Az Alföld Stúdió

Az Alföld Stúdió az Alföld folyóirat mellett több évtizede működő tehetséggondozó műhely. Létrejöttének ötlete valamikor a hatvanas évek közepén a Kossuth Lajos Tudományegyetem Magyar Irodalmi Intézetében született meg, a Budapestről vendégprofesszorként Debrecenbe járó Szabolcsi Miklós elképzelése nyomán, Juhász Béla és Fülöp László akkori fiatal oktatók támogatásával. Ennek az egyetemi időszaknak három neves, pályára álló szépíróját ismerjük: Kurucz Gyulát, Oravecz Imrét ésVárkonyi Anikót. És számos későbbi kritikust, irodalomtörténészt is persze, akik folyamatosan feltűntek később a Stúdió antológiáiban. Mivel az egyetem oktatói tradicionálisan a szépirodalmi folyóirat szerkesztői is voltak, az irodalmi kör működésének súlypontjai fokozatosan a folyóirat szerkesztőségébe tevődtek át. Toborzásként a lap 1969-ben meghirdette a hivatalosan is meginduló Alföld Stúdió irodalmi pályázatát, melynek kiemelt első díjasa Aczél Géza lett Paletta című versciklusával. Ezzel a pályázattal indult a műhely több évtizedes, országosan is egyedülállónak mondható munkálkodása, 4-5 éves ciklusokban egy-egy antológiával.

Az Alföld Stúdió jelenlegi vezetői: Fodor Péter és Lapis József. A Stúdió mindig nyitva áll az irodalom és kultúra fiatal kutatói előtt.

Az Alföld Stúdió eddig megjelent antológiái

Együtt

Debrecen, 1971. Szerkesztette: Fülöp László, Juhász Béla, Tóth Endre

A szerzők: Aczél Géza, Bálint Lea, Gábor Zoltán, Gulyás Imre, Ószabó István, Várkonyi Anikó, Ablonczy László, Cs. Nagy Ibolya, Imre László, Kulcsár Ernő, Márkus Béla, Takács Péter, Ásztai Csaba, Bihari Sándor, Juhász Attila, Kapcsa János, Pellet Sándor, Révész Napsugár, Szabó László, Szilágyi Imre, Tenk László, Topor András, Török Anna, Váró Márton,Velényi Rudolf

Közelítések

Debrecen, 1975. Szerkesztette: Görömbei András, Juhász Béla, Kun András, Márkus Béla, Várkonyi Anikó

A szerzők: Aczél Géza, Bálint Lea Ráchel, Gábor Zoltán, Gulyás Imre, Nyilasy Balázs, Ószabó István, Szabó Ernő, Szalai Csaba, Szöllősi Zoltán, Szőke Kálmán, Tomka Mihály, Várkonyi Anikó, Cs. Nagy Ibolya, Dankó István, Görömbei András, Imre László, Kun András, Lichtmann Tamás, Márkus Béla, Cs. Uhrin Tibor, Szabó László, Tenk László, Topor András

Kikötő

Debrecen, 1981. Szerkesztette: Aczél Géza, Görömbei András, Márkus Béla

A szerzők: Balipap Ferenc, Nyirán Ferenc, Osztojkán Béla, Csengey Dénes, Tar Sándor, Balogh Ernő, Berta Erzsébet, Bertha Zoltán, D. Rácz István, G. Kiss Valéria, Gróh Gáspár, Varga Pál, Andics Árpád, Horváth István, Micskey István, Oláh Tibor, Szabó Antónia

Küszöbök

Debrecen, 1986. Szerkesztette: Aczél Géza, Bertha Zoltán, Márkus Béla

A szerzők: Dusa Lajos, Fucskó Miklós, G. Nagy Ilián, Kun Ágota, Bálint Péter, Dobos Ist­ván,­ Elek Tibor, Keresztury Tibor, Korsós Bálint, Mészáros Sándor, Takács Géza, Baráth Pál,­ Burai István, Fátyol Zoltán, Lovas Tibor, Tar Erzsébet

Más vagy

Debrecen, 1991. Szerkesztette: Keresztury Tibor, Mészáros Sándor

A szerzők: Bényei Tamás, Borbély Szilárd, Csontos János, Gerliczki András, Jászberényi Attila, Papp András, Simon Attila, Szénási Miklós, Szirák Péter, Szűcs Sándor, Valuch Tibor, Versényi Anna, Vitéz Ferenc

Az újraértett hagyomány

Debrecen, 1996. Szerkesztette: Keresztury Tibor, Mészáros Sándor, Szirák Péter

A szerzők: Aczél Ákos, Bazsányi Sándor, Bónus Tibor, H. Nagy Péter, Jászberényi József, Katona Gergely, Kulcsár-Szabó Zoltán, Oláh Szabolcs, Palkó Gábor, Schein Gábor, Szabó Csaba, Szilágyi Márton, Valastyán Tamás

Vándor szövevény

Debrecen, 2001. Szerkesztette: Szirák Péter

A szerzők: Asztalos Éva, Bednanics Gábor, Bengi László, Fodor Péter, Kalmár György, Kálai Sándor, Kékesi Zoltán, Kovács Béla Lóránt, Lőrincz Csongor, Molnár Gábor Tamás, Török Lajos

Szótér

Debrecen, 2008. Szerkesztette: Fodor Péter és Szirák Péter

A szerzők: Freytag Orsolya, Halász Hajnalka, Herczeg Ákos, Kári Viktória, Lapis József, Marcsek György, Nagy Csilla, Scheibner Tamás, Sebestyén Attila, Somogyi Gyula, Szabó Edina, Szegő János, Tamás Ábel, Vaderna Gábor

Otthonos idegenség

Debrecen, 2012. Szerkesztette: Fodor Péter és Lapis József

A szerzők: Áfra János, Balajthy Ágnes, Barna Péter, Bujdosó Ágnes, Jován Katalin, Kiss Boglárka, Korpa Tamás, Liktor Eszter, Lovas Anett Csilla, Máté Éva Gyöngy, Őry Katinka, Papp Sándor, Réti Zsófia, Szabó Orsolya, Ureczky Eszter

Nyugvó energia

Méliusz Juhász Péter Könyvtár, Alföld Alapítvány, Debrecen, 2018. Szerkesztette: Fodor Péter és Lapis József

A szerzők: Balogh Gergő, Bihary Gábor, Biró Vivien, Farkas Evelin, Gesztelyi Hermina, Herczeg-Szép Szilvia, Konkoly Dániel, Móré Tünde, Pataki Viktor, Porczió Veronika, Sándor Zita, Sebesi Viktória, Tóth Alexandra, Uri Dénes Mihály, Vigh Levente