A GÖRDESZKA című programsorozat, azaz a XI. DESZKA Fesztivál keretében a gyermekeket és az ifjúságot megszólító színdarabfolyam záróakkordjaként a győri Vaskakas Bábszínház és az ESZME (Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete) közös produkcióját tekinthette meg a fesztiválozó közönség apraja-nagyja. Fiatalok és idősebbek egyaránt, hiszen a 13 éven felülieknek ajánlott előadás már a meghúzott korhatárával jelezte: témájának komolysága miatt inkább a kamaszokat és az attól felfelé lévő korosztályt várták az alkotók a Gimesi Dóra írta és Hoffer Károly rendezte bábos adaptációjukra.
Az időnk rövid története ugyanis a gyerekeket még nem érintő, pontosabban őket még – szerencsére – kevésbé foglalkoztató témát, az öregedést és az ezzel járó mindenféle gondot és problémát dolgozza fel, a gyönyörűen kidolgozott báboknak és az előadás finom esztétikájának köszönhetően rendkívül tapintatosan. Az előadásból elsősorban azt tanulhatjuk meg, hogy mint mindenhez, az öregedés természetes folyamatának elfogadásához is elengedhetetlenül szükséges a humor, a történésekből a pozitív viszonylatok kihámozása, s ha mindezzel élünk, még akár nem várt, már ténylegesen nem várt fordulatokat is hozhat számunkra az életünk utolsó szakasza.
Ezt a pozitív szemléletet tükrözendő a színpadon az idősödő bábokat – két asszonyt és két férfit – fiatal művészek mozgatják: Andrusko Marcella, Pallai Mara, Szolár Tibor és Teszárek Csaba. A színészek és az idős bábok közötti életkorbéli kontraszt – kiváló rendezői megoldással – épp arra világít rá, hogy hasonlóan az őket mozgatókhoz, lélekben még bizony ezek a meglett korú emberek is szaladnának, de a testük, a fizikumuk mindennek már sokszor ellenáll. Mint a fiatalok, még ők is vágynának különféle kalandorka: utaznának, edzenének, kávéházba járnának, de közülük például az egyik már kerekesszékbe kényszerült, a másik elég sok felesleget szedett magára az élete során, s ez akadályozza a mozgásban, a harmadik ugyan látszólag jól tartja magát, de már szégyell fiatalos lenni, s inkább otthon fejti a rejtvényeit, a negyedik pedig hiába sietne a kutyája után, ha ezt az ízületei nem teszik lehetővé. Ezért érezzük például fájdalmasan bizarrnak, amikor a kerekesszékes úr lakásában megszólal a telefon, s a telefonvonal végén ücsörgő ügynök a „páciensének” futógépet ajánl kedvezményesen, jutalomutazással egybekötve. Az idős úr – akinek már a hallása sem tökéletes – először fúrógépet ért, majd, amikor felfogja, mit kínálnak neki, azt se tudja, hogy sírjon vagy nevessen a helyzet abszurditásán.
Ehhez képest a mindegyikükkel ilyen-olyan személyes viszonyban álló, elhunyt Tamás búcsúlevele váratlan fordulatot hoz az életükbe. Az eltávozott mindegyiküktől azt kéri, hogy temetése után a hamvait szórják szét Velencében, álmai városában, ahová az élete során nem volt lehetősége eljutni. Ez a hír az, amely gyakorlatilag teljesen felforgatja mind a négy idős ember életét: először is azért, mert a hamvakat valahogy meg kell szerezni. Ezzel a kihívással indul útjára egy újabb kiváló színpadi jelenet: egy versengéssel egybekötött ámokfutás a futni már nem igazán tudó négy ember között. A mindeddig a négy lakást ábrázoló díszlet megváltozik, már a ravatalozót látjuk magunk előtt, ahol a leggyorsabbnak a keresztrejtvényes hölgy mutatkozik, aki, ismét csak találó, szellemes rendezői megoldással nem máshová, mint a retiküljébe rejti a hamvakat. S a kutyás úrral el is indul Velencébe, ám útközben – az egyik „versenytárs” betelefonálásának hatására, a hamvakat heroinnak nézve – a szlovén határon letartóztatják őket. Ám nemcsak a rendőrség van a nyomukban, hanem a másik páros is, akik szintén Velencébe készülnek vinni Tamás hamvait. A kutyás úr ekkor jön rá, hogy ezúttal egy fél nap alatt sokkal több kaland történt vele – hatóság elleni erőszak, drogcsempészet vádja, tiltott határátlépés –, mint ami életében eddig összesen.
A vágyott kaland tehát mind a négy idős ember számára megadatik a Velencébe indulással, s mivel két férfi és két nő az érintett, még egy kései szerelem kialakulásának is egyre nagyobbá válik az esélye. Még akkor is, ha a hallásuk megromlása miatt nem is mindig értik pontosan egymást. Ám, ismét kiváló humorforrásként, az is kiderül, hogy sok esetben épp az a jó, ha nem is azt értik, amit a másik mondani szándékozott nekik. A kutyás úr és a kereszterejtvényes hölgy egymás iránti lángra lobbanását a következő párbeszéd fémjelzi: miközben egyikük arról beszél, hogy a kutyája, Bátor miatt ez és ez történt, a hölgy, aki már nagyon várja az úrtól a szerelmi vallomást, ezt hallja ki a Bátor miatt szókapcsolatból: Ámor nyila… Ami bizony – érzékelteti velünk az előadás – bármikor, bármelyik életszakaszban eltalálhatja az embert. Csak hinni kell benne. Hinni, ahogy a meseíró, a rendező és a fiatal művészek alázatos, az idős kort tisztelő munkája is bizonyítja.
A kiválóan megkoreografált, a kezdeti székhez kötöttségből a fizikai és lelki szárnyalásig eljutó előadás minden szempontból méltó, az időskori „nyűgöket” tisztelettel ábrázoló zárása volt a GÖRDESZKÁnak, s mivel a produkció az utolsó fesztiváli napon volt látható, s a felnőtteknek is szólt, tulajdonképpen magának a DESZKA Fesztiválnak is.
Gimesi Dóra: Az időnk rövid története, a győri Vaskakas Bábszínház és az ESZME közös előadása, Horváth Árpád Stúdiószínház, Debrecen, 2017. április 2.
Tervező, rendező: Hoffer Károly; Színészek: Andrusko Marcella, Pallai Mara, Szolár Tibor, Teszárek Csaba
A képeket Éder Vera készítette.
Hozzászólások