Purosz Leonidasz verse

Mi, akik nem vagyunk pszichopaták,

de tudjuk, amit egy pszichopata tud,
úgy birtokoljuk a tudást, mint atom-
fegyverét egy békés nagyhatalom.

Mondjátok el, mi bánt titeket.

Van labdaérzékünk és sármunk,
törzshelyünk és történeteink.
Ti nem szerettétek a gyűjteményt,
amivé akkor kezdtünk nőni.

Mondjátok el, tényleg, sajnos
alig emlékszünk valamire.
Koleszpatkányok! Bocs, rég volt.
A szobátokban kuksoltatok mindig.

Mondjátok el, mi bánt titeket.

Még mindig féltek tőlünk?
Milyen vicces, félénk lányok,
és simán rátok bíznak egy irodát!
Belőlünk meg… Mindegy.

Oké, legyünk teljesen őszinték.
Tudtuk, hol a gyenge pont,
mert nektek szerepeltünk végig.
Most még fel is nőttünk pluszba.

Mondjátok el, mi bánt titeket.

És milyen szépen megnyugodtunk!
Régen órákig üvöltöttünk bármiről.
Máig megállítanak az utcán,
hogyhogy nem ment hírünk?

Hát, így. Nagy, dühös álmaink
születésnapi kívánsággá szelídültek,
oda a zsongás, a mindenre kontra,
dac nélkül bámuljuk a holdat.

Mondjátok el, mi bánt titeket.

Persze, vannak még projektjeink.
Strandbérlet, gitár, kispálya, terasz.
Tízéves kislányunkkal egy pingpong-
csapatban verni el az unokatesót.

A medence mélyére ereszkedni,
hasunkat az aljzathoz nyomni,
tempózni, amíg csak tart a levegő.
Klóros vízben kinyitni a szemünk.

Mondjátok el, mi bánt titeket.

Miért nem hirdettek eredményt?
Dehogy élnénk vele vissza!
Elmagyaráznánk a tévedéseinket,
és magunkhoz emelnénk a vesztest.

Szépen megnyugodtunk, igen.
Tempózni, amíg csak tart a levegő.
Ha nem verseny az élet, mire jó,
hogy ilyen boldogok vagyunk?

Mondjátok el, mi bánt titeket.

(Megjelent az Alföld 2022/1-es számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Tóth Vivi munkája.)

Hozzászólások