Shakespeare/37 – Az első évad, szerk. Magács László
„Shakespeare eredeti szövege az erdő, és mi bujkálunk a fák között.”
(Kemény Zsófi)
A Kemény Zsófi költőtől kölcsönvett, fülszövegen is szereplő idézet esszenciálisan mutat rá a Shakespeare/37 – Az első évad című drámagyűjtemény legfőbb vállalására. A Prae Kiadó és a Webszínház közös kiadványában egy rendkívül izgalmas, modern kreáció születésének lehetünk tanúi: 12 hazai, kortárs dráma- és prózaíró – többek között Erdős Virág, Nádasdy Ádám, Kemény Zsófi, Totth Benedek, Laczkó Gábor – értelmezi újra Shakespeare műveit. Felmerülhet az olvasóban a kérdés, hogy vajon a számtalan színházi és filmes adaptáción túl (a legismertebbek közül: a 2015-ös Macbeth Michael Fassbenderrel és Marion Cotillarddal, vagy épp 2016-os, Florence Pugh által megformált Lady Macbeth)[1] miben nyújthat új dimenziót a jelen kötet? A textusok témaválasztásait, nyelvi bravúrjait, nagyszerű színészi alakításait csodálva világossá válik, hogy a világirodalom legismertebb és legnépszerűbb drámaírójának zsenije a mai kor íróit, színészeit is képes inspirálni.
Az egyfelvonásos minidrámák főként az eredeti alkotások alapgondolataira támaszkodnak, olykor izgalmas csavarokkal egy-egy mellékszálat, mellékszereplőt a középpontba állítva. A kötetben minden szövegnél elhelyeztek QR-kódot is, melyet beolvasva a Webszínház oldalán megtalálhatjuk a drámák alapján elkészült filmeket (800 Ft/film). Ezek között igen változatos műfajú rendezésekkel találkozhatunk: akad közöttük zenés videóklip, verses elbeszélés és színházi etűd egyaránt. A virtuális minidráma-epizódok átlagosan 20 percesek, a rövid cselekmények egy-egy helyszínen játszódnak, a film eszközei képesek intim közelségbe vinni a nézőt a legapróbb színészi gesztusokhoz is.
A kötet egy többrészes sorozat első kiadása, összesen 36 szöveg és film készült el Magács László rendezésében. Itt az első 12 drámát olvashatjuk, és a hozzájuk készült filmeket nézhetjük meg. Izgalmas kísérletet jelent a kiadvány akár technikai/felhasználói szempontból is (az olvasónál a könyvjelzőn túl legyen okostelefon), támaszkodik az olvasó többszintű befogadókészségére, esetleg olvasási rituáléinak megújítására. Hidat képez a klasszikus és a modern színház/színjátszás között, bátran kérdez rá annak mai szerepére, feladatára. Ahogy Tasnádi István Szeget szeggel című szövegében olvasható: „Viszont a ti színházeszményetek… / ha van ilyen… / kizárólag a torzat isteníti, csak / arra van szeme, / hogy a világunkban működő rosszat kiszúrja.” (33.) Megmutatja, hogy a Covid-világjárvány egyik kényszerű, mégis termékeny hozadéka lehet, hogy az ősidők óta létező színház is képes újratervezni, alkalmazkodni, új platformokat keresni, önmagát is megkérdőjelezni, habár természetesen az élő színpadi játékot semmi sem helyettesítheti.
A karcsú, hasáb alakú kötet borítója Meister Natália Nóra (fotográfus, operatőr) képe alapján készült, és Szabó Imola Julianna illusztrátor, író munkáját dicséri. A drámák stilljeit a filmek jeleneteiből származó fekete-fehér fotográfiák (Meister képei) egészítik ki, melyek segítségével a szemünk előtt alakulnak meg mini társulatok jobbnál jobb színészi alakításokkal – többek között Szőke Abigél, Rohonyi Barnabás, Hartai Petra, Borbély Alexandra, Mészáros Béla, Cserna Antal közreműködésével –, formabontó műfaji keretekben.
