Juhász Tibor: Ne írd le a nevem

– A nevemet ne, azt ne írd le, ahhoz nem járulok hozzá. Legyen elég annyi, hogy én őszinte vagyok. Nekem mindegy, hogy abból, amit mondok, mit hozol ki, de a nevem ne legyen ott semmilyen kurva cikkben, érted? Ilyeneket írjál majd inkább, figyelsz? Na. Ez egy retkes, szar élet. Ezt így, ahogy mondom, nyugodtan leírhatod.…

Tovább
Kortárs fórum 5.

Sorozatunkban arra teszünk kísérletet, hogy a lapunkhoz közel álló szerzők aktuális könyveiről kérdezünk meg irodalmárokat – írókat, kritikusokat, szerkesztőket –, s kérjük véleményük rövid kifejtését. Három kérdésben igyekszünk hol tágabb összefüggéseket firtatni, hol részletkérdésekbe belemerülni, odafigyelve mind a mű által megszólított hagyományra, mind a kötet már meglévő kritikai visszhangjára. Ezúttal Tar Sándor Vén Ede című…

Tovább
Magánhalálok

Fiatalember, azokból vajon lehet-e vinni, kérdezte egy férfi, majd oda mutatott, ahol a fellépőknek kellett volna ülniük. A lapszámokra gondolt, melyek az est főszereplői számára kikészített asztalon magasodtak. Szerintem majd csak a beszélgetés után, válaszoltam, és közben a megtelt fogadótér széksorain ülőkön futtattam végig a tekintetem. Mások is a közönséget fürkészve ütötték el a csúszással…

Tovább
„Az ember, a telep, a szomorúság”

Az őr, aki a kőfejtőben elhunyt kisfiú hozzátartozóival beszélgetve arra gondol, mennyire vizelnie kell. A katona, aki egy szívesség teljesítése közben kocsmai ve­re­kedésbe keveredik, és a Vad Mundi, akinek rendes neve is van, de viselkedése miatt mindenki állatnak nézi. Térkép szélén lévő területek sűrű szövésű leírásai, a cent­rum és a periféria ellentétet képező kettőssége, az…

Tovább
Juhász Tibor prózái

Harangszóra várni Erről a templomról mindig egy erőd jut eszembe. Érdes, vastag falai meredeken tör­nek az égig, és mint a lőrések, a keskeny ablakok gyanakodva néznek a külvilágra. A magas, boltíves ajtón alig hatol át az Acélgyári út zaja. Csak néhányan ül­nek az elülső padsorokban. Kezük összekulcsolva, zsíros rózsafüzér az ujjaik kö­zött, ha valamelyik elszakad,…

Tovább
Juhász Tibor versei

Kereset Másfél hónapja nem láttam. Külföldön dolgozik, de most azt mondja, nem megy vissza, mert nem fizették ki. Első itthoni vacsorája után magához int. Az állomás melletti garázssorhoz indulunk. A pajszert ő viszi. Lever egy újnak látszó lakatot. Felkattintja zseblámpáját – a fény benzineskannákon, befőttes üvegeken, tőkéken, deszkahalmon siklik, majd lemondóan újra és újra végigpásztázza…

Tovább
Juhász Tibor versei

Adásszünet Nem tudjuk, milyen évszak van, csak ruháink lesznek egyre vékonyabbak. Tüdőnk füstje napról napra lassabban oszlik el, már egészen nehéz a legyintés, amivel gyermekeink elől próbáljuk elkergetni a hideget. A lyukas kályhába a folyosóról összeszedett szemetet tömjük, akár egy haldokló, köhög ez a leharcolt szerkezet, haláltusája mégis megnyugtat, hiába, hogy nem ad meleget. Az…

Tovább