Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
Alföld folyóirat - „örökké fogunk élni mint az elektromos hullám”
87506
post-template-default,single,single-post,postid-87506,single-format-standard,ajax_fade,page_not_loaded

„örökké fogunk élni mint az elektromos hullám”

Reiter Róbert: Elsüllyedt dal. Versek, cikkek, interjúk, s. a. r. Balázs Imre József

(bev) Noha a köztudatban (a közoktatásból is következően) Kassák az egyetlen ma­gyar avantgárd költőnk-írónk, szakmai berkekben egyáltalán nem meglepő és nem új keletű, ha valaki arra törekszik, hogy többszereplőssé tegye a magyar avantgárd történetét. Számosan dolgoztak és dolgoznak ez ügy érdekében, egyik kö­zülük Balázs Imre József, aki az erdélyi magyar avantgárd történetének megírása után most Reiter Róbert munkásságát helyezte fókuszba azáltal, hogy sajtó alá ren­dezte műveit. Izgalmas, hiánypótló munka, mely Elsüllyedt dal címmel jelent meg. A kötet négy részből épül fel: előbb Balázs Imre József bevezető tanulmányát, aztán Reiter magyar nyelvű verseit, majd versfordításait tartalmazza, végül pe­­dig szekundér szövegeket: Reiter tanulmányait, visszaemlékezését, illetve két ve­le készült interjút.

(biográfia) Érdemes volna életrajzi bevezetővel nyitni, nemcsak azért, mert Rei­ter alighanem ismeretlen, hanem azért is, mert meglehetősen fordulatos életútja volt. Mivel azonban Balázs Imre József tollából legalább két forrásból – az itt re­cenzeált kötet mellett (az online is elérhető) Az avantgárd az erdélyi magyar irodalomban (Mentor, Marosvásárhely, 2006) című monográfiájából – is megismerhető a biográfia, a következőkben csupán az életpálya vázlatos bemutatására vállalkozom. A sváb és szlovák felmenőkkel bíró Reiter Róbert 1899-ben született Temesvárott, és ugyanott halt meg 1989-ben. A magyar nyelvet az iskolának és nővérének köszönhetően sajátítja el, s a ’10-es évektől egyaránt tájékozódik a kortárs ma­gyar és a német irodalomban. Első verseit 1916-ban, még gimnazistaként adja közre a saját maga által szerkesztett – és pacifista, tehát a zajló világháborút opponáló irányultsága miatt az első lapszám után azonnal betiltott – Holnap című folyóiratában. 1917-től budapesti egyetemi hallgatóként Kassák Lajos és a MA szűkebb mun­katársi körében találjuk. Az 1919-20-as események forgatagában visszatér Te­mes­várra, de ’22-től ’24-ig ismét Kassák körébe tartozik, immár Bécsben, ahol szintén a bölcsészkarra jár, német–francia szakra. ’25-től, visszatelepülve Temesvárra, új­ságíróként dolgozik, illetve románból fordít németre. „A magyar nyelvtől való tá­vo­lodás részben bizonyára a legközelebbi irodalmi »fegyvertársaktól«, Kassákéktól való fizikai távolság következménye” – mondja Balázs. A ’30-as években már né­met nyelven ír verseket. Később Franz Liebhard néven elismert szerzővé válik Ro­má­nia-szerte. Utolsó évtizedeiben a temesvári irodalmi élet egyik nagy öregjeként tartják számon.

(fordítás) Mielőtt Reiter költészetére térnénk rá, érdemes a fordításairól is szót ej­teni. Balázs Imre József ezt nem hangsúlyozza tanulmányában, de Reiter a MA kö­rében a világirodalom szorgalmas „beszállítójának” számított. Persze az állhatatos Gáspár Endrét nem múlta fölül teljesítménye, de így is több mint tíz, főleg né­met nyelvű szerzőtől ültetett át magyarra műveket. S miután Kassák belső köréhez tar­tozott – aki nem beszélt (jól) idegen nyelveket –, valószínűsíthető, hogy Reiter egyike volt azoknak, akik rendszeresen tájékoztatták Kassákot a külföldi, adott esetben a német irodalom fejleményeiről: ez nem jelentette feltétlenül fordítások el­készültét, de a rendszeres szemlézést igen. Igazán Reiterhez illő feladat volt, hi­szen a német expresszionizmussal, főleg a Der Sturm folyóirattal már gimnazista ko­rától – tehát Kassák magyarországi újirodalmi törekvéseivel párhuzamosan – is­merkedett. Nővérével folytatott levelezéséből (Egy avantgárd költő alternatív vá­rosképei. Reiter Róbert levelezéséből [1917–1924], közreadja Balázs Imre József, Ko­runk, 2016/1. – sajnos ez a levelezés nem került be az Elsüllyedt dalba, pedig olykor hasznos adalékokkal szolgál) kiderül, hogy e figyelem folyamatos volt, és ez természetesen írásain is rajta hagyta nyomát.

