A salgótarjáni mi utcá(i)nk

A költőként három évvel korábban bemutatkozó Juhász Tibor első prózakötete egy szociografikus igényű, időnként a riport határáig vagy kissé azon is túlra merészkedő, többnyire jól megírt, ám váratlanul, mintegy félúton megvágott no­vel­laciklust foglal magába. Lírikustól szokatlan váltásnak tűnhet ez az elsőre szikárnak ható realizmus, mely a szövegek domináns eleme, ám egyrészt az elbeszélő empátiája ezt…

Tovább
Antal Balázs: Védtelenül

Akkortól kezdve, hogy először kibiciklizik az elhagyatott, keskeny nyomtávú vasúti hídhoz a síkságot átszelő csatorna partjára, Detre lassanként meglátja a mozdulatokat, amelyektől teljessé válik a mozdulatlanság, meghallja a hangokat, amelyektől süket lesz a csönd. Minden alkalommal talán csak eggyel többet lát, talán csak eggyel többet hall, és mégis mindig összeáll. Egymás mellett karnyújtásnyira ível át…

Tovább
Túltárgyalva

Pető Péter első regényének kulcsa elbeszélőjének retorikai megalkotottságában rej­­lik. Kívülről a figura már elsőre is izgalmasnak látszik: Kóbor Tamás ifjú (ex)futballbíró mesél északkelet-magyarországi, az alcím ajánlata szerint: világvégi focipályákon vele vagy kollégáival megesett történeteket. Ahogy a regényben mondja: sztorizgat. Nagy terhet visel ez az elbeszélő, hiszen önreflextív történetmesélése köz­ben mintegy akaratlanul, ám szükségszerűen referál a…

Tovább
Ahol az űr az úr

Nem könnyű megragadni az Éles poétikai karakterének megfelelő olvasásmódot a kortárs szépirodalom tapasztalatából kiindulva, hiszen a jelenkori próza ugyan talán valóban pörgősebb ma már, mint tíz-tizenöt éve, mindamellett a mondatközpontúságtól azért mégsem rugaszkodott el. Az Éles lapjain egyre másra sorjáznak a tömény, erősnek szánt jelenetek, az olvasó csak kapkodhatja a fejét, mennyi minden történik –…

Tovább