Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
Alföld folyóirat - Teljes kitárulkozás
87385
post-template-default,single,single-post,postid-87385,single-format-standard,ajax_fade,page_not_loaded

Teljes kitárulkozás

Pintér Béla: Ascher Tamás Háromszéken – DESZKA Fesztivál

A XII. DESZKA Fesztivál egyik legjobban várt, egyben legígéretesebb előadását, a Pintér Béla és Társulata, valamint a budapesti Katona József Színház koprodukciójában létrejött Ascher Tamás Háromszéken című darabot látva azt gondolom, hogy semmi szükség azzal foglalkozni, hogy miért, milyen újságírói támadásra adott válaszként született meg a produkció, amely elvileg azért jött létre, hogy a Katona jelenlegi igazgatója, Máté Gábor „nőügyeiről” lerántsa a leplet. A miért? helyett sokkal inkább a hogyan?-ra érdemes koncentrálni.

A hogyanra, hiszen, ha már az előadás létrejöttével eldőlt az az alapdilemma, hogy vajon „szabad-e színpadra állítani valós személyeket?” hiszen itt három, ma is élő és alkotó színházi ember: Ascher Tamás, Bezerédi Zoltán, Máté Gábor név szerint is „megképződik” , már csak az marad a kérdés, hogy ezt milyen módon, milyen színházi eszközökkel teszi meg maga a rendező, illetve a tőle instrukciókat kapó színművészgárda. Az előadásban egyébként erre a hogyanra meg is kapjuk a konkrét választ, vagy legalábbis az irányadó útmutatást, amikor a Máté Gábor fiatalabb énjét – hiszen a darab valamikor a ’90-es években játszódik remekül imitáló Fekete Ernő egy helyütt kimondja, hogy a valós személyek megjelenítésekor „a katarzis egyetlen, valódi útja az alkotók teljes kitárulkozása”.

A darabban ebből a „teljes kitárulkozásból” nemhogy hiány lenne, hanem számtalan módját, lehetőségét megkapjuk akkor, amikor a fent említett három ember jellemző személyiségjegyeit, reakcióit, világhoz való viszonyulását a művészek elénk tárják. Ugyan fiktív keretben – hiszen Ascher Tamás és társai a beszélő nevű katonavári Kaposa József Színházból soha nem utaztak az erdélyi Háromszékre Puskin Anyeginjéből kurzust tartani –, de a kitalált történet több mindenre alkalmas. Egyfelől arra szolgál, hogy egy negyedik alkotó, maga Pintér Béla s a néptáncos múltja az erdélyi környezetben szintén „teljes kitárulkozással” megképződjön – s ezzel a rendező önmagáról is merje lerántani a leplet –, másfelől hogy a valóság és a fikció sajátos elegye létrejöhessen, amivel Pintér nem csak az őt ért támadásokra válaszol, hanem az általa „megképzett” alakokkal kapcsolatos pletykákra is jókora csapást mér.

