Kerber Balázs versei

Szél után veszíteni szappantesttel kétoldalt feliratok oda bekormányoz oda beviszi és hideg összeszűkül a kád kicsap a víz csempe-négyzetháló sikló és csúszó sikló-menekülő tekintet ugrik a szem a száj alagútja habszemöldök betűcsúcsok ékezetkásák táblán hegyen vagy egy nyártölte vidám deszka villan habokban rámutat a ragtáblára igealakok piros négyzetekben mint egy hölgy szeme hullámkatalógus és térkép…

Tovább
Már csak egy embert kell kivárni, és gazdagok leszünk

Valaki követ bennünket a kerítés túlsó oldalán. Mi a gödrökkel szabdalt betonúton ha­ladunk, a másik a zárt udvaron lépked, az egymásra hajigált szemeteszsákok fe­lé. Amikor ő beleütközik a zsákokba, akkor mi még mehetünk tovább, egészen a fa­lu széléig. A kutyák sem mernek majd megugatni minket, mindenki tudja, hogy itt a nagyapám az úr. Vannak dolgok,…

Tovább
Szaturnuszi mesék

Perzselt a késő délutáni nap. Szájharmonikázva mentem keresztül a lucernáson. A ve­tés végében erdő kezdődött. Ahogy fölpillantottam, szivárványszín legyezőformák bomlottak ki a hígkék égen. Volt ott az erdő és a lucernás között egy elvadult szőlő is, fehérre meszelt prés­házzal. Megint a napba néztem, és kinyílt a legyező, mint egy pávafarok. – Hány éves is voltál,…

Tovább
Gerevich András versei

Folyó Ciripelés és brekegés: hangfolyó éjjel az erdőben. A távolban átúszik rajta egy kéken és vörösen villogó néma mentőautó: Kháron diszkóhajója. Víz A légkondi búgása hideg hangfolyó. Beszívja a párás hőséget, hallod a gép gyomrából a csöpögést és csobogást. Lélegzeted, kipárolgásod és felszálló izzadtságod kicsapódik, lecsepeg, csövek és csatornák érrendszerén át csurog a tengerhez. Többmilliárd…

Tovább
Závada Péter verse

Oidipusz (1) Magad vagy a táj. Ujjaid a fák csontsovány gallyai, kopár dombfejtetőd bástyává koronázza a lemenő nap. Pórul járt öreg, kikapart szemüregedben botorkálsz faltól falig, remegő kezed magad elé kinyújtod. Mintha a koponyába befelé látnának a szemek, a járásokon végighalad pillantásod, a széksorok párhuzamosai egyre beljebb terelnek, míg a színpad mélyén kigyullad a test…

Tovább
Takács Zsuzsa versei

A szürke ballonos álom újra kísértett A szürke ballonos álom újra kísértett. Egy vendéglő sarokasztalánál veled ültem, aztán másokhoz telepedtem, de a táskámat nálad hagytam. Időközben késő este lett, és mire visszajöttem, már nem voltál sehol. Egyedül maradtam a hodályszerű étteremben, gépzene szólt, táskám ott hevert a fehér abroszon, mint magányos test egy damasztlepedőn. A…

Tovább
Zalán Tibor versei

Tűnődések az elmondhatóságról Nehéz elmondani ami történetesen elmondhatatlan Persze minden elmondható csak a kimondással sérülnek az anyagon a varratok az eresztékek A kifejezés kudarca botrány a szégyent mégis könnyed mozdulattal hangyát a reggeliző asztalról söpörjük le Ami bent marad ami nem válik kívül láthatóvá és itt a láthatón a hallást is értsük pazarlón virágot bont…

Tovább
Kovács András Ferenc verse

Visszhangzó villanella Dylan Thomasnak ifjú hódolat – „Do not go gentle into that good night” Dúlt napok rendje éj sarába vájt Féregjárat – nem véd a kósza héj. Rés, rés – szavak közt fény ragyog szabályt. Idős kor bölcsnek vél zavart irályt – Homályba vész, mit égi csóva, kéj, Dúlt napok rendje éj sarába vájt……

Tovább
Jákob lajtorjája

Jakov Oszeckij naplója (1910)   Január 6. Több mint egy hétig betegeskedtem, ilyen súlyos beteg még sose voltam. Néhány na­pon át mintha csak álomban lettem volna, amelybe időnként beúszott anyám egy csésze teával, Vlagyimirszkij doktor meg más, ismeretlen valakik, akik részint igen kedvesek voltak, de a hátuk mögött állandóan felbukkant egy veszélyes, sőt fé­lelmetes alak.…

Tovább
Lackfi János versei

Isten-keresgélő Hol van az Isten? Mért van az Isten? Kellene már, hogy kézre kerítsem… Nézem a földben, nézem a fában, itt a vakondok, ott meg a szú van. Nézem az égen, nézem a tóban, saslibegésben, kajla kopóban. Hol van az Isten? Kis katicában? Hajnali fényben? Kerge cicában? Hold kerekében? Nap-zuhogásban? Mindig az egyben? Mindig a…

Tovább
Petr Maděra versei

Venezia (Venezia) Kísértetek városa, megroggyant falak, újjászületés, színek fölcsapó áradása, maskarák, a házaknak jelük van. Fekete és bájos, vizes hajjal érkezik, csalogányvér a borozó folyosóján, arra folyik a nevetés, ahol sósan kialszik a világűr. Érthetetlenül éneklő bariton a víz hálója fölött, falakat keresztelő fülemüledal. Egyetlen sík hullám űz a végekig egy madárrajt a lábam nyomából.…