Az Elsüllyedt dalban a következő fordítások szerepelnek (a MA repertóriumával összevetve): németből August Stramm négy rövid verse, valamint Ludwig Ru­biner, Karl Otten és Johannes R. Becher egy-egy műve; franciából Iwan Goll és Mar­cel Martinet egy-egy, illetve a belga Marcel Lecomte és a kínai Tu Fu és Pa-Lo-Tien egy-egy verse. A nem német vagy francia szerzők esetében nem kizárt, hogy a német közvetítőnyelvként fungált: a Der Sturm és a Die Aktion rendszeresen szem­lézte és közölte a környező országok háborúellenes, pacifista irodalmát, közvetítőnyelveken keresztül pedig a századfordulótól az egzotikusnak mondható nyel­vek, az afrikai, közel- és távol-keleti irodalmak is egyre inkább elérhetővé váltak.

E költeményeken kívül Reiter fordította a -nak Franz Jung egy elbeszélését (1921/6), Hans Suschny színpadi művét (1924/3–4) – aki egyébként, bécsi lévén, a MA köréhez tartozott, Deréky Pál azt írja róla, hogy a lexikonok nem tartják számon, azonban Kassákék, egyetlen osztrák szövetségeseként, a „maisták” nagyra tar­tották (vö. D. P.: „Latabagomár ó talatta latabagomár és finfi”, Kossuth Egye­temi, 1998, 222–237.). Illetve magyarra ültette Kurt Pinthus egy tanulmányát/előadását is (1919/5). Ezeken kívül az ő nevéhez fűződik még a francia pacifista Henri Guil­beaux A Rajna éneke című költeményének magyarítása is (1919/7), mely sajnos kimaradt Balázs Imre József gyűjtéséből (alighanem elterelhette figyelmét, hogy a fordítás után azonnal Reiter egyik saját verse, a Tavaszi ének is szerepel; s tegyük hozzá, hogy – tudomásom szerint legalábbis – nem készült a -nak, se Kassák más lapjainak jól kereshető repertóriuma vagy archívuma, különösen, ha az ember valaki fordítói munkásságát akarja felgöngyölíteni). Stramm, Rubiner, Otten, Bec­her, Jung és Goll kapcsán meg kell említenünk, hogy mindannyian szerepeltek a Kurt Pint­hus által szerkesztett, a német expresszionizmus záróköveként emlegetett, 1919-ben megjelentetett Menschheitsdämmerung című antológiában. E fordításaival Rei­ter a repertóriumban német és osztrák irodalomként besorolt szövegek megközelí­tő­leg felét jegyzi. Láthatjuk, jelentős szerepe volt a német expresszionizmus recipi­á­­lásában.

(költészet) Reiter magyar versei két nagyobb részre oszlanak. Ha egyszerűsíteni szeretnénk, akkor a budapesti és a bécsi versekre, melyek között van egy rövid in­ter­mezzo, amikor a költő a rímes formaversekkel kísérletezett. A két korszak kö­zötti különbség, akárcsak Kassák életművében az Eposz Wagner maszkjában, a Hir­detőoszloppal és a Máglyák énekelnek kötetek, illetve a számozott költemények között – mondja Deréky (A vasbetontorony költői, Argumentum, 1992.) – egyfelől a jelhasználatban ragadható meg: amíg az előbbi korszakra ikonikus, addig utóbbira digitális-analógiás logika jellemző (lényegében a kollázsszerkezet bonyolultságáról, elvontságáról van szó: az ikonikus jel mögött még jóval felismerhetőbb az éle­tes referencia, az asszociáció könnyebben visszafejthető); másfelől ideológiai váltás/törés is detektálható: a korábbi marxizmustól fűtött, angazsált hitet kiábrándultság váltja föl, illetve az ideológia helyét egyfajta etika veszi át.

