Légszomj. Kortárs magyar horror- és weirdnovellák, szerk. Roboz Gábor
Úgy látszik, hogy az utóbbi években a magyar irodalomtudomány is elkezdett szisztematikusan foglalkozni a sci-fi, a fantasy, a horror és a weird műfaji címkékkel ellátott alkotásokkal. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy az elmúlt egy évben több folyóirat is tematikus lapszámot jelentetett meg a témában (a Helikon 2020/2. Posztmodern gótika, a Prae 2020/4. Spekulatív fikció és a Tempevölgy 2020/4. Gáspár András-száma), valamint több monográfia is napvilágot látott (H. Nagy Péter, Mikromechanizmusok, NAP, 2020; Keserű József, Lehetnek sárkányaid is, Prae, 2021), sőt többszerzős tanulmánykötet is készült (Rémesen népszerű, Athenaeum, 2021). Tehát meglehetősen kedvező közegbe érkezett a Roboz Gábor által szerkesztett Légszomj című antológia, amely kortárs magyar horror- és weirdnovellákat gyűjt egybe.
Elképzelhető, hogy a kötet alapjául szolgáló novellapályázat sugallta, vagy persze műfaji klisé is, de szinte hátborzongató, hogy a 15 novellából 8-ban valaki új helyre költözik. E hasonlóság ellenére az antológia meglehetősen sokféle elbeszéléstechnikát vonultat fel. A horror irodalom már H. P. Lovecraft előtt is a fehér középosztálybeli heteroszexuális férfiak nézőpontját érvényesítette a legtöbbször. A Légszomj elbeszélői azonban gyakran nők, akad köztük olyan is, aki a saját neméhez vonzódik, de gyerek és tinédzser elbeszélője is van a kötetnek.
Az előszó áttekintést ad a horror és a weird műfajában érdekelt fiatalok alkotásairól, de a magyar nyelven alkotó elődökkel szűkmarkúan bánik, hiszen itt említhetjük akár Bodor Ádám, Jódal Kálmán vagy Szvoren Edina szövegeit is.
A kötetet Komor Zoltán Az embergólya című novellája nyitja. A történetben egy gyermektelen házaspár egy boszorkányos rituálé segítségével szeretné elősegíteni, hogy gyermekük születhessen. A történet a bizarr reáliák közé építi a fantasztikumot, az embergólya meghozza a várva várt csecsemőt, de ennek ára van, hiszen bármit is hoz a gólya, az anyának ezentúl helyette kell lélegeznie (15.). Ez egyrészt rájátszás az ismert szólásra (a gólya hozza a gyerekeket), vagyis a történetet egy nyelvi szükségszerűség katalizálja, másrészt ez a lépés az, amely megteremti az allegorézis lehetőségét. Az anya, miután megkapja a gyermeket, „tudja, soha többé nem jut már rendesen levegőhöz” (25.), azaz a történet feloldódik az allegória felfejtésével: a gyermekvállalás áldozatot követel az anyától, aki a várandósság alatt saját maga testétől vonja el a szükséges anyagokat utódja táplálásához. Az antológia címe Komor novellájával is összefüggésbe hozható, ahogy több másikkal is. A légszomj annak az esztétikai tapasztalatnak a következménye, amelyet a szövegek olvasása során a befogadónak is éreznie kell. Persze, mint azt a továbbiakban látni is fogjuk, tematikus szinten is sokszor kapcsolódnak a novellák a főcímhez.