Tovább
Szabó T. Anna versei

Róka Rókát fogtam, nem ereszt el, figyel orral, figyel szemmel, füle hegyes, foga éles, forró róka, vörös, éhes, minden sejtje lüktet, lángol, rám néz ki a lángolásból, pillantása, mint a mágnes, ahogy delejezve rám les, állattá bűvölne engem, hogy a csapdát elfelejtsem, én az állat, ő az ember, forró mágnes, magmaszemmel, embert fogott, nem eresztem,…

Tovább
Szijj Ferenc versei

Ritka pillanat Kicsiny Balázs: John Argyll hercege Mindig van ott egy küszöb, mintha letettek volna egy fejszét, élével felfelé, nem juthatok át, pedig talán nekem szólt régen egyszer egy hívás rengeteg ember közül, csak akkor még nem tudtam, mit jelent a név, az érintés, szorítás vagy taszítás, a ritka pillanat. Visszafordulok, nem állhatok ott tétlenül,…

Tovább
Krusovszky Dénes versei

Minotaurusz Tolvaj Zoltánnak Máshogyan képzeltem a labirintust, de ezzel is beérem. Az elektromos zene megtört ütemei foszlányokban szivárognak a felszín felé, és nem bírok tovább ellenállni nekik. Az utcán dohányzók susognak, mint a fűzfák, a biztonsági őrök fenyőkként nyújtózkodnak, mintha egy erdő sűrűjében járnék, és ebben az alvilági szélben gyorsan roppannak az erőtlenebb ágak. Odabent,…

Tovább
Tóth Kinga verse

Építők 1 a köztes szobában tárgyak esnek a ruhából nyugodt az evés csendben a fej vihar vág ketté egy fát kisfiú szaladgál oroszlánüvöltés egy idősebb segít a kezekből mancs és karom játszom veled mondja egy nő is ül ott anyaalak a haja nagy kóc mint egy állat ül ez nem film nem kitalált jelenet hárman…

Tovább
Gál Ferenc versei

Ház körüli munkák XIII. Három alakban jelenhetek meg. Az események tanújaként embergyűrűben topogva forszírozhatom: húzódjunk szaunakabinba. Tapasztalatból tudva, hogy a két világ határán kicsapódóőskép fegyelmező ereje zárt térben mire képes. Az is lehet, hogy a fénylő pillanattól vendéghaj tincseit sodorva megint csak az jut eszembe: valami bömbölő zene átjárhatna, legalább ilyenkor. Vagy a beszédhelyzet finomságaira…

Tovább
Merre van Hostaczov?

Harminchat évig éltem a nyugat-indiai szigetvilágban. Az Antillák kétezer korallzátonyából sikerült felkeresnem tucatnyi (pontosan kilenc) kisebb-nagyobb szigetet. Csak amikor visszatelepültem az óhazába, szembesültem azzal, hogy a szülőföldemet, ezt az egész közép-kelet-európai mikrovilágot alig ismerem. Négy évtized mulasztását bepótolni nehéz. Jártam az országot, lelkiismeretesen. Néhány éve pedig – egyre gyakrabban – szomszédaink (az utódállamok) ma­gyar­lakta vidékeire…

Tovább
Markó Béla versei

Egyetlen világ           Pablo Picasso: Avignoni kisasszonyok, 1907, olaj, vászon,           244×234 cm, Museum of Modern Art, New York Nem több ez sem, mint elpusztítani mindent, amit még képzelhettél volna, s hiába nézel úgy egy festékfoltra, hogy feltárulnak Isten titkai előtted, amíg megtelik a vászon, hiszen ilyenkor…

Tovább
Tornai József versei

Hej, az öregség „költészete”! Mikor hirtelen fejbe taszít a fájás, és a rövid sétákhoz is kell a bot, vagy orvosnak panaszkodni talán más, és az izzó nők iránt is közömbös vagyok én, a Don Giovanni és Casanova? Stafétát rendeznek nekem a betegségek: alig gyógyul az egyik, már ott az új nyavalya, lábgörcs táncával töltöm az…

Tovább
Juhász Tibor versei

Adásszünet Nem tudjuk, milyen évszak van, csak ruháink lesznek egyre vékonyabbak. Tüdőnk füstje napról napra lassabban oszlik el, már egészen nehéz a legyintés, amivel gyermekeink elől próbáljuk elkergetni a hideget. A lyukas kályhába a folyosóról összeszedett szemetet tömjük, akár egy haldokló, köhög ez a leharcolt szerkezet, haláltusája mégis megnyugtat, hiába, hogy nem ad meleget. Az…

Tovább
Balázs Imre József versei

Eltűnt kilók Kidobott súlyok egy léghajóban állva, amikor túl közel kerül egy hegycsúcs, s a legerősebbre font kosár mintája a bordarács. Hiába próbál alakítani rajta a szél, vitorlaként feszül meg a test, magába gyűjti a szélerőt s az összes látványt a hóhatár fölött. A vízlakó Engedelmesen simul hozzá a víz, saját tengeröblöt úszik bele. Egy…

Tovább