Szlukovényi Katalin versei

Hóember A közepe: hiány. Torkomban a gombóc.Öklömbe szorítom, kemény, hideg.Addig gyúrom, hempergetem szavakban,míg teste nő: így megragadható,birkózunk a fagyban kifulladásig,mert görget a teremtés kényszere,pedig legkésőbb tavaszra elolvada mindenkori hóember, de mostmég hízik, lassan nálam is nagyobb lesz,éjszaka az ablakon át merőn,világtalanul néz: gyerekkísértet. Nincs mit tenni Caplatunk a nagy büdös semmibekifeszített, keskeny és véges pallóna…

Tovább
Szlukovényi Katalin versei

Reggeli józanság Ha nem unnád, elmondanám ezt néked: mikor egy hétfő reggel arra ébred az ember, hogy kész, pont ennyi az élet, minden rendben: vekker, reggeli, széklet, most már ami volt, mindig az lesz végleg, világos minden vonatkozó képlet: még hátravan úgy harminc aktív éved, és működik, csak monoton, de tényleg helyére kattant minden apró…

Tovább