Jász Attila verse

Majdnem mindent

1.

A mennyország talán a szomszéd kert
sarkánál kezdődik, ha jól viselkedünk,
akkor jövőre már itt, napsütés után
könnyen jöhet zápor,

de semmi sem
biztos, az irgalom kiszámíthatatlan,
és fordítva, viszont ő mindig megbocsát,
szeretné, hogy már gyerekkorodban
a mennyországban érezd
magad,

a felhevült almákat a kertben nyári
zápor hűsíti ehető hőfokúra, a tenger
felől szél szárítja, dörzsöli
fényesre,

malváziát iszom a naplemente alatt,
az utolsó korty után egy levendula-
mezőn találom magam, lila virágokkal

kék búzalepkék táncolnak, sürgősen
be kell lépnem a romkápolna
hűvös félhomályába.

2.

Meztelenül ültem a sziklán, lábamon
békatalp, fejemen búvárszemüveg,
néztem a tengert, és ő is nézett engem,
csodálkozott, nem szoktam ilyet
csinálni,

hívott magával, és megmutatott mindent,
most épp száradok, a tenger olykor meg-
mossa a lábamat, alázatosan, mint egy
bencés apát, olykor belenéz
a könyvembe,
ráfröccsen, jegyzetnyomot hagy, együtt
olvassuk a tengerről szóló horvát verseket,
és majdnem mindent megbocsátunk
magunknak.

(Isztria, 2020 nyara)

(Megjelent az Alföld 2021/2-es számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, feLugossy László munkája.)

Hozzászólások