Tell me about your Future, I Show you my Past – Tim Rod egyéni kiállítása
Az emlékezet telítve van átmeneti tapasztalatokkal. Ahogyan egy régi családi fotón elbarnulhat vagy kifakulhat egy arc, egy mozdulat, egy fontos részlet, úgy reagál az emlékezet anyaga is az időre. A tudatban őrzött képek öregednek: nem tűnnek el, csak átalakulnak. Mind a személyes, mind a kollektív emlékezet ki van téve a töredékességnek – a hiánynak, a torzulásnak, a felejtés munkájának. Az emlékezet nemcsak megőriz, hanem újraír, kiegészít, másképp magyaráz. De ha előkerül egy másik felvétel, amelyen megőrződött az, ami az elsőn elhalványult – ha csak részlegesen is –, kiegészíthetővé, átjárhatóvá válik.
Tim Rod svájci fotóművész kiállításán egy olyan családtörténet jelenik meg, ahol az emlékvilágban tárgyi, képi és írásos építőelemek szavatolják a kapcsolatteremtést. Ezzel a genealógiai törekvéssel Rod üknagyapjának, az Erdőbényén született Ludwig Steinnek (1859–1930) életét és munkásságát akarja hozzáférhetővé tenni. Ez a múltfeltáró kezdeményezés viszont nem egyszerű szemlélődés a reminiszcenciák magasleséről vagy az archívumok katakombájából, hanem egyben séta is egy olyan valóságban, amely közvetlenül nem megismerhető. Ez a kutatás nem nosztalgikus visszatekintés, hanem az emlékezet működésének vizsgálata. Ludwig Stein alakja nem mint rekonstruálható figura, hanem mint nyom, hiány és töredék jelenik meg. A múlt nem a bizonyosság terepe, hanem a keresésé. Rod a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár anyagai – dokumentumok, archív fotók – között haladva közeledik az ismeretlenhez.
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ FUTURES – Európai Fotográfiai Platform rezidenciaprogramja során Tim Rod célja nem az volt, hogy elbeszélje üknagyapja életét, hanem hogy megértse, hogyan lehet egyáltalán elbeszélni valakinek a történetét. A kutatás e kérdés köré szerveződik: miként válik a hiány formává, a bizonytalanság jelentéssé, a személyes emlékezet pedig közösségi tapasztalattá.
Tim Rod egyéni kiállításának címe ellentétes időirányokat állít szembe egymással. Míg a Másik a jövőjéről beszél(het), addig a – mindenkori – Én megmutat(hat)ja múltját. Az elsőre paradoxnak tűnő viszony valójában tükörviszony is. Ebben a szerkezetben felfüggesztődik az idő lineáris rendje, amelyben a múlt és a jövő dimenziói részesednek egymásból. Ennek megfelelően felbomlik az is, hogy ki az, aki megszólít, és ki az, aki megmutat. Rod kiállításán az idő nem direkció, hanem dialógus. A kiállítás minden egyes halmaza egy új bekezdés a felidézésben, vagyis egy olyan időn kívüli kommunikációs térben, ahol múlt és jövő, emlékezés és felejtés – vagy épp reménykedés – kölcsönösen leleplezik egymást.
Rod munkájában a (re)konstruálás emlékdarabok segítségével történik, ugyanakkor ezek a mediális különbözőségek ellenére sem különülnek el, nem uralják le a térnek egy-egy részét. A képeknek-tárgyaknak egyenként nincs címük, egymást kiegészítve alkotnak egy olyan kollektív keretet, ahol minden nyom egyben újra- és újraértelmezés is. Rod az emlékezet analógiájára rendezte el a teret, minden halmaz tartalmazza a többit, megjelennek egymásban, és ahogy a befogadó forog a térben, úgy kerülnek új jelentésmezőbe a helyi tapasztalatok. (Talán törvényszerű, de közben humoros esetlegesség, hogy amikor a kiállítás elköltözik, újra másképp fog rendeződni.) A MODEM Project Space részlegében látható kiállítás origója eldönthetetlen, helyesebben: eldönthető, mit is tekintünk kezdőpontnak. A bejárattól jobbra egy borospince tapétaajtaja nyílik, aminek jobb oldali nyitott szárnya mögött egy dolgozószoba látható. Viszont a helyiség, amelyre a tapéta nyílik, egy másik hordozó felületen is megtalálható: egy azzal szemközti, bal oldali villanyoszlopot ábrázoló családfa egyik archív fényképén. A térelrendezés ezáltal egy spirális szerkezetet alkot, ami képes megbontani a statikusságot. Ez a fajta elrendezés egyrészt hasonul az emlékezet újrarendeződő természetéhez, másrészt vizuális stratégia is, amiben – mint a rekonstrukciós folyamatok során mindig – megsérül az idő egyenes vonalvezetése, továbbá a tér két oldala horizontálisan termékeny párbeszédbe lép, ami a körbeérésig fennmarad.
