Mind Mizsur Dániel, mind Horváth Imre Olivér első kötete (Karc, illetve Nem szimpátia) átgondolt és feszes szerkezetű. Míg Mizsur könyve ciklusokra nem ta­golt egység, addig Horváthét három angol nyelvű idézet tagolja három ciklusra. A Mi­zsur-kötet azonban mintha az olvasás

Nem könnyű olvasmány. Závada Péter verseskönyvének koherens, intellektuális nyel­ve amellett, hogy új világok felépítésének igényével lép fel, egy olyan költészeti hagyományt is megszólítva teszi ezt, amely nem a közvetlen elődöké; a kötet ver­seinek nyelve nem a 2000-es vagy az

Oidipusz (1) Magad vagy a táj. Ujjaid a fák csontsovány gallyai, kopár dombfejtetőd bástyává koronázza a lemenő nap. Pórul járt öreg, kikapart szemüregedben botorkálsz faltól falig, remegő kezed magad elé kinyújtod. Mintha a koponyába befelé látnának a szemek, a

Egyes számú döntés: nem fogok Závada Péter pályájának korábbi vagy párhuzamosan futó rétegeiben viszonyítási pontokat keresni a Mész című verseskötethez. A kötetborító egy befelé vezető utat kínál fel – a bejárat, a felfelé induló lépcsők még látszanak, az, ahová

„Mindig vágytam rá, hogy téli könyvet írjak. A magam téli regéjét vagy karácsonyi énekét. Nem sziruppal nyakon öntve, természetesen. A hótakarónak megvan az a jó tulajdonsága, hogy egy darabig minden emberi tevékenység nyomát elfedi, ugyanakkor meglátszik rajta a legcsekélyebb