Celler Kis Tamás: A mérgezett gyalog
Ahogy egy mai versnek kell szólnia az örökkévalóságról, Celler Kiss Tamás versei úgy szólnak a máról. Szerzőnk legújabb, A mérgezett gyalog című verseskötetét lapozgatva az olvasó nyomon követheti, hogy a versekben miként és hogyan épülnek fel a szövegek finom árnyalatai, hogyan erősödnek meg az egyéni és az általános, a metafizikai és a korkritikus mintázatokat kereső vállalás nyelvi eszközei. Szerzőnk gyakran az apa alakját megidézve, máskor egy családi kaleidoszkópon keresztül mutatja be a maliciózus felhangokat sem nélkülöző életképek sorozatát, villantja fel az új generáció egy tisztább, szabadabb világot óhajtó, mégis múlthordozó életélményét. Opusai mögött fölsejlik a tematikát átható életút, az olvasás számára sem nélkülözhető biográfia. Ahogy sorainak érzelmi hangoltságát, úgy konkrét hivatkozásainak holdudvarát is egy örökölt, akár a dédapáig is visszavezethető élményvilág élteti. A személyesség érzelmeivel átszőtt szövegeket egy történelmi visszhangokkal zsúfolt léttapasztalat festi komorrá: „sikertelenség, te, aki a családom felett uralkodsz, / hatalmad apáról fiúra száll” // „a nagyapám a dédapám hangján hallja a szavaid, / apám a nagyapám hangján hallja a szavaid, / én az apám hangján hallom a szavaid, / de te állsz ott minden apa mögött, sikertelenség.” … „a te birodalmad alattvalója vagyok … lépteim alatt a te utad porlik, pórusaimból / a te hatalmad árad. valamire vinni nem egyéb, / mint felségárulás”. (eredettörténet 37.)
A mérgezett gyalog Celler Kiss Tamás második kötete, s mint ilyen fontos stáció a saját költői hang megtalálásának útján. A konkretizáló kísérletezés feladata itt az, hogy a szerző olyan nyelvi pozíciót találjon, amely a hajlamaival szinkronban kialakuló bölcseleti-közérzeti lírát megtartja az egyéni tapasztalatokat kifejező attitűd keretei között, s megóvja egy apologetikus vagy transzcendens-szakrális látásmódtól. Hogy a reménytelenség, a hiányérzet evilági élményei ne váljanak egy patetikus, kiüresedő költői vízióvá. Hogy az olvasó végig érezhesse, a vers reményforrás, szabadságígéret, a korlátok, a gúzsba kötő kötelékek áthágásának nélkülözhetetlen eszköze.
Celler Kiss Tamás fiatal, vajdasági származású költő. Kötetében a fiatalságot zsánerképek, helyzetdalok, szerelmes versek stb., képviselik. Ahogy például az utóbbiakat az és táplálni című opusában egy találka történetét felidéző sorai: „egy padon ülünk. piros szövetkabát / van rajtad, kezedben egy száraz kifli. / galambokat jöttünk etetni. gyerekkorod óta / félsz tőlük, és mert jobb nem jutott eszembe, / azt mondtam, szép metafora lesz, hogy / együtt majd megetetjük a félelmeidet.” (és táplálni 23.) Esetünkben a téma önreferenciális nyelvi megközelítése érdemel figyelmet. Mint látjuk, nemcsak a kontraszt, de alkotói habitusa okán is képes egy felhőnyi árnyat a legnapsugarasabb témán is átúsztatni.
A tematikai sokszínűség mellett poézisét számos, a személyességet a közéletiség konkrét tematikájához kötő munkák avatják karakteressé. Ezek többségét a huszadik századi háborús emlékek reminiszcenciája uralja. Bár soraiban a felidézett négy generáció révén egészen a Monarchia felbomlásáig visszamenőleg visszhangzik a történelem, legmeghatározóbb versélményei mégis a múlt századi jugoszláviai rendszerváltás, illetve polgárháború. A lépteim alatt a te utad porlik, hangulatú sorok egy olyan az európai és a magyar történelmet egyaránt érintő eseményre utalnak, melyek múltba vesző történéseivel az utókor számára még ma is aktuális tanulságokkal szolgálnak. Tudniillik a volt Jugoszlávia 1948 után kialakult államstruktúrája, népeinek egykori szociális, kulturális, föderációs és gazdasági együttélésének korabeli gyakorlata az Európai Unió mai gondjai számára mutatis mutandis most is megoldási mintákat kínál. Celler Kiss Tamás költészete pedig ebbéli tropikus és tematikus érintettsége okán értékelődik fel, s válik igazán izgalmassá és aktuálissá.