Balázs meglehetősen óvatosan fogalmaz arról, milyen viszonyban áll egymással a reiteri és a kassáki líra. „Reiter Róbert avantgárd szövegei nem sorolhatók be egy­értelműen egyetlen irányzati poétika vonatkozási körébe. Noha poétikailag ver­­sei közel állnak Kassák Lajos korabeli szövegeihez, fordításai jól mutatják verseinek további kapcsolódási lehetőségeit is” – áll a kísérőtanulmány zárlatában. Hogy miképp ítéljük meg Reiter líráját, talán a legfontosabb kérdés, és mint annyi min­den: kontextusfüggő. Fordításai mellett, illetve pályakezdésének életrajzi kö­rülményeit ismerve jobban kidomborodnak az expresszionista formajegyek, egyér­tel­műbb önállósága, autonómi

ája a magyar és világirodalmi hatások szintetizálásában. Kassák korabeli költészete mellé helyezve azonban néhány verse tűnhet szinte parodisztikus túlzásokba eső mintakövetésnek. Az igazság persze valahol e két olvasásmód metszetében található. Reiter lírájának megítélését az teszi mégis ne­hézzé, hogy pályája az őt érő művészeti impulzusok tekintetében meglehetősen ha­sonlít Kassákéra: Ady és a Nyugat hatása az induláskor, ismerkedés az olasz futurizmussal, a német expresszionizmussal – s mindehhez Kassákéhoz hasonló ér­­deklődő, autodidakta alkat járul; az persze már más kérdés, hogy Reiter intézményi keretek között is pallérozza magát. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a kép­letben maga Kassák is előbb, már a pálya kezdetén közvetett, majd közvetlen ha­tást jelent. Mindehhez igen szűk korpuszról beszélhetünk: összesen 62 versről – aminek több mint felét, 36 darabját Kassák közölte a -ban. Meglátásom szerint a Reiter-olvasásnak e sajátossága azt az átfogóbb problémát is megvilágítja, amit az egyszereplős, tehát egyedül Kassákra figyelmező irodalomtörténet jelent. Kas­sák (szerepe) nemcsak nem iktatható ki a képből, hanem minduntalan megkérdőjelezi a környezetében létrejött egyes teljesítmények egyediségét. S ezt a csapdát csak kevesek tudták elkerülni: például, hogy csak a belső körhöz tartozó figurákat, mun­katársakat és tanítványokat említsek, Déry Tibor, Illyés Gyula, Vas István, Zelk Zoltán – rájuk kivétel nélkül igaz, hogy a ’20-as, ’30-as évek fordulóján összevesztek és szakítottak Kassákkal, s idővel stílusváltás is történt pályájukon.

Mégis mihez tudunk hát kezdeni Reiter szövegeivel? Induljunk el ismét Balázs fent már idézett megállapításától. Hogy a szövegek nem sorolhatók be kizárólagosan valamelyik irányzat zászlaja alá, nem különösebben meglepő – a magyar avant­gárd mezőnyében nem is különleges. Egyfelől mert így szól a Programm harmadik pontja: „[a]z új irodalom nem esküdhetik fel egyetlen izmus zászlaja alá sem”, ez a Kassák-körben voltaképpen irányelv volt; másfelől a magyar költészettörténet sajátos alakulása – én így látom legalábbis –, az, ahogyan egymásra torlódott néhány évtizeden belül az utóromantikus népnemzeti, a nyugatos, majd pedig az avantgárd modernség, nem igazán kedvezett a vegytiszta formanyelvek kialaku­lá­sának, annál inkább az ízlés- és izmuspluralizmusnak. Nem véletlenül nevezi De­réky Kassák ’10-es évekbeli költészetét átmenetinek: miután átesett a Petőfit, Adyt, de más Nyugat-szerzőket is epigonizáló korszakán, versnyelvére továbbra is jel­lemző a különböző stílusrekvizitumok keveredése.

