ad segítséget, hiszen a kórus 1861-től vezetett jegyzőkönyvéből kiderül, hogy a múlthoz való kötődés hiányát hogyan igyekeztek pótolni a tagok. A csoportöntudatnak lendületet adott például a Balogh Ferenc által köztudatba vezetett, 1739-es alapítási dátum is, hiszen ennek megfelelően jubileumi ünnepségek rendezésére nyílt lehetőség. Ferencz Árpád tanulmánya a vallás és az identitás kapcsolatát vizsgálja, arra keresve a választ, hogy az egyház hogyan képes a szekuláris világban is komolyan vehető állításokat formálni, illetve szélesebb közösség számára is eljuttatni azokat.
A gyűjtemény utolsó fejezete a Disputa A debreceniség mintázatai kötetről címet viseli, és 4 tanulmányt foglal magába, amelyek a kötet bizonyos írásaira reflektálnak, gyakran továbbgondolva azokat. Gáborjáni Szabó Botond tanulmánya Kazinczy debreceniségfogalmát és annak előzményeit helyezi középpontba, rámutatva arra, hogy az író város iránti ellenszenve tulajdonképpen társadalmi és művészetszemléleti különbségekből adódik, amelyeket a kálvinizmus és az ezzel összemosódó debreceniség fogalmára vetített ki. Erre mutat az író Domokos Lajossal való műfordítással kapcsolatos konfliktusa, illetve a Debreceni Grammatika kapcsán kialakult vita elemzése is. Mazsu János tanulmánya pedig történettudományi szempontból közelít Kazinczy korához, felhívva a figyelmet a reformkorral való kapcsolódásra, a fejlődés szükségességére és a megvalósítást övező kérdések kontinuitására. A fejlődés vezénylésének problémája fontos kérdésként szerepel, hiszen Kazinczy kiemelt pozíciójának megteremtéséhez egy alkalmas partnerrel szembeni vita megnyerése nagyban hozzájárult, ezt a szerepet pedig Debrecen töltötte be. Szirák Péter a kötet egészére reflektál, elsősorban a város (ön)képének alakítását helyezve fókuszba. A szerző felhívja a figyelmet a külső és belső tekintet kapcsolatára, amely a többféle szemlélet kialakulásáért és együttéléséért felelős. Ezen kívül részletesen kitér a Térey János írásaira reflektáló szövegrészekre, továbbgondolva az abban megfogalmazottakat. A gyűjteményt Imre László írása zárja, amelyben elismeri a szerzők munkáját, és az emlékezet lokális és nem lokális rétegei felől vizsgálja a kötet tanulmányait. Elmondható, hogy a periodika – A debreceniség mintázatai című kötethez hasonlóan – a debreceniség fogalmának minél sokoldalúbb vizsgálatára törekszik, ezt pedig a különböző tudományterületek képviselőinek bevonása által meg is valósítja.
Studia Litteraria, irodalom- és kultúratudományi folyóirat, Városi emlékezet és identitás, 61. évf., 2021/1–2.
Hozzászólások