Mélyfúrások egy labirintusban

Irodalomtörténeti szempontból a kortárs Jókai-recepció egyik legizgalmasabb tu­lajdonsága, hogy az életművel szinte mindenki foglalkozik a szakmából (és persze a szakmán kívül is). Hogy pontosítsunk kicsit: kevés olyan magyar kutatóhelyet vagy iskolát ismerünk, amely az utóbbi két évtizedben ne bővítette volna jelentősen a Jókai-szakirodalmat színvonalas munkákkal. Az ebből fakadó sok­szí­nű­ség a legkoncentráltabban talán a hagyományosan kétévente…

Tovább
Jókai a „változékony” időben

A kötet végén áll Hansági Ágnes tanulmánya: A magyar Bouvard és Pécuchet – Egy ember, aki mindent tud? Meghökkentő ötlet: Flaubert utolsó, befejezetlen re­gé­nyéhez mérni Jókai Mór nem is igazán jelentős szatirikus kisregényét (Egy em­ber, aki mindent tud?) azon az alapon, hogy mindkét szöveg olvasható a „dilettáns” születését elbeszélő narratívaként. (A „dilettáns” ezúttal a modern…

Tovább
Megjelent az Alföld szeptemberi száma

Szeptember az iskolakezdés hónapja, ilyenkor pedig fokozottabb figyelem irányul a gyerekekre, kamaszokra. Nem esetleges választás tehát az, hogy az Alföld első őszi lapszáma is a gyerek- és ifjúsági irodalmat helyezi a középpontba. A szépirodalmi rovatban elsősorban olyan szerzők műveit olvashatjuk, akik a gyerekirodalomban (is) otthonosan mozognak, jóllehet, jelen esetben nem mindegyikük itt közölt írása tekinthető…

Tovább