Reiter esetében hasonló versnyelvi keverccsel van dolgunk: költői nyelvét egy­aránt alkotják nyugatos, futurista és expresszionista rekvizitumok – sőt, későbbi verseiben olykor a szürrealizmussal is kísérletezik. A különbség annyi, hogy a versekben a kassáki aktivizmus/konstruktivizmus egyenrangú hatásfaktorként van je­len. Mivel részletes szövegelemzésekre e kritika terjedelme nem igazán ad módot, a következőkben igyekszem a Reiter-lírát a különböző formanyelvi rekvizitumok szét­szálazása nyomán vázlatosan bemutatni.

(adyzmus) A Nyugat költői és mindenekelőtt Ady meglehetősen jól epigonizálhatók. Adynak már akkor voltak másolói, miután berobbant a köztudatba: A Hol­nap antológiában szereplők közül ilyen volt Dutka Ákos, Emőd Tamás, Miklós Jut­ka, de még Juhász Gyulának is akad néhány verse, mely „ismerőse és rokona” Ady-költészetének. És voltak Ady-követők a munkásköltők között is, ahogyan Kas­­sák vagy József Attila korai versein is látszik, hogy meghatározók voltak az Ady-olvasmányaik (lásd erről: Szolláth Dávid: Ady-epigonizmus a korai József At­tila-lírában és környezetében, Literatura, 2006/4, 468–493.). Az átvett költői eszkö­zök között találjuk például az extenzív jelzőhasználatot, a nagybetűs szimbólumképzést, a kötőjeles hapax legomenon-szerű szóösszetételeket és a szóképzéseket. Rei­ternél ez főleg a legkorábbi versein érhető erősen tetten, például legelső, A Hol­nap hív című verse így kezdődik: „Ájult cafat a ma, / züllött rongy, / sárba ga­zolta a Rém ördög-táncban”. A szóképzések közül a nomen possessoris alakzatát a magyar avantgárd szinte teljesen beépítette saját eszköztárába, s aztán akár tovább is képezte őket. Ezek „olyan »-s« melléknévképzővel átalakított jelentéssűrítő főnevek, amelyek a birtoklást, hasonlítást jelző szószerkezeteket pótolják” (Szolláth). Rei­ter verseiből néhány példa: „sudaras”, „kígyósan”, „küllősödni” stb.

(futurizmus) A futurizmus szerepe különösnek mondható a magyar avantgárd tör­ténetében. Deréky Pál kutatásai nyomán egyértelmű, hogy az avantgárd mű­vé­szeti ­törekvések hazai recipiálása a futurizmussal vette kezdetét (vö.: „Lataba­go­már…”, 7–33.). Ennek nyomát láthatjuk az erőkultuszban és egyes poétikai szemléletmódokban, például a szimultaneizmusban, a mellérendelő logikában, illetve az olyan eljárásban, mint a grammatika felforgatása, legyen szó a szabad szavak mellérendelő logikájáról vagy az egybeírt, erőszakos szóösszetételek indulatszókként való alkalmazásáról, másutt jelentés nélküli, hangutánzó fonémasorok szó­ér­té­kű szerepeltetéséről, akár az írásjelek sajátos használatáról. Ugyanakkor a ma­gyar avantgárd komoly eltéréseket is mutat a futurizmustól, ellenzi például az erő­szakot és a háborút, s a gépkultusz sem dívik különösebben, sőt, panteista gondolati alapokra helyezve, kifejezetten nagy szerepet tulajdonít a természetnek, ami­ből az is következik, hogy a futurista jegyeket sokszor voltaképpen ellentétesen al­kalmazza a futurizmus eredeti törekvéseivel. Ennek alapvető dokumentuma Kas­sák Eposz Wagner maszkjában című kötete, azon belül is a híres Brrr… bum… kez­detű vers, melyben a futurista-bruitista megszólalásmód a háború rettenetét, nem pe­dig dicsőségét hivatott bemutatni.

