Makai Máté versei

Airbnb összebarátkoztam egy északi emberrel,bementem a lakásába,aludtam az ágyában,ettem a hűtőjéből,éreztem, amit ő érzett,városom volt az ő városa,családom a családja,ki-kihagyó figyelmemetnapokra lekötöttéka vörös homokkövekés a szőke homokkövek,azok a kisebb kiszögellések,és a magasban, csoportosansorakozó kéményeka háztetőkön,terveim voltak a tervei,gyűjteni egy vidéki házra,aztán mielőtt elindultunk volna, eltűnt,pedig mondani szerettem volnaneki valami emlékezeteset,ehelyett ropogós szavait tanulomaz északi embernek,és…

Tovább
Egy véletlen keletkezés körülményei

A fotós, egyben társszerző Ornan Rotem szavainál aligha lehet pontosabban körülírni, milyen anyagokból áll is össze a Krasznahorkai László által is jegyzett kötet, A Manhattan-terv. Mint a könyvtervező Rotem megjegyzi, egy adott környezetet, tá­jat bejárni szükségszerűen valaki mással való együtt-járást jelent, egy olyan úton haladást, melyen már valaki más is járt előttünk – feltéve, ha…

Tovább
Elvéteni az időt

Nagy téttel bírt, hogy a tavaly Nemzetközi Man Booker-díjat nyert Krasznahorkai Lász­ló új, és többek között az egész életművét összegző regénye, melyben „viszszatér” a korai, világszerte hírnevet és szakmai elismerést is kiváltó művei helyszínére, a „sárba” és a „porba”, a kis délkelet-magyarországi szellemi-egzisztenciális nyomorba, vajon meg tud-e felelni a rá nehezedő elvárásoknak. És noha a…

Tovább