A 12 dráma váratlan ívben követi egymást, nem halad az eredeti művek megjelenésének kronológiai sorrendjében. A drámákat megelőző szerzői előszavak, az eredeti mű feltüntetése, valamint a szereplők felsorolása (neveket hol megtartják, hol újabb karaktert is írnak bele), néhol a helyszín (kripta, homokozó, fürdő, cég), színpadkép körülírása segíti az olvasót a történetek kontextualizálásában. A történetek befogadását minden bizonnyal kerekebb élménnyé teszi az eredeti művek ismerete, de valószínűleg anélkül is működnek ezekkel a kapaszkodókkal. A szerzők laza kapcsolódással kezelik a shakespeare-i drámák címeit, olykor műfaji kereteit: ráirányítják a figyelmet az általuk kiemelt, továbbgondolt cselekményszálra, az áthelyezett hangsúlyokra (alcímben: „átirat”, „parafrázis”, „Shakespeare után szabadon”, „drámájától elrugaszkodva”, „vígjáték helyett komoly játék”). Például izgalmas felütéssel indul maga a kötet is: a Rómeó és Júlia nyomán íródott Erdős Virág-féle dráma a Montague és Capulet – Kriptahangulat négy hangra címet kapta, jelezve ezzel, hogy a fókusz a szerelmes fiatalokról ezúttal szokatlan módon a szülőkre kerül.
A drámák nyelvezetét tekintve izgalmas gondolatfutamok indulhatnak el bennünk. William Shakespeare kora óta sok minden változott, és a mai színház már nem csupán a társadalom legfelső, arisztokrata rétegének szánt divatos időtöltés, hanem igyekszik a lehető legtöbb emberhez szólni – gondoljunk itt a hátrányos helyzetű diákokra, színházi nevelési programba bevont iskolákra, etnikai kisebbségek színházaira –, szövegezésében, színpadképében alkalmazkodnia kell korunk ingerküszöbéhez, szóhasználatához. Erre utal Totth Benedek is a Demetrius és Chiron halott című szövegében: „Amikor bejön a két gót faszfej, Demterius azt mondja: Nincs ész korodba, nincs eszedben él / Tapintatod sincs ott járván, hol én / Már kegyben állok s tudtomon kívül / szerelmet is nyerék. Komolyan nem értelek. Szerinted ez működik ma még színpadon? Vagy bárhol? Lemegy a jelenet, mire felfogják, hogy miről magyaráznak.” (132.) A shakespeare-i szövegek ünnepélyes emelkedettségével szemben a drámákat a gyors, pattogós ritmusú, őszinte, olykor túl nyers kifejezésmód jellemzi. A dialógusokból látható, hogy Shakespeare korához képest az emberi kommunikáció szimmetrikusabb, kötetlenebb, lényegre törő, a mondanivaló nincs becsomagolva reneszánsz udvariasságba. A karakterek közötti viszony könnyen kirajzolódik.
A darabok nyelvi modernségének létjogosultsága és a nagyszerűen megírt monológok, dialógusok mellett azonban megjelenik egyfajta esztétikai „veszteség” is: mindez a kifejezések olykor túlzott nyersességében, vulgaritásában érzékelhető. Például Tasnádi István: Szeget szeggel című drámájában: „Angelo: falrengető szavak! De rossz hírem van: / Ma szopni fogsz, harcos kis szüfrazsettem! / Iza: SOHA, te mocskos állat, ne is álmodjál róla!” (25.) Ahogy Nádasdy Ádám író, nyelvész fogalmazott egy interjúban: szövegeinkben a direkt pátosz ma már nem divatos, nem komolyan vehető, az irónia, fonákság és humor került a helyébe.[2] Ezeken túlmenően – jóllehet ízlésbeli kérdés is, de – érdemes feltenni: vajon a több helyen alkalmazott nyers szókimondás és vulgaritás minden esetben indokolt-e (hatásában, üzenetében, művészileg)?