Reiternél tekinthetjük futurista ihletésűnek a Valaki felütését, melyben az em­beri test gépként, tárgyiasítva jelenik meg: „Talajt szaggat: két izmos láb, / pontos mechanizmus: a törzs, / forgó csomózza: edzett koponya / 165 cm / magasra / hör­pintette magát / anyatejből / levegőből / és más ezerfajta jóból”. Ugyanebben a versben később megjelennek egybeírások: „csakazértis! / jóllakottságig!”. Kassák Brrr… bum… kezdetű versében olvashatunk még ilyeneket: „Csakazértis!”, „Jé­zus­kín­szenvedése!… Márjámanyám!”. A nap ezüst tócsái mosogatták a padlót című költemény egy részlete kubofuturistaként ismerhető fel: „Zöld-barna-kék-sárga-pi­ros-fekete. Felhorkant.” (Viszonyításképpen: Kassák Júliusi földeken című versének felütését szokták kubofuturistának mondani: „Monumentalitás, / Kék-kék- kék. / Vízszintben sárga, geometrikus táblák. / Szél. Hő. Földszag.”) A Sorozás cí­mű vers egy pontján a test(rész)ek kavalkádja Gino Severini A pan-pan tánc című ku­bofuturista festményének forgatagát idézi: „Legények; / lekonyult emeletes kedvük, / eszükön csorda vízió legel, / bordáikon áthárfáz bitangul a próba: / a ve­sém!… a gyomrom!… féltüdőm!… félszemem!… / az izmom!… az izmod!… az izma!” A Tuberkulózis Marinetti Csata=súly+szag című szövegének (a)grammatikáját idé­zi: „diák – hetedízig – emberek! sárkányoz – csönd”. A Vakok című vers különös ana­forája, amikor a sorok egy kérdőjellel és kettősponttal nyitnak, azok után következik a közlés, ezzel mintegy megelőlegezi a tanácstalanságot, a lehetetlen rákérdezést az élet abszurditásaira: „?: valahol lobogó örömtanyán egy szűz­leány­nak hirtelen lerothadt mind a két melle! // ?: valahol a vajúdó univerzumban a hegyek bőgve felzabálták a jámbor mezőket!”. A Mindenkihez második fele nagy szi­multaneista vízió: „munkások a new-yorki gyárakban […] diákok a londoni is­kolákban […] parasztok a campaniai kunyhókban […] katonák a párisi kaszárnyákban […] testvérek a brutális metropoliszokban”. Ne tévesszen azonban meg min­ket, hogy az Agitáció zárlatában azt olvassuk, „egy futurista költő igazította termővé a földet”. Az avantgárd elnevezés ugyanis későbbi keletű, a korban minden újköltészeti törekvést futuristának mondtak.

(expresszionizmus) Reiter esetében az expresszionizmus hatása valamivel erősebbnek mondható a magyar átlagnál, ennek nyilvánvaló oka, hogy éveken át szem­lézi és fordítja ennek az izmusnak a képviselőit. Reiter expresszionista ihletését hangsúlyozzák azok a szöveghelyek, amelyek az erőszakosság, a sebesülés, a fáj­dalom, tragédia stb. képzetköréből kiindulva képzik meg a versvilágot, gyakran antropomorfizálva vagy megszemélyesítve a verstájat (meg kell jegyeznünk: az élettelen anyagok antropomorfizálása ellenkezik a futurizmus technikai kiáltványában foglaltakkal), vagy amikor az emberi test anyagiságára összpontosít. „Loccsant agy­velejét a falra köpte. / A vér húscafatokat ragaszt a kerékre.” (Ballada); „A terhesre hízott felhőkből éles esővesszők szúrtak alá. […] A Medve a hegy nagy fekete sebében. Barlangban. Hortyogott. […] egy kés felszakította az eget. A Nap körül. A vér magasra sikoltott. Vörös tóvá mélyítette a napot.” (A medve hozsánnája); „Ember vagyok, merészre fűtött húskályha.” (A magam ünneplése); „A csillagok fél­ve hunyorogtak, a hold pedig halálosan / sárga szőnyegeket terített a földre. / És a házak összeborultak és sírtak.” (A házak éjszaka…) A verstáj antropomorfizáló, meg­személyesítő megjelenítése egyszersmind a marxizmus mellett e költészet mö­gött egy másik gondolatrendszer, a panteizmus jelenlétére is felhívja a figyelmet, mely a kollektivizmuson túl kozmikus léptéket kölcsönzött a verstörekvéseknek (lásd ehhez: Földes Györgyi: Az 1910-es évek avantgárd irodalmában jelentkező pan­teizmus szellemi gyökerei, ItK, 2002/5–6, 552–557.).