A horror műfajához sorolt elbeszélések gyakran élnek az allegorézis lehetőségével, s talán a magukat könnyen adó allegóriák is hozzájárulhattak ahhoz, hogy sokan még ma is a horror/weird szövegeket a szépirodalomhoz képest alsóbb regiszterhez tartozónak vélik. Farkas Balázs novellája, a Bróda Szálló azt mutatja meg, hogy miért lehet izgalmas egy a szóban forgó műfajokhoz tartozó novella, ha annak nem adható koherens értelmezése, egyszóval nem tudunk ráhúzni egy jelképi olvasatot anélkül, hogy az ne lenne következetlen. A novella főszereplője, Nóra felmond munkahelyén, vidékre költözik, elidegenedik a barátaitól, de végül új munkahelyre talál, a Bróda Szállóra. A szálló maga megmagyarázhatatlan történésekkel van tele, mintha már a túlvilághoz tartozna, vagy mintha valamiféle kapocs lenne a mi világunk és a túlvilág között, az ide érkező vendégek például csoportos öngyilkosságot hajtanak végre.
Papp-Zakor Ilka írásában egy cirkuszból elszökött fiatal lány, egy hasbeszélő verődik egy ismeretlen kis faluba, ahol végül egy betegség viszi el. A lány kísértete evilági munkájához híven hasbeszél, azaz azzal szórakoztatja a helyiket, hogy a halottak nevében beszél a még élő rokonokhoz, a falubeliek azonban ebből mit sem érzékelnek, és bedőlnek az ámításnak. Felmerül a kérdés, hogy milyen felületes lehetett a szereplők viszonya elhunyt családtagjaikhoz, ha ily módon rászedhetők. Izgalmas továbbá az is, hogy kezdetben a telefon és a rádió működése egyesek szerint kapcsolatot teremthet a túlvilággal vagy a transzcendenssel (lásd Babits Mihály Rádió, illetve Haláltánc című versét, vagy Karinthy Frigyes Megszólal a telefon című novelláját, Kosztolányi Dezső Zengő telefonját). Papp-Zakor elbeszélése megfordítja ezt a viszonyt és a kísértetet teszi meg kommunikációs eszközzé.
Jónás Zsolt Folyondár című novellájának elbeszélője vagy nagyon elszakadt a hétköznapi dolgok szintjén a valóságtól, vagy az ő általa teremtett valóságban működnek nagyon máshogy a dolgok, mint a mi világunkban, ugyanis itt a kéktúra egy verseny, amit meg lehet nyerni (68.), az antibiotikum pedig vény nélkül kapható (72.). A novella egy pontján mintha éppen az elbeszélő döntené el, hogy melyik is a helyénvalóbb értelmezés: „Talán jobb is, ha az öreglánynak nem szólok erről, még teljesen hülyének nézne. Hozzáteszem, nem biztos, hogy jogtalalanul.” (74). A novella egésze emberi perspektívából mutatja be a történteket, noha az elbeszélés vége leleplezi, hogy voltaképpen az elbeszélő már a folyondárnak nevezett emberekkel táplálkozó növénnyel él valamiféle szimbiotikus viszonyban.
Az ezután következő két szöveg is különleges lényekre fókuszál. Benedek Szabolcs novellájában egy házaspár a gyermekkorukban halott fanyűvös történeteket játsszák el, míg Szabó Róbert Csabáéban az emberek egy furcsa változáson átesett csoportjáról olvashatunk, a nemlélegzőkről.
Kleinheincz Csilla Szárnya alatt a meleg című novellája szokatlan, E/2-es elbeszélésmódot választ, mintha egy a megszólítottnak írt levelet olvasnánk. A szöveg címzettje a gyerekkori barát, Génia, hozzá beszél Fanni, a narrátor. A szöveg különlegessége, hogy Fanni kettejük kapcsolatáról csak a méhészetből kölcsönzött szavak és tapasztalatok segítségével tud beszélni: „mintha szárnyak zizegnének a tiszta képek és a tudatom között, elhomályosítva mindent” (131.).
