Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
Alföld folyóirat - Frankofón képregénykutatás nyolc felvonásban
88176
post-template-default,single,single-post,postid-88176,single-format-standard,ajax_fade,page_not_loaded

Frankofón képregénykutatás nyolc felvonásban

Maksa Gyula: Képregények kultúraközi áramlatokban

A képregény ma már nem nevezhető vakfoltnak a hazai média- és kultúratudományban. Rengeteg itthoni kutatója van, és évente több tucat magyar nyelvű publikáció születik ezen a területen. Maksa Gyula azonban mégis talált egy vakfoltot: a frankofón médiatudomány és Comic Studies eredményeinek tolmácsolójaként olyan területen járatos, amelynek jelentős része ismeretlen a hazai kutatók és a nagyközönség számára, hiszen a szakirodalmak többsége nem kapott nemhogy magyar, még angol fordítást sem. A szerző unikális érdeklődése különösen élesen rajzolódik ki új, Képregények kultúraközi áramlatokban című kötetében.

Maksa Gyula könyvének legnagyobb erénye, hogy nemcsak rálátást nyújt az általa behatóan ismert területre, hanem francia elméleteket és tudományos paradigmákat is meghonosít Magyarországon. 2010-es, Változatok képregényre című kö­tetéből el­sősorban a médianarratológia egyes aspektusait ismerhettük meg, ez­úttal az ismeretterjesztés (bár már a korábbi könyve is foglalkozott vele) és a mé­dia-geopolitika egyes elméleteibe kapunk mélyebb betekintést. A kötet mégis mindezek előtt képregénytudományos: a szerző elsősorban a francia-belga(-svájci) bande dessinée-ben (BD) járatos, de a kiadvány címéhez hűen kitekint más európai képregényekre, a japán mangára, a magyar, sőt az afrikai képregényre is, így érdekes ol­vasmány lehet azok számára, akik a Magyarországon jóval nagyobb láthatóságnak örvendő amerikai comicson túl is kíváncsiak a médiumra.

A kötet nem klasszikus értelemben vett monográfia, inkább tanulmány­gyűj­te­mény. A Képregények kultúraközi áramlatokban oldalain a szerző a 2011 óta megjelent szövegeit gyűjtötte össze és gyúrta egybe. A publikációk ily módon való összerendezése a tudományos közegben bevett gyakorlatnak számít, ám ennek eredményeként a kiadvány nem teljesen koherens, hanem kissé mozaikszerű: az egyes alkotóelemek nem feltétlenül ugyanazzal a hozzáállással készültek, igen változatos elméleti összetettségűek, így nem mind hat egy egységes gondolatmenetű könyv alkotórészként. Mindezt jól illusztrálja, hogy minden egyes tanulmánynak kü­lön hivatkozásai vannak. A mozaik darabkái, ha nem is mindig tökéletesen, de – köszönhetően a szerző érdeklődésének és a referenciáknak – illeszkednek egymáshoz, és szépen kirajzolják a kortárs francia média- és képregénytudomány ak­tuális állapotát, valamint elsősorban a BD, másodsorban pedig a manga és a ma­gyar képregény helyzetét az elmúlt évtizedben. Az ilyen gyűjteményes kötetek gyakori hátulütője, hogy a(z esetünkben akár fél évtizedes) helyzetértékelések, fel­­vázolt pillanatképek, okfejtések túlhaladottá válhatnak. Itt-ott elavult ugyan né­hány gondolatmenet (ami a kortárs jelenségekkel foglalkozó médiatudományban gyakran megesik, hiszen folyamatosan változik a minket körülvevő médiatér), de szerencsére a szerző ezt általában érzékeli, és ha nem is bolygatja meg különösebben a kész szövegeket, azért megjegyzések formájában reflektál az eredeti meg­jelenés óta eltelt időre. A gyűjteményes kötet sajátosságaiból fakadóan kikerülhetetlen némi redundancia is: egyes gondolatok, példák (igaz, más-más kontextusban, de) újra és újra felbukkannak.

A szövegek a tudományos értekező próza spektrumán belül széles skálán he­lyezkednek el, akad a kötetben bibliográfiai esszé, szakirodalmi összefoglaló, kritika és tanulmány egyaránt. Szinte mindegyik szövegben előkerül a francia szak­irodalom ismertetése, összegzése vagy leírása. A könyvben található nyolc értekezés többsége a képregény egyes kulturális változatai közti kölcsönhatásokkal foglalkozik, de a szerző egyik viszonyítási pontja mindig a BD. A kötet fejezetei há­rom nagy tematikus blokk között oszlanak el (transzkulturalitás, a képregények kommunikációs használati módjai és új távlatok). A szövegek nem egyforma mélységben tárgyalják az egyes területeket, a kötet két hosszabb tanulmánya – Kép­regény(alapú médiaközegek) és ismeretterjesztési lehetőségek, illetve A média geopolitikája. A képregénymédia példája – a legkidolgozottabb.

Az első rész a Transzkulturális áramlatokban címet kapta, ahol a különféle kép­regényközegek egymásra hatásáról olvashatunk. Ha kronologikusan haladunk, logikus, hogy egy 2011-ben született szöveggel nyit a kötet, mindenesetre nem jó felütés, mivel ez egyben a kötet legmeghaladottabb írása is – bár lábjegyzetekben kapunk reflexiókat a publikálás óta eltelt időre, nem csak jegyzetekkel ellátni, ha­nem akár frissíteni és újraírni is érdemes lett volna. Ez a bibliográfiai esszé jellegű értekezés a magyar képregény 2011-es helyzetét írja le a bande dessinée akkori ta­pasztalatai felől. A második fejezet címe egyben a tartalmát is jól megragadja: Ke­leti típusú képregény Magyarországon és francia nyelvterületen. Ebben a szerző