(kassákizmus) Kassák irányzati poétikájának/poétikáinak meghatározása nem egyszerű: az aktivizmus voltaképpen a mozgalom, ideológia megnevezése volna, míg a konstruktivizmus a poétikáé – ezért van, hogy Kassák már rég a konstruktivizmusról beszélt, de a -ra még mindig azt írta, aktivista folyóirat. A helyzetet azon­ban véleményem szerint bonyolítja, hogy a gondolati elemek nehezen vá­laszt­hatók el a poétikai megoldásoktól, s az aktivizmust éppúgy formálták a német ex­presszionizmusban felmerülő gondolati tartalmak, a pacifizmus, a panteizmus, il­letve a nietzschei gyökerű (O Mensch!) ember-vallás, mint a marxizmus. Reiter köl­teményei is többnyire az embert, az emberiséget szólítják meg és az emberről, az emberiségről szólnak.

Csúri Károly részletesen elemezte, hogy A ló meghal a madarak kirepülnekben mi­ként történik meg a bibliai emblémák profanizálása (A Kassák-vers embléma-szer­kezete = Formateremtő elvek a költői alkotásban [szerk.: Hankiss Elemér], Aka­démiai, Bp., 1971, 469–500.). Egyik példája az, amikor a faszobrászról azt ol­vassuk, „úgy égett előttem a szakálla mint a csipkebokor”, az isteni kinyilatkoztatás tehát a vörös szakállhoz hasonul. Kassák kedves eljárása volt az ilyesmi (különösen a csipkebokor bibliai képének kiforgatása, lásd például a Brrr… bum…-ban: „a porban égő rózsabokrot forgat a szél”), s Reiter is előszeretettel használt ver­seiben profanizált vallásos képeket. „Fityegő emberrongy az ablakkereszten” (A nap ezüst tócsái mosogatták a padlót); „nembánomság // csipkéz, morzsol, csörömpöl, csörömpöl, / szétcsörömpöli kuncogó hányavetiségét, / felcsokrozza égő csip­kebokrát” (Állomás); „ideges viharok karmoltak a húsodba / véredben a té­boly csipkebokra égett és / bordélyvörös rakéta sistergett a szádon” (Katasztrófa).

Az Asszony című versre akár azt is mondhatjuk, hogy Kassák Hirdetőoszloppal cí­mű kötetének szintézisét adja. Az első sor az erőénekek evangéliumos ódai hang­hordozását idézi: „Karodban az örömök ritmusa lüktet”, később az erotikus ver­sekét: „kamaszok labdáznak álmukban a melleiddel de hiába // mert diadalmas er­dők dalolnak az öledben”. A folytatás – „foghíjas öregek kolduskodnak utánad de hiába” – még inkább kassáki: a foghíjasság az erő hiánya, Deréky mutatta ki a számozott költeményeken (vö.: A vasbetontorony költői, 125–129.), hogy a fog vagy az agyar erőt jelképez (én teszem hozzá: az egész életműben, nem csak a szá­mozott versekben). A „kolduskodnak” pedig Kassák Napraköszöntésének szóhasználatát idézi („A higany, a tűz s a rádium / mind csak trónusod lépcsőin kolduskodik.”). A vers zárlatában („halálossárga plakátoz meghibbant földeket / te pe­dig az öröm skarlátját lengeted a térben”) is kassáki motívumokat találunk: Kassák­nál a sárga szín gyakran negatív képzeteket hordoz (például: „a szegénység sár­gájába bújt” – Jó annak, aki korán kel), ám eszünkbe juthat a Júliusi földeken is („Vízszintben sárga, geometrikus táblák.”). Az öröm és a vörös szín valamely ár­nya­latának együttes megjelenése, annak lengetése munkásköltészeti kellék: a marxista utópia hirdetése.