Szarvas Szilvia elbeszélése (Ajka fehér, mint a hó) Papp-Zakor Ilkáéhoz és Komor Zoltánéhoz hasonlóan folklorisztikus elemekkel dolgozik. Egy idős boszorkány egy rituálé segítségével lemásol egy magzatot, amely fejlődésnek indul a méhében, de az utódjának szánt lelket végül nem sikerül megkaparintania, így évről évre új lelket kell szereznie lányának. Egyetlen módja van csak, hogy megszabaduljanak ettől a szertartástól, ha meghal a fiatal boszorkány lelkét bitorló személy, aki történetesen nem más, mint a szépséges királylány. A novella során kiderül, hogy kettejük között az egyetlen különbség, hogy a boszorkánynak hófehér ajkai vannak, ami valószínűsíthetően az állandó lélek hiányának testi jegye lenne. Talán ugyanezt, a lényegnek tekintett belső hiányát jeleníti meg a vaddisznóvá változott boszorkány zárlatban olvasható megnyúzása, ami nem a vaddisznóvá változást leplezi le, valószínűleg nem a boszorkány teste rejtőzik a lenyúzott állati bőr mögött, hanem csupán állati inak, hús és csont.
Noha eddig kerültem a világirodalmi párhuzamokat, A Bach-tenger megszelídítése esetében ez megkerülhetetlen. Körmendi Ágnes történetének a középpontjában ugyanis nem egy szénalapú életforma, hanem egy tudattal megáldott tájelem áll. Eszünkbe juthat erről Jeff VanderMeer Annihilation című műve (magyarul Expedíció), amelyre nyilvánvaló hatást gyakorolt H. P. Lovecraft elbeszélése, a Colour out of Space (Szín az űrből). VanderMeer írásában különböző expedíciókat indítanak abba a zónába, ahol megmagyarázhatatlan okból feloldódik a határ többek között az élő és az élettelen, a tudattal rendelkező és a tudattalan között. Körmendinél egy idegen bolygón található, gyilkos ösztönnel megáldott tenger a főszereplő, akit – ahogy azt a cím is sugallja – végül sikerül megszelídíteni.
A Túlélők főszereplője – ahogy az antológia több más novellájában is – egy gyerek. Azonban jelen esetben Laci a fokalizátor is, hiszen nem érti, hogy miért zárkózik be apukája nevetgélő lányokkal a szobájába, vagy hogy hogyan is hívják a csokitojást, amelyben a kisautó és a matricák találhatók (181.). Annak ellenére, hogy ebből a gyerekek korlátozott perspektívájára következtethetnénk, az árvaházban lakó gyerekek mind szellemeket látnak. Ezek a kísértetek azonban nem elhunyt emberek visszajáró lelkei, hanem önmagukkal meghasonlott felnőttek és gyerekek megszökött jobbik részei. A fonocentrista hagyományra alapozva ezek a szellemek légneműségükkel a lélegzet és a lélek közötti etimológiai kapcsolatot mutatják fel, hiszen a részleges anyagtalanságukban a kísértetek a légneművel kapcsolatba léphetnek, hiszen dohányoznak (185.), vagy testetlen hangként jelennek meg (201.).
A Hasad című elbeszélés tulajdonképpen egy abortuszallegória néhány Lovecraft-allúzióval (Vének, csápok). A történet a 19. századi Angliában játszódik, főszereplője egy teherbe ejtett prostituált, Daisy, aki barátnőjétől azt hallja, hogy a Vének némi ellenszolgáltatás ellenében megszabadítják a nemvárt magzattól. Daisy új munkaadói varrodai munkát bíznak a lányra, viszont a szövet elkészítése közben saját vérét is bele kell szőnie a készülő ruhába, amely – mint azt egy mintázatbeli hasonlóság sejteti – valójában a Vének embergúnyája, hogy elrejtsék eredeti alakjukat.
