A címlapról egy parasztgazda és egy virtigli pásztor néz ránk. Egyenes, nyílt tekintetük nem ereszt, életükhöz hív – azonnal belemélyedünk világukba. Beavatott tanúi leszünk a még egyszer vissza nem térő pillanatoknak a művész-etnográfus által. Nem kell ahhoz sem nánásinak,

Szöveghűség 1. A megroggyant zászlórúd tövében állok, rövid nadrágom a köldök fölé húzva, vértelen, pántos ingem világít, jobb vállamon be- tűzött sapka, nyakamban kendő. Bár bevégeztem az általánost. Zeng és danol az élet, zeneszó száll, ének. Ki sem fogy

Az őr, aki a kőfejtőben elhunyt kisfiú hozzátartozóival beszélgetve arra gondol, mennyire vizelnie kell. A katona, aki egy szívesség teljesítése közben kocsmai ve­re­kedésbe keveredik, és a Vad Mundi, akinek rendes neve is van, de viselkedése miatt mindenki állatnak nézi.

Gyerekkoromban a nagymamám lakásának nagyszobájában, a fő helyen álló, de már ritkán használt íróasztalon néhány fotó és egy régi, íves alakú tintaitató mellett feküdt egy papírvágó kés. Mindig megnéztem, különös jószág, már az is furcsa volt, hogy fából készült

A repülőgépen több nyelven is közlik az alapinformációkat: németül, franciául és olaszul. Mint örök kisebbségi, a rétorománt, vagy ahogy az olaszok mondják, a ro­manciát várom. Várhatom. Harmincperces késéssel érkezem az egyébként óra­mű­pontosságú országba. × L. és én Esterházyról beszélgetünk.

Az utolsó áldozat Elfordítjuk a fejünket, ha meglátjuk, hogy az anyja kitolja a napra, mert tudjuk, a mi bűneink miatt lett ilyen, a mi zárt ajtók mögött elsuttogott titkaink miatt nem hall, és a mi bűnös menekülésünk miatt nem

Örökmozgó Szitál az ég. A márciusi hóban elkopott nyomok szívlapáttal a vállukon támolyognak felém. Most a fagyott pocsolyában látom repedni a jeget, kitakart oszlop egy tört karú óriás szemtükrében. Hagyd a tájat. Kívülről fújod az oszthatatlan prímeket, egyedül állsz

A kapcsolataink, legszemélyesebb életterünk alapján történő önmeghatározás és a mindezeket hátrahagyni kívánó lázas szabadságvágy – meglehetősen paradox mó­don – egyidejűleg sajátja az emberi életnek. A folyton különböző szerepeket öltő egyén, aki számára a kimondás, vallomás felszabadító erővel bírhat, mélyen

Tompa Andrea harmadik regénye, az Omerta. Hallgatások könyve már most, fo­gad­tatástörténetének korai fázisában is legalább akkora sikernek tekinthető a kritikusok és az olvasók körében egyaránt, mint az írónő első két regénye volt. Akár­csak a korábbiak, a mostani kötet is

Olyan világba születtem és növekedtem bele, amelyben az élet megszokott részének számított a levelezés. Egy emberi lény elővett egy vagy több papírlapot; tollal, ceruzával vagy betűkaros írógéppel leírta közlendőjét egy vagy több másik ember számára; összehajtogatta, borítékba csúsztatta, megcímezte,