(pacifizmus, marxizmus) Ami számomra valamelyest meglepő volt Reiter né­mely versét olvasva, hogy azok gyakran meglehetős határozottsággal, egyenességgel közvetítenek ideológiai tartalmakat. Így például a Sorozás félreérthetetlenül, rejt­jelezés nélkül háborúellenes, az Agitáció pedig köntörfalazás nélkül buzdít a forradalomra, illetve agitál a tőkésosztály ellen: „eszeteket pedig hordjátok be a desz­tillátorokba, / hogy kicsapódjon belőle / a nagyfejű okoskodás és aranyláncok te­kintélye / és így kiszellőzötten ne bolonduljatok megint a nagyon nagy szeretetbe, / hanem harsonázzon mindegyiktek kiáltása: / én! én!! én!!!… / aki tudja, hogy csakis a pocakos Wertheim-szekrények / dobják pirosban utcára vagy barikádokra az igásokat / ostorozott aggyal!” Bár e tekintetben nehéz összehasonlítani a szövegeket, de az a benyomásom, hogy amíg Kassák munkásmozgalmi hevülete megoszlik a Hirdetőoszloppal verseiben és más írásaiban, addig itt fókuszáltabban és így erősebben, direktebben szólal meg ugyanaz a hév.

(szürrealizmus) Immár a bécsi korszakra áttérve: feltűnő, hogy a versek már nem agitálnak, nem zengnek ódákat egy hamarosan elkövetkező új, utópikus vi­lág­ról. Ennek természetesen az 1919-ben elbukott proletárforradalom felett érzett csa­lódottság az oka, nyilvánvalóan értelmetlen volna a korábbi jelszavakat hangoztatni. Kassáknál ez nemcsak a Máglyák énekelnek eposzában jelenik meg, ha­nem a számozott költemények első darabjaiban is. „Kinek adjam ezt a könyvem el­ső nekiszaladás az új Kassák felé […] most 24 fiatal lány meszeli bennem tisztára a falakat […] bizony mondom szomorú krumplicsuszpeizba esik minden fényes kilátás” (1); „gyalázatosan ránk szakadtak a kulisszák már az sem bizonyos hogy 2 x 2 = 4” (4); „Hát valóban kihúzták alólunk a gyékényeket / bohócok lesírták magukról a leggyönyörűbb karmint s most mindenki úszni próbál a zavarosban” (7). Rei­ter bécsi verseiben túl van azon, hogy a primer csalódottságot írja meg, s inkább a ma­ga körül látott felbomlott világrendet regisztrálja annak sajátos káoszában, amely azonban közel sem az az örömös, karneváli forgatag, amelyet gyakran megsejthetünk a szimultaneista versek látásmódja mögött, sokkal inkább rettentő vízió. A kísérő tanulmány csak futólag utal arra az 1924-es Tabala-dal kapcsán, hogy az Dé­ry Tibor szürrealista verseinek álomlogikájával rokonítható. Ám egy 2009-es ta­nulmánykötetben Balázs Imre József részletesebben ír arról, hogy az egyes anyagok és állatok vegyi-alkímiai, gomolygó átalakulásai a szürrealizmushoz kötik Rei­ter líráját (Az álom antológiája. Vázlat a román és a magyar szürrealizmus mitologikus elemeiről = Ágoston Zénó Bernád, Márta Csire, Andrea Seidler [Hg./Eds.]: On the Road / Zwischen Kulturen unterwegs. LIT Verlag, Wien–Berlin, 2009. 84–92.). Valójában már az 1921-re datált, kéziratban maradt Függöny című versben ta­lál­kozunk hasonló – a látványos montázsszerkezet alapján talán még inkább da­daista ihletésűnek mondható, de már a szürrealizmus felé mutató – vizionárius beszédmóddal: „galambdúcokban vércséket tenyésztenek / a halottak jéggé fa­gyott szeméből fényt pumpálnak a megvakult lámpákba // az iszonyat ólomfüggönye zuhan a nap elé”. Az 1924-es Kárpitos volt a szomszédom… kezdetű szöveg pe­dig könnyedén eszünkbe juttathatja Németh Andor ’27-es Eurydice útja az alvilág felé című költeményét, Déry Tibor Üvegfejű borbély című ’27-es ciklusát vagy Illyés Gyula ’26-os szürrealista ihletésű írásait (pl. Száműzetésem első keserű éne­ke). Déry és Illyés említése abból a szempontból mindenképpen fontos, hogy De­réky kutatásai szerint ők recipiálták a szürrealizmus elméletét, művészetét a ’20-as évek közepén (vö.: A vasbetontorony költői, 150–183.), úgy tűnik azonban, hogy Reiter megelőzte őket, de legalábbis velük egyszerre találkozott ezzel az irányzati poétikával.