Harmath Dávid A lámpáshal című novellája a fentebb már említett allegorézist építi bele a szöveg cselekményébe. Amint az elbeszélésben előre haladva kiderül, az óvodáskorú Ábel ikertestvére a szülés során meghalt, álmaiban azonban egy lámpáshal képében kísérti testvérét. Mindez az Anya elbeszélését megszakító álombetétekből – melyeknek Ábel a narrátora – és Ábel pszichoterápiás kezelésének eredményeiből derül ki. A kisfiú álmaiban a víz alatt a lámpáshallal töltött időt a pszichológus tehát az ikrek prenatális állapotának allegóriájaként olvassa. Mindez eddig szinte semmilyen fantasztikumot nem tartalmazott, a szokatlan dolgok akkor kezdődnek, mikor Ábel viselkedése megváltozik, a nála határozottabb ikertestvére veszi át a közös test fölötti uralmat, és végül – egy fakanállal kipeckelt gázrózsa segítségével – végez az őket sanyargató édesapjával. Beszédes a kisfiú neve is: először az ószövetségi Ábel inverzének tűnhet, hiszen ő marad életben, és testvére hal meg, de az elbeszélés végére, a gyilkosság révén mintha Káinná alakulna, aki a bibliai történetnél még nagyobb bűnt követ el, nem testvérét, édesapját gyilkolja meg.
Az, hogy a szövegeket egy „horror- és weirdnovellák” megjelölésű kötetben olvassuk, a kezdetektől elindít egy olyan olvasási fókuszt, amely arra ösztökél, hogy a szokatlant, a későbbiekben kibontakozó megmagyarázhatatlant előre vetítő jelenségeket keressük. Sereg Gitta novellájának (A dolgok rendje) szereplői is folyamatosan a rendellenességeket kutatják: a plafonon látható repedések miértjein, a pincéből felszivárgó bűz eredetéről ábrándoznak, balsejtelműnek gondolják a véletlenül kihallgatott beszélgetések foszlányait. A szomszéd ajtaján lógó koszorúról a két lány azonban eltérően gondolkodik. Míg Lilla csupán egy ízléstelen dísznek véli azt (262.), addig Gréta valamifajta általuk megfejthetetlen jelnek gondolja (263.). Egyszóval a novella szereplői mintha tudatában lennének annak, hogy egy weirdnovella szereplői, és folyamatosan a megszokottól eltérő dolgokat figyelik, szinte várják, mikor történik valami megmagyarázhatatlan borzalom új lakókörnyezetükben.
S. Kolozsvári Zsófia Porszemek című elbeszélésében a nyelvi jelölők hasonlósága a jelöltekre is kiterjed. A halott nagymama lakását fedő por és az elbeszélő porcikáiban szétáradó szorongás (285.) összerímeltetése már előrevetíti, hogy az említett lakásban megpillantott porból álló lény (a szemei is porból vannak, erre utal a cím) és az elbeszélő a novella végére eggyé válnak.
Az összeállítás (jó értelemben véve) leginkább weird, és egyben leginkább bölcsész alkotása Moskát Anita Bevezetés a sokváltozós viszonyrendszerekbe című novellája, hiszen magának a tudás megszerzésének eredetét kutatja. Röviden fogalmazva a tanulás-táplálkozás metaforát járja körbe, vagyis olyan nyelvi kliséket tesz élővé vagy vesz szó szerint, mint a „megemészteni a tananyagot”, mivel az elbeszélés főszereplője csak úgy tud tanulni, ha nyelvével lenyalja, és így teljesen magáévá teszi a megtanulandó szöveget. Talán feltétel nélkül elfogadható, hogy a megszerzett tudás megváltoztat minket, de Moskát szövegében ennek testi jegyei is vannak. A dichotómiákból szakdolgozó Patrik maga is egy biológiai dichotómiává válik. Egész teste kettős elágazásokból áll, ujjai, nyelve, a pupillája.
Első olvasásra talán nem is minden novella rejtélyét tudja „megoldani” az olvasó, de éppen emiatt izgalmasak ezek a szövegek, hiszen a lehetséges következtetéseket nem rágják az olvasó szájába, hanem aktív befogadói munkát várnak el, így pedig folyamatosan újabb rétegei tárulnak fel az így tulajdonképpen végső megoldással le nem zárható értelmezésnek.
Légszomj – Kortárs magyar horror- és weirdnovellák, szerk. Roboz Gábor, GABO, Budapest, 2021.
Hozzászólások