A drámagyűjtemény egyik fő célkitűzése a rendezői előszóban olvasható Magács Lászlótól: „Ha az utódaink száz év múlva újraolvassák ezeket a drámákat, pontos képet kapnak majd a 2020-as évek Magyarországáról.” (1.) Való igaz, hogy mind a 12 egyfelvonásos dráma gazdagon merít a shakespeare-i univerzumból, de saját kis galaxisokat is alkotnak a hazai viszonyokkal átszőve. A Demetrius és Chiron halott című szövegből idézve: „Mintha a világ, legalábbis az, ami a hírekből érzékelhető belőle, felzárkózott volna a Titus Andronicushoz. Vagy megint az van, hogy igazából nem változott semmi.” (131.) Ma is érvényes dilemmákat mutatnak be az alkotások, például a szülő-gyermek viszonyt; az egymást követő generációk sikertelen párbeszédét (Montague és Capulet), a modern szerelem romantikus és antiromantikus megközelítéseit (Tetszik ahogy), munkahelyi szexuális visszaélést és a színház mai szerepének megkérdőjelezését (Szeget szeggel), hatalmi játszmát és brutalitást (Titus Andronicus, Párbaj lesz – II. Richárd átirat), nemi szerepek változását, a nemek harcát (Lieberman, Célkereszt vagy amit akartok). Az eredeti és a jelen kötet drámái közötti közös metszet, hogy örökérvényű konfliktusokat, emberi történeteket állítanak középpontba, a mai szövegek ugyanakkor új dimenziókkal, friss megközelítésekkel, bravúrosan továbbgondolt fejtegetésekkel gazdagítják a shakespeare-i kánont.
A tragédiák közül is kiemelkedően érdekes a már emlegetett Montague és Capulet – Kriptahang négy hangra című írás. Erdős Virág az alapművet továbbfűzve tárja elénk, hogy vajon a tragikusan elhunyt fiatal szerelmesek szüleinek lelkében mi játszódik le pontosan. A Rómeó és Júliában megismert Capulet, Capuletné, Montague és Montague-né karakterét, ismertetőjegyeit megtartotta a szerző (merevség, bigottság, kompromisszumra nem hajló tulajdonságok összessége). A cselekmény rövid, egy helyszín van, a tragédia középpontjában pedig a szülői meghasonlás áll. A szülői felelősségről és a gyermeki engedelmességről alkotott nézetek kerülnek egymással konfliktusba. A dialógusok olykor úgy követik egymást, mintha nem egymáshoz szólnának a szereplők, hanem inkább monologizálnak, de legalábbis elbeszélnek egymás mellett a gyász okozta sokk következtében. A szülők a halott gyermekek kriptája felett állva záporoztatják az egymással, önmagukkal és a gyermekeikkel szembeni vádakat, racionalizálni próbálnak. A párbeszédek ívét, érzelmi töltetét, a dráma tetőpontját a gyászban tapasztalt szakaszok, hullámok alapozzák meg. Egyszer például: „Montague-né: Tudod, hogy mindent meg lehet beszélni! / Montague: Az élet harc fiam, tudni kell felállni.”(9.) Máskor pedig: „Capuletné: Most jön az a rész, hogy bocsi, anya, hülye voltam. / Capulet: Szánom-bánom, aztán el is van intézve?” (11.) A dráma azzal zárul, hogy a szereplők a korábban tanúsított attitűdjükön nem tudnak változtatni még gyermekeik halála után sem, szülői szerepeiket is bezárják velük a kriptába.
A tragédiák műfajában továbbhaladva kétségtelenül az egyik leghumorosabb szöveg A Plüss című dráma a kötetben, amely a Lear király történetén alapszik. Cornwallt Mészáros Béla színművész jeleníti meg, és lehetetlen nem az ő hangján olvasni a szöveget: „Nem olyan könnyű ám / a helyzetem, mint gondolnád / képzeld csak el: kábé kétnaponta a nevedre kerül egy várkastély / szolgák, udvaroncok, tököm, minden / bírnád úgy az iramot, mint én, öcsi?” (43.) A Fabacsovics Lili-féle Hamlet-átirat, a Vagy nem lenni szíven találhatja az olvasót, mert rámutat az apa-fiú viszony örök fontosságára, annak terhére, identitásképző vagy azt csorbító, numinózus erejére: „Hamlet (dühösen): Létezésem terhét kitől kérjem számon? Egy halott apán – vagy zavarodott anyámon? Tenni kell ezt, azt amazt – érezni, gondolkodni, remélni nem is szabad? Tiéd az életem. A testem. A szellemem. Akkor én – én miért is létezem? Miért vagyok? Vagyok, aki vagyok? Vagy soha nem is lehetek? Örökkön-örökké csak rajtad keresztül létezek? Miért nem lehet más, szabad, egyszerű ember…” (125.) A tragédiák közötti érdekes elem, hogy a szerzők az apa-uralkodó-főnök szerepét olykor összemossák, leginkább autoritásfiguraként megjelenítve azt.