A szétesés, a remény szétporladásának élményével több versében is találkozhatunk. „valaki eltérítette az időt, amelyben / élünk. te biztosan a partizánokra fognád, és nem / lenne nehéz elfogadni, hogy negyvennégy / októberében dőlt el a sorsom, amikor egy gödörbe / lőtték dédapát” … „esetleg nyolcvan / májusában, amikor azoknak is egy kicsit rosszabbra / fordult, akik belelőtték. vagy a kilencvenes években, / amikor felpakolták néhány repülőre a demokráciát, / és egy szobában feküdtünk öten, mint a besült / bombák, hogy aztán évekkel később … felrobbanjunk” (férfimunka 78.) Még ha az emlékezés groteszk színeiben is, de egyes verseiben konkrét események idéződnek fel. „úgy mesélted, láttad a péterváradi híd lebombázását. / ötéves voltál, sírtál anyád karjában”, de „mit kerestetek volna arra, ha egyszer a város másik / felében laktatok” „végül rákérdeztél anyádnál” „azt mondta, nem voltatok ott. / az történhetett, hogy csak mesélték később, volt egy híd, / volt egy bombatalálat, és mire a történetük átkelt volna a tudatod / pontonhídján, emlékké vált. de látod … / te is úgy emlékezel, ahogy a legkönnyebb elviselni.” (az emlékezés esetlegességéről 57.) Vagy a nem alszik (55.) címűben, amelyben olvashatunk Miloševićről és a sérthetetlennek gondolt harci repülőgépet, a lopakodót lelövő székelykevei hősről. „alszik, mondta a nagyanyám, amikor / a húgom megkérdezte, hogy most épp mit csinál / a sziréna.” „később forgolódott / néhányat álmatlanul milošević is hágában, mert / szoknia kellett a helyet. előtte aludtam nagyanyám / ölében.” Aztán „felébredt a székelykevei hős, / lelőtte azt a repülőgépet”. „de az is lehet, hogy egyszer / mégis elaludt az ördög, és az álmodta az egészet”.
Bár a hatásában ma is aktuális jugoszláv múlt már nem lehetett szerzőnk közvetlen élménye, a felbomlás viszontagságai azonban igen. A szétesést kísérő események között mára már akadnak megmosolyogtatók is, mint például a polgárháborút kísérő inflációs sztori. Néhány ezekhez hasonlót a magyar történelmi emlékezet is őriz: „márpedig a legfurcsább üzleteket háború idején / kötik. ezidáig apámnak egyetlen üzlete sikerült jól, / az is azért mert háború volt, kilencvenes évek és / infláció.” „de mire apám odaért … egyetlen kartondoboz maradt csak a polcon. / száz csomag kömény”. „aztán télen, amikor eljött a disznóvágások és a / kolbásztöltések időszaka, már köményért álltak / sorba az emberek a boltokban. és apám csomagonként / elcserélte mindet. dohányért, sóért, tejért, amit adtak érte”. (Infláció 28.)
A kötetet a közérzületiséget és a személyességet összehangoló nyelvi megoldások kereséseként is olvashatjuk. A plaszticitás érdekében szerzőnk a lehetőségek széles skáláját mozgósítja, a retorikus, monoton beszédmódtól (eredettörténet, infláció) az allegorikus és a metaforikus minták jelentéssíkjainak egymásra játszatásáig (egy másik éjszaka). Ez utóbbiban az egyéni és a közösségi élethelyzet elválaszthatatlanságát a mindkettőt fenyegető baljóslatú kifejlet előérzetével, a többértelmű, szimbolikus jelentés hangján érzékelteti. A metafora kulcsszava a találékony innovációval alkalmazott virradat főnév. A vers zárlata a saját idő egyéni hangoltságú kilátástalanságán túl a többes szám azoknak mondom játékba hozatalával egyben a közérzületiség attitűdjét is átélhetővé, átélendővé teszi, s a verset a hétköznapi élmények és a közösségi emlékek előtt is megnyitja.: „akkoriban hajnalokig kártyáztunk egy huzatos garázsban. / a leghosszabb utcán egyedül kellett visszasétálnom / a kollégiumba. // kivilágított lámpasor, odafent hold, / majdnem köd, fagy a betonon – / be voltam rúgva, persze hogy szépnek találtam. / festői táj. a festői tájban én, mint egy hanyag ecsetvonás. // minden alkalommal elsétáltam egy játékbolt mellett. / egész éjjel égették a villanyt. kaotikus elrendezésben / plüssállatok és puzzle, volt ott egy babzsák is. // azoknak mondom, akik / ácsorogtak már végig egy életszakaszt: álltam ott. valahol kakas kukorékolt. / még nem lehetett tudni, hogy megvirrad-e”. (egy másik éjszaka 43.) Íme, itt az időbeli egyidejűségek bravúros alkalmazásával a vers mintegy a fikció önreflexív modalitása jelenik meg, mint vers a versben, mint vers a versről, vagy mint az életet éltető vers a versért. S mindez akkor, amikor az én kilátástalanul áll az éjszakában, s nem lehetett tudni, hogy megvirrad-e. De amikor a jövőt fenyegető, erodáló káosszal szemben az én pusztán a vers erejéből merítkezve magát immár a remény ecsetvonásaként aposztrofálja, akkor az élet konnotatív, latens hordozójaként maga lényegül át a jövőből érkező virradat bizonyságává.
Kötetében, mint látjuk, szerzőnk a nyelv különböző regiszterein szólal meg. Van úgy, hogy a lírai tónust az epikus hangvétel, az eszköztelen beszédmód váltja fel, míg máskor verseinek stiláris egységét a metaforák hol élénkebb, hol visszafogottabb színei képzik meg. Ahogy azt a fenti idézetekben is megfigyelhettük, soraiban némi egzisztencialista felhanggal tükröződik az egyéni, a közösségi, mi több az egész emberiség nembeli létét meghatározó kitettség léttapasztalata. Egyes munkáinak a hangját még az 1960–70-es évek magyar versközbeszédét idéző expresszionista szabadvers megoldásai alakítják, viszont a jelennel szembeni protestáló attitűdöt szinte minden esetben a megszenvedett értékhiány táplálja. Versei a klisék ellenni, a sztereotípiák dekonstrukcióját célzó elkötelezett megszólalások.
A kötetet Nagy Kornélia dekoratív képei díszítik. A tartalomjegyzékben jelzett sakkjátékra hivatkozást irrelevánsnak éreztem.
Celler Kis Tamás: A mérgezett gyalog, Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék, Fiatal Írók Szövetsége, Budapest, 2021.
Hozzászólások