„fellármázni az Istent”

Nyirán Ferenc: Apokrif történetek „Majd eljön az idő, mikor hallgatok. / S csak nézlek némán, mint dóm falán / a szárnyas angyalok” – hangzik Nyirán Ferenc második, Kentaur című kötetének utolsó két sora (Posztumusz elégia). A szerző 2022-ben, a Napkút Kiadónál megjelent harmadik kötete, az Apokrif történetek a Kentaurban elejtett fonalat veszi föl. A második…

Tovább
Imádságról

Credo 2023/1. A Magyarországi Evangélikus Egyház a 2023-as év középpontjába a konfirmációt és elköteleződést állítja. Ehhez kapcsolódik a Credo evangélikus folyóirat 2023/1-es lapszáma, amelynek hívószava az imádság, és amely „felekezeti határokat átívelően” invitál közös gondolkodásra „hitünk személyes megélésének egyik fundamentumáról, az imáról”. A lapszám első írását Bojtos Anita szerkesztő jegyzi. A szerkesztői jegyzet szélesre tárja…

Tovább
Megjelent az Alföld 2023. januári száma

Alföld 2023/1. Januári lapszámunk középpontjában a líra áll. Tanulmány-rovatunkban Kulcsár Szabó Ernő Illyés Gyula kései pályafordulatát a hangzást is nyomatékkal kitüntető versértelmezések révén veszi górcső alá, Pinczési Botond pedig a magyar műballadai hagyomány felől értelmezi Petri György életművének egy szeletét. G. István László a kortárs magyar és angol nyelvű költészetet vizsgálja Emanuel Bouju epimodernista kategóriáinak…

Tovább