A komédiák egy-egy csokra a modern és a reneszánsz szerelem ütköztetését, parodizálását, valamint a gender-kérdést, az újraértelmezett nemi szerepeket hozza színre, illetve a faji vagy nemi alapon történő kirekesztés kérdéskörét feszegeti. Ezek közül is az egyik legkiemelkedőbb az okos és sziporkázó írásairól ismert Kemény Zsófi Lieberman (germán eredetű szó, szeretett férfit jelenti) című szövege, amely A sok hűhó semmiért című drámán alapszik. A macsóidentitás lényegét, a női kiszolgáltatottság tragikumát szellemesen ragadja meg Margaréta és Boracchio dialógusában: „Sajnálom, ahhoz, hogy önmagad lehess, oda kell adnod magad nekem, én továbbfejlesztelek, megjavítalak, és egy magasabb ligában visszaadlak önmagadnak.”(94.) A szöveg által teremtett pezsgő, lendületes hangulatot még a homokozó helyszínének megjelölésével, a homokozó lapátot használó gyermeteg férfi képével fokozza, kritikát gyakorolva ezzel azon férfiak felett, akik visszaéléseket követnek el nőkkel szemben. A komédiák sorában valóban komoly játékká növi ki magát Szűcs Teri Célkereszt vagy amit akartok című szövege, amely a szexuális kisebbségek, a nemi szerepek változásának érzékeny témáját járja körül, érzékeltetve, hogy az aktuálpolitikai diskurzus eredményeképpen valódi célponttá váltak a szereplők. A puska, céltábla, menekülő vadak, szarvasok és őzek, melyek a színészek kellékeiben is megjelennek, csak fokozzák a hatást. Döbrösi Laura (Viola/Caesario) és Borbély Alexandra (Olivia) fantasztikus játékát nézhetjük meg a hozzá készült filmben. Az egyik legmegdöbbentőbb, legbravúrosabb csavarral, továbbgondolással Laczkó Gábor Szellemidézés, avagy a Shylock-effektus hatástalanítása című dráma olvasásakor találkozhatunk. A szerző megidézi, megszólítja a Mestert, azaz Shakespeare szellemét, és a holokausztról elmélkedik vele, illetve szembesíti annak tényével. „Ékes bizonyíték, hogy tessék, maga Shakespeare, a drámaírás zsenije, az emberi lélek legavatottabb ismerője is ezt mondja. Te, a szavak legnagyobb mestere, te ne tudnád, hogy a szavakkal ölni lehet?” (192.) Meggyőződése, hogy az általa megalkotott Shylock Mester karaktere táptalajt nyújtott a zsidókkal szembeni előítéletek magjának elvetéséhez, és elmeséli neki, hogyan bontakozott ki a holokauszt, hogyan siklott embertelen pályára a történelem. Illetve rámutat arra is, hogy mekkora felelőssége van egy szerzőnek abban, hogyan és miként ábrázolja karaktereit. „Összeszorult a gyomrom a hétköznap esti fasizmus hallatán. Ja, jut eszembe te nem tudod mi az, hogy fasizmus, a te idődben még nem találták fel, persze volt helyette más, az sem volt sokkal jobb.” (184.) Ebben a gondolatkísérletben kívánja hatástalanítani a Shylock-effektust, vagyis a napjainkban is új erőre kapó antiszemitizmust.
A Shakespeare/37 – Az első évad című drámagyűjtemény rendkívül modern formában, új dimenziókkal és szemléletváltások lehetőségével gazdagítja, tágítja a reneszánsz drámaíró által teremtett univerzumot, és méltón tiszteleg a világirodalom egyik legnagyobb alakja előtt. A kötet bizonyítja, hogy Shakespeare szelleme, írásai örök életűek, és kortárs íróink számára is kiváló inspirációs forrást nyújtanak. A további kötetek megjelenése nagy érdeklődésre tarthat számot ilyen szép indulást követően.
Shakespeare/37 – Az első évad, szerk. Magács László, Bp., Prae–Webszínház, 2024, 216 l.
[1] Nikolai Leszkov Lady Macbeth of the Mtsensk District (1865) című kisregényének átdolgozásán alapszik, amely egy Shakespeare által inspirált regény.
[2] Milanovich Domi, N dasdy Ádám: Engem az hrdekel, amikor valaki majdnem normikor, divany.hu, 2025. 05. 25., https://divany.hu/vilagom/2020/05/25/interju-nadasdy-adam/
Hozzászólások