Most múlik pontosan?

Kerekasztal-beszélgetés a lektűrről Hansági Ágnes, Keserű József, Milbacher Róbert és Fodor Péter részvételével Fodor Péter: A lektűr fogalmában, a szó eredettörténetében az olvasás, olvasmányosság hangsúlyozódik. Az viszont, hogy mit is értünk olvasás alatt, nem is oly könnyen megválaszolható kérdés. Ha abból a megfontolásból indulunk ki, hogy a lektűr azért érhet el széles közönséget, mert olvastatja…

Tovább
Megjelent az Alföld 2024. januári száma

Alföld 2024/1. Januári lapszámunk tanulmány rovatának középpontjában Vörösmarty Mihály áll: Fried István az európai romantikus mozgalmak kontextusában vizsgálja az életművet, Z. Kovács Zoltán és Milbacher Róbert pedig a Csongor és Tündét tanulmányozza. Pusztai Gábor Kölcsey Ferenc műveinek holland fogadtatásáról ír. Verset Gergely Ágnestől, Nádasdy Ádámtól, Jász Attilától, Harcos Bálinttól, Mánya Kristóftól, Deák Botondtól, André Ferenctől,…

Tovább
Megjelent az Alföld 2023. júliusi száma

Alföld 2023/7. A júliusi Alföld középpontjában a Petőfi 200 emlékév áll: közreadjuk a „De lenn a földön van az ég” című meghívásos költőversenyünk nyertes pályaműveit Falcsik Maritól, Kukorelly Endrétől, Markó Bélától és Nádasdy Ádámtól, továbbá a pályázatra beérkezett verseket: Szlukovényi Katalintól, Simon Mártontól, Villányi Lászlótól, Csobánka Zsuzsa Emesétől, Láng Orsolyától, Buda Ferenctől, Tőzsér Árpádtól és…

Tovább
Megjelent az Alföld 2023. márciusi száma

Alföld 2023/2. A márciusi Alföld középpontjában a 2022-es Debreceni Irodalmi Napok és a lektűr kérdésköre áll: közreadjuk Milbacher Róbert és Keserű József tanulmányait, valamint annak a kerekasztal-beszélgetésnek a szövegét, amelyben a két előadó Hansági Ágnessel kiegészülve, Fodor Péter moderálásával tárgyalta újra a lektűr jelenségét. A tavalyi DIN keretében egy másik panelben a friss Alföld-díjas szerzőinkkel,…

Tovább
A vén cigány kiegészítéseinek kiegészítése

Az év végéhez közeledve arra kértük több, a laphoz közel álló szerzőnket, hogy – visszatekintve az Alföld idei lapszámaira – válasszanak ki  egy általuk fontosnak, gondolatébresztőnek vagy akár vitathatónak tartott közleményt, és szóljanak hozzá egy rövid, szubjektív jegyzetben, amely a szerzők és szerkesztők számára értékes visszajelzést, az olvasók számára további inspirációt jelenthet. A választott szöveg bármely rovatból származhatott, a megszólalásmódot illetően pedig…

Tovább