Könyvek karácsonyra 5. – Diótörő

Varró Dániel, Szegedi Katalin: Diótörő (Jelenkor) Vitathatatlan, hogy E. T. A. Hoffmann A diótörő és az egérkirály című meséje az egyik legszebb karácsonyi történet, amit advent idején olvashatunk. Az időről időre megjelenő Diótörő-feldolgozásokban életre kelt különböző valóságok, létszférák közötti közlekedés lehetősége, a fiúknak és lányoknak egyaránt izgalmas történetszövés pedig lehetővé teszi, hogy ez a mese…

Tovább
Természetes varázsmesék

A 2015-ös könyveket szemléző, elemző toplisták A darvak táncát a legjobb gyerekkönyvek és legszebb könyvtárgyak között tartják számon. A két kategória kétségkívül szorosan összefügg, hiszen a jó gyerekkönyv ismérve a szöveg igényessége mellett a szerethető, szép kinézet, ami ennél a kötetnél már az első kézbevételkor szembetűnő, ugyanis Szegedi Katalin kollázsfestményei művészeti albummá alakítják a könyvet.…

Tovább
„Érdemes kockázatot vállalni”

Az utóbbi tizenöt évben látványos változásokon ment keresztül a gyerekirodalom. A tündéres, sárkányos mesék mellé felzárkóztak a hétköznapi problémákat, a filozófiai kérdéseket, a szociológiai tartalmakat középpontba állító gyerekversek és mesék. Szerkesztőként, kiadóként hogyan látjátok napjaink gyerekirodalmi trendjeit, igényeit? Balázs Eszter Anna (Kolibri Kiadó): Egyértelműen nőtt a bizalom a kortárs magyar szerzők iránt, és nőtt az…

Tovább