A „teljes kitárulkozás” egyik formáját, egyik hogyanját a rendező Fekete Ernő és Keresztes Tamás imitációs képességére bízza. A kezdő színházi szakemberként érvényesülni akaró Máté Gábor mellett ugyanis legalább annyira hangsúlyos, ha lehet, még „jólsikerültebb” figura Ascher Tamásé, akit Keresztes Tamás minden egyes mozdulatával, gesztusával, s tegyük hozzá, a tökéletesre maszkírozott arcával és „belőtt” hajával zseniálisan megformál a számunkra. Még a jellegzetes Ascher-féle táskahordozásban sincs hiány. Ám nem Pintér Béláról lenne szó, ha ezen a ponton a hogyan? kérdését illetően megállna. Bezerédi Zoltán ugyanis önmagát játssza, ami lehet, hogy elsőre könnyű feladatnak tűnik, de az előadás végén levetett paróka kapcsán mégis azt érezzük: egyáltalán nem volt egyszerű, hiszen az „akasztják a hóhért”-szituációt érezhetjük mögötte. S ha már van imitáció és önimitáció, Pintér saját maga „teljes kitárulkozása” esetén még nagyobb csavarral él. Önmaga megformálását a remek Dankó Istvánra bízza, s Dankó gesztusait, túlfűtött testbeszédét, nagyívű, eltúlzott mozdulatait látva azzal szembesülünk, hogy Pintér nemcsak, hogy mer saját magán kacagni, de még a színházban uralkodó hierarchiáról is lerántja a leplet. Mégpedig azáltal, hogy mindeközben ő maga az erdélyi színházigazgató, Tegerdy Áron bőrébe bújik. Tehát saját maga színházának alattvalójaként láttatja, és ilyen szerepben teszi ki különféle megaláztatásnak egy másik színművész játékán keresztül önmagát. Aztán ott van a Kaposa igazgatójának, Tabajdy Sándornak a megkettőzése, akit – a fontosságtudatát érzékeltetendő – „kapásból” nem egy, hanem két színművész, Elek Ferenc és Thuróczy Szabolcs képez le. De van a „teljes kitárulkozásnak” még ezen kívül is egy rendkívül lényeges hogyanja: a névvel történő játék. A darabban szereplő egyik rendezőnek ugyanis Pintér a Vova nevet adja, akit Friedenthal Zoltánnal játszat el, s akinek a személyiségjegyeiben a színházi szakmában jártasabb befogadó nem másra, mint Mohára, azaz Mohácsi Jánosra ismerhet. Az erdélyi színtársulat feltörekvő üdvöskéjét pedig Tordán Lédának hívják, akit nem más, mint a név reciprokával rendelkező Jordán Adél testesít meg, mégpedig fenomenálisan.

S épp Tordán Léda hogyanja vezet át bennünket a pletykákat agyonütni kívánó rendezői szándékhoz. A végül elmaradt Anyegin-kurzus helyett a három Erdélybe sodort magyarországi színházi szakember Tordán Léda és egy másik fiatal színművész társaságában versmondó körútra indul „Erdélyországba”, amely körút során az egyik helyszínen, Szentmártonkalászon a fiatal színművésznő előbb Ascher Tamásra próbálja meg kivetni a hálóját, majd, a könnyebb ellenállás felé mozdulva, a fiatal nők bájai ellen kevésbé, sőt, egyáltalán nem beoltott Máté Gábor felé kezd orientálódni. A szerelmi érzései tisztaságát, ugyanakkor a szereposztó dívány-féle megoldás sztereotípiáit kiválóan elegyítő Jordán Adél Tordán Lédaként el is éri, amit akar. Máté Gábornál nem talál ellenállásra, aki meg is ígéri neki, hogy hazamenvén leszerződteti a Kaposába, legalábbis egy szerep, a Három nővér Másája erejéig mindenképp. Ez lenne tehát az a szál a történetben, amely Máté Gábor nőügyeit hivatott firtatni, csakhogy Mátéról tudjuk, hogy ez ilyen formában nem eshetett meg, hiszen soha nem utaztak Ascherrel Háromszékre, és éppen ezért az sem eshetett meg, hogy a későbbiekben a szerelmi légyott következtében tőle teherbe eső Tordán Lédát abortuszra kényszerítse. llyen nevű színművésznő ugyanis soha nem is volt, soha nem is élt. Se Erdélyben, se Magyarországon.

Ha valaki számára a valóság és a fikció ilyen jellegű összekutyulásával a pletykákra adott fricska még nem volna egyértelmű, ebben a Bezerédi Zoltánnak szánt szerep minden szempontból a segítségére lehet. Hiszen azzal, hogy ő önmagát alakítja, azt gondolhatnánk, csak tudja tán, mi minden történt, vagy mi minden nem történt meg vele és a társaival. A narrátor szerepét magára öltő Bezerédi nem is szűkölködik a sztorizgatásban és a cselekményvezetésben, ám mindeközben amolyan „pintérbélás” csavarral élve arra hivatott, hogy a kimondott mondatait akár azonnal meg is cáfolja. Vonatkozzanak akár saját magára, akár a bimbózó szerelmi kapcsolatra ezek a szavak. Tehát: amíg Pintér meri önmagát kiröhögni, addig a darabhoz írott fülszövege szerint „a néven nevezett kortársakkal azért gúnyos és könyörtelen”, hogy ezzel rávilágítson: egy-egy tett elkövetéséből vagy el nem követéséből, illetve a tett azonnali verbális megerősítéséből vagy cáfolatából – a pletykák természetrajzából adódón – micsoda magánéleti, akár a szakmai megítélésre is kiható kalamajkák szoktak születni.

