Szövegbe foglalt kép

Révész Emese: Mentés másként. Könyvillusztráció tegnapról mára A Mentés másként című kötet a mai napig megíratlan magyar illusztrációtörténethez épít fontos pilléreket, életművekre, kulturális-történeti szempontból meghatározó eseményekre helyezve a hangsúlyt, és mintát, mércét adva metodikai vonatkozásban is. Szigorú értelemben ugyanis az első, a könyv terjedelmének felét kitevő, karakterében leginkább historikus fejezet miközben elsősorban az éppen fókuszba…

Tovább
Megjelent az Alföld 2022. márciusi száma

Alföld 2022/3. Márciusi számunkban Aczél Gézát, lapunk korábbi főszerkesztőjét köszöntjük 75. születésnapja alkalmából. Keresztury Tibor esszéje és több szerzőnk hommage-verse mellett Juhász Tibor interjúját olvashatják a szerzővel, Pótor Barnabás pedig kritikában teszi mérlegre a költő legújabb verseskönyvét. A lapszámban közöljük továbbá a tavalyi Debreceni Irodalmi Napok „figyelem” hívószava köré szerveződő előadásainak (Tófalvy Tamás, Molnár Gábor…

Tovább
Mese a kertről

Azt gondolhatnánk, a könyvillusztrátor kényelmes foglalkozás, mert sosincs egyedül, nyugodtan hátradőlhet, hiszen mindig ott áll mögötte az író, aki bizonyosan elkapja, ha túl magasra szállna. Aki szöveg nélküli képeskönyv (képkönyv) rajzolására vállalkozik, az eloldja magától az előre megírt szöveg stabil bázisát. Olyan kicsit ez, mint a zenekari kíséret nélküli énekhang vagy a szöveg nélküli filmetűd:…

Tovább