(konstruktivizmus) Alighanem vitatható, hogy én mit gondolok a reiteri élet­mű­ből konstruktivistának. Ennek oka mindenekelőtt, hogy az irodalmi konstruktivizmusnak (ha létezik egyáltalán ilyen) nem sikerült még vitathatatlan poétikai le­írását adni. A zavar egyik oka, hogy sokszor úgy tűnik, a konstruktivizmus in­kább af­féle ethosz volna, s nem határozott poétika, a másik ok, hogy Kassák élete végéig ragaszkodott ahhoz, hogy ő konstruktivista költő. A szakma nem szentel nagy fi­gyelmet a ’30-as években történt ún. klasszicizáló fordulata utáni írásainak, pedig a 35 vers utolsó darabjaiból egyenesen következnek az 1935-ös Földem virágom kö­tet gyakran zsáneres darabjai. Kassák pedig a ’60-as években is hangoztatta, hogy a ’30-as évek második felében teljesedett ki konstruktivizmusa (lásd: Kab­debó Lóránt: Egy Kassák-levél, Jelenkor, 1987/3, 251–252.). Reiter versei közül a Tö­redék és az Elsüllyedt dal című darabokat látom hasonlónak a konstruktivizmus kassáki felfogásához. Egyszerű, dísztelen megszólalásuk megkülönbözteti őket a töb­bi verstől, a versbeszéd tónusa talán a rezignált és/vagy a regisztráló jelzőkkel ír­ható le, dísztelen letisztultságuk, kimértségük azonban van annyira erős, mint a más irányzati poétikák ihlette versek. A Töredékben ilyeneket olvashatunk: „Sok­kal vagyok adósod, Antónia / néha már azt hittem nem is voltál húsból és vérből / oly vastagon rakódtak rád az emlékek pókhálói […] egyszer acéldobozba raktad szí­vedet és azóta senki sem látott sírni // Sziléziában születtél és az atyád takács volt”. Az Elsüllyedt dalban talán van némi a szürrealizmus látomásosságából, de még így is megengedi magának, hogy a vers egyetlen sora annyi legyen: „Este van”. S aztán még ilyeneket olvashatunk: „örökké fogunk élni mint az elektromos hul­lám […] viharok jönnek a csodák uszályával / egy ismeretlen zuhatag alatt várakoznak étlen-szomjan / a csillagok lépcsőzetén sorfalat áll az idő”. E versek kapcsán akár az is felvethető, hogy megelőlegezik az ekkor még számozott költeményei felénél járó Kassák későbbi költészetét.

(bef) Felvetett szempontjaim alapján talán kitűnik, hogy a Reiter-líra – ha még­oly szűk is a korpusz – rétegzett és gazdag, s különösen az általam szürrealistának és konstruktivistának mondott szövegei szolgálnak izgalmas, a későbbiekben alaposabban is vizsgálandó kérdésekkel. Hogy ez ilyen összetettségben láthatóvá vált, Balázs Imre József érdeme. Persze, ahogyan utaltam is rá, néhol lehetett volna más­ként (a fordított és a szekundér szövegek tekintetében még gazdagabban) szer­keszteni ezt a kötetet – e megjegyzést azonban nem a hiányosságokat felrovó kri­tikus teszi, inkább a magyar avantgárd iránt érdeklődő, telhetetlen olvasó.

Reiter Róbert: Elsüllyedt dal. Versek, cikkek, interjúk, s. a. r. Balázs Imre József, Kriterion–Polis, 2016.

(Megjelent az Alföld 2018/1. számában.)

Mohácsi Balázs

szerző: Mohácsi Balázs
honlap e-mail
Mohácsi Balázs 1990-ben született. Költő, kritikus, a Versum és a Jelenkor Online szerkesztője. A PTE Irodalomtudományi Doktori Iskolájának doktorandusza. Pécsett él.

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archív bejegyzések