A fentiekből következik, hogy Pintér darabjában nem csak a valóság és a fikció játszik össze, hanem a magánélet és a szakma is elválaszthatatlan elegyet alkot. Ismétcsak gúnyos és könyörtelen köntösbe burkolva. Az egyébként végig versben elbeszélt történetet (amely verses beszéd a „kevesebb több lett volna” eset jellegzetes példája, hiszen az előadás végére ez az egyetlen összetevő, amely fárasztóvá és helyenként fülsértővé válik) tetézi, hogy a Három nővért – a Pintér Bélát játszó alak ötlete nyomán, Tordán Léda gyönyörű hangját kihasználva – magyar népdalokban elbeszélve szeretné Máté Gábor a Kaposában megrendezni. A Három nővér efféle paródiája önmagában is a darab egyik fénypontja, azt gondolom, bármely Csehov-rendező megirigyelhetné, azonban a Mását alakító Léda és a Versinyint alakító Máté Gábor kettősébe természetesen betüremkedik a magánéletük is, amikor az állapotos Léda a színpadra hány, Versinyin pedig hezitál, hiszen ekkor már – s ismét ott vagyunk a „nőügyeknél” – egy másik kaposás színésznő felé kacsintgat. A végül is soha színpadra nem vitt darabot pedig nem más, mint Ascher Tamás értékeli, pontosabban értékeli le, magának vindikálva a jogot – s ezzel a rendezők közötti rivalizálás is előkerül –, hogy hosszas „ascheres” keresgélés után ő találja meg a mű kvintesszenciáját az utolsó briliáns jelenetek egyikében elénk tárt szimbolikus búgócsiga képében. S ahogy a Csehov-darab csírájában elhal, akként esik áldozatul előbb a magzat a magánélet és a szakma összejátszatásának, majd hal bele a színművésznő is a szerelmi bánatába. A végig pikareszkes tragikomédiaként értelmezhető „teljes kitárulkozás” ennél a résznél fullad melodrámába. Pintér Béla tehát még arra is odafigyel, hogy ne csak a pletykák természetrajzáról, de erről a színházi műfajról is kellő mértékben ítélkezzen, a Kaposában játszó Bori (Pálos Hanna), Judit (Borbély Alexandra) és az idősebb kolléganőt alakító Szirtes Ági Lédát elvileg segítő, valójában gáncsoló kulisszák mögötti intrikáival és eszközeivel, amelyek bevetésével a darabnak még a „színház hátulnézetből” jellege is teljessé válik.

Komplex kép a színházról, a magánéletről és a színházi (magán)életről – amolyan hamisítatlan „pintérbélás” megoldásokkal s igazi, visszatámadhatatlan fricskákkal tetézve.

Ascher Tamás Háromszéken – XII. DESZKA Fesztivál, Debrecen, Csokonai Színház, 2018. április 8.

A Pintér Béla és Társulata és a Katona József Színház koprodukciója; Rendező: Pintér Béla; A főbb szerepekben: Fekete Ernő, Bezerédi Zoltán, Keresztes Tamás, Jordán Adél, Pintér Béla, Dankó István; Díszlet: Khell Zsolt; Jelmez: Benedek Mari; Zene: Ökrös Csaba; Dramaturg: Enyedi Éva

Borítókép és fotók: Horváth Judit

Gyürky Katalin

szerző: Gyürky Katalin
honlap e-mail
Gyürky Katalin 1976-ban született, irodalomtörténész, műfordító. A Debreceni Egyetem magyar-történelem-orosz szakán végzett, Dosztojevszkij művészetéből szerzett doktori fokozatot. Kutatási területe a klasszikus és kortárs orosz próza, illetve más, szláv nyelvterületeken megjelent regényekkel is foglalkozik. Írásai és novellafordításai az Élet és Irodalom, az Új Könyvpiac, a Kalligram, a Jelenkor és az Irodalmi Szemle hasábjain jelennek meg.

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archív bejegyzések