A jobb oldalon következő tárgyegyüttes egy régi boroshordó, tetején széttört borosüveg, parafadugó, földmaradványok. Ezt kiegészítve kicsit arrébb egy beomlott-elhagyatott borospince fényképe látható. Ezek nem a család személyes tulajdonába tartoztak, mindössze szimbolikusan utalnak a Stein család erdőbényei borászati tevékenységére. De itt nem pusztán egyszerű maradványokként állnak elénk, hanem az emlékezet anyagi archívumaiként közvetítő funkcióval is rendelkeznek. A pinceképpel szemben, a másik oldalon egy – valószínűleg a pince fölött elhelyezkedő – ház kicsinyített objektje látható, amit körülhatárol egy rozsdás vasspirál, az alapot pedig különböző fajtájú törött üvegdarabok mozaikozzák. A két oldalt elhelyezkedő, egymásra nyíló és egymást feltételező tárgyi emlékek ismételten a töredékességre helyezik a fókuszt. Ahogy a jobb oldalon a borosüvegmaradvány és a régi faanyag, a bal oldalt megjelenő rozsdás spirál és üvegdarabok is az idő anyagban maradt nyomait hordozzák. Az emlékezet működésének metaforáiként a lassan romló, oxidálódó fém és az üvegdarabok az átláthatóság és az áttetszőség mellett a részekből összeállított egész jelölői – vagy akár vonatkozhatnak az idő kettős természetére is.
Ezután a jobb oldalon következik az üknagyapa, Ludwig Stein szülőhelyének, Erdőbényének mint az emlékezés forrásának vagy támpontjának a bemutatása. Az egyszerre természeti és történeti kivonatolás legkisebb szerveződési egysége a szárított és préselt virágok (mezei kökörcsin, farkas kutyatej), amelyek esszenciálisan őriznek valamit abból a vidékből. A virágok körüli képkeret széle egy régi – Ludwig Stein korából származó – térkép barna-zöld területére van elhelyezve. Izgalmas részlet, hogy a térkép felső harmadában jól látszik a fényképezés során használt vaku, ami az emlékezés esetlegességének és az emlékezés egészlegességét ellehetetlenítő vakfoltok metaforája. Apró, részletekig bontható figyelmesség még Rod térelrendező technikájában, hogy a kiállítás szinte minden elemét egymásba írja, áthidalhatóvá, átjárhatóvá teszi azokat, egyszerre referenciális és metaforikus szinteken tagolja, ezzel újabb zónákat nyitva a széleskörű befogadásnak. A térképen szereplő településhatár vonalát átvezeti saját tájképére, ezzel pedig vizuálisan összekapcsolja a képen látható hegyláncolat felső vonalát a földrajzi reprezentációval. Az oldalpár bal felén továbbra is Erdőbényéről készült fotók láthatók, ám ezúttal a korábbi panorámaszerű nézőpont helyett a részletek kerülnek előtérbe. Két felvétel a falu mindennapi életéből idéz meg pillanatokat: az egyik egy családi ház udvarát, a másik egy ruhaszárítót ábrázol, rajta a szárítócsipeszekkel. Az udvar felvétele az emlékezés helyszíneként, a mindennapi élet lenyomataként értelmezhető, míg a ruhaszárító gesztus szintjén kapcsolódik vissza a korábban megjelenített szárított virágokhoz. A csipeszek a rögzítés, a megőrzés és az időbeliség motívumait idézik: a kiszárítás mint cselekvés egyszerre jelöli az elmúlást és a konzerválás vágyát. Ezek a részletek finoman követnek egy vizuális logikát és az asszociatív emlékezés szerveződését.
Rod a kutatómunka, a levéltári nyomkeresés és helyszínbejárások során próbált kapcsolatot létesíteni, az archívumok változatos eszközeivel mutatva meg eredményeit. Ennek az útnak a kettősségét a kétféle útábrázolás jeleníti meg: az egyenesen követhető, aszfaltozott utat és az elfeledett, mindig újra keresendő, monokróm fényképekbe merülő nyomvonalat. Ez a kettősség nemcsak a könnyen felfedhetőt, hanem a nehezen megmutathatót is felvállalja. A terem végében egy vitrinben került elhelyezésre Ludwig Stein német nyelvű írásos hagyatékának egy része, amelyben megjelenik filozófiai-szociológiai munkássága. Az írásos emlékek egyben helyi és kulturális identitást is jelentenek. Stein magyar származású zsidó filozófusként külföldön élt, de a társadalom erkölcsi és szociális felemelését célzó, „szociális optimizmusnak” nevezett eszméit, valamint politikai és kulturális tevékenységét hazája és a magyar zsidóság szolgálatába kívánta állítani. Emellett következetesen kiállt az olyan oktatás mellett, amely minden ember számára – származástól és vallási hovatartozástól függetlenül – egyenlő esélyeket biztosít. A vitrin fölött ezzel összefüggésben egy fekete-fehér fénykép is elhelyezésre került, amin a művész kövezetre vetülő árnyéka tart egy követ, felelevenítve ezzel többek között azt is, hogy a judaista vallásban a kő az állandóság és az emlékezés szimbóluma.
Mindezekből talán már belátható, hogy Tim Rod műveiben a konstruálás és rekonstruálás folyamata a fent–lent, kint–bent viszonyrendszerben válik érzékelhetővé. A földből kiemelt, majd új környezetbe helyezett tárgyak – mint a szárított virágok, az üvegdarabok vagy a rozsdás spirál – egyszerre utalnak a hely eredetére és az új kontextusra, amelyben most megjelennek. Az emlékezés így nemcsak idézés, hanem újrarendezés is: a belső idő és a külső tér közötti folyamatos áramlás.
A terem végében egy egész falat lefedő monokróm tapéta jelenik meg egy erdőbényei bányató látképéről, amelyben minden addigi apró részlet helyet kap egy falra vitt nagy egészben, elérkezve bentről kintre. A jobb alsó sarokban szintén egy nagyobb keretezett képen gyűlnek össze az üvegdarabok, és vetnek árnyékot nagyságuk szerint. Majd a terem végéből megfordulva, visszafelé indulva lehet csak észrevenni azt a kiállítás tere fölé kifeszített, ruhaszárítócsipesszel rögzített vásznat, amelyen egy másik kifeszített vászon szerepel: rajta Ludwig Stein kézírása és a szárított virág. Ez a mozzanat összesűríti a hatalmas mennyiségű időt, és egymásba nyitja az addigi holtágakat.
A kezdőponthoz visszaérve egy különálló, mégis különleges képpárral lehet találkozni. Mindkettőn ugyanaz a víztócsa látható: az egyiken a sima, a másikon a fodrozódó vízfelszín. A képek különlegessége az anyaghasználatban rejlik: a tükröződő felület teremti meg az állandó változást. A sima víztükröt – maga is tükröződő – üvegborítás fedi, így a néző mozgása is a kép részévé válik. A másik képen ezzel szemben a kő keltette hullámok emlékeznek önmagukra – formájuk rögzül, és nem tűnik el. Tim Rod munkáiban a helyi identitás nem zárja ki, hanem kiegészíti a további, egymásra rétegződő identitásformákat. Az emlékezés anyagi és vizuális hordozói – a tárgyak, képek, írásos dokumentumok – nem elkülönülnek egymástól, hanem emlékhalmazként működnek: egymásra íródó, egymást kiegészítő rétegekként. A befogadó csak fokozatosan, a részletek között haladva ismeri fel a kapcsolódási pontokat, például a kifeszített lepedő és az Erdőbényét ábrázoló tapéta összefüggését, amely Ludwig Stein szülőhelyét idézi fel. Az emlékezet így spirális szerkezetű: állandóan újratermeli és újrarendezi önmagát. A kiállítás anyagai – fény és árnyék, áttetszőség és fedettség, anyag és kép – folyamatos mozgásban tartják a befogadót. Tim Rod vizuális stratégiája megszünteti az idő linearitását: az archívum elemeit új kontextusba helyezve az önazonosság és a másság, a személyes és a közösségi emlékezet határterületein mozog.
Fotók: Vigh Levente
Tell me about your Future, I Show you my Past – Tim Rod egyéni kiállítása
Kurátor: Kovács Edward. Társkurátor: Som Balázs
MODEM, Debrecen, 2025. szept. 26. – 2025. nov. 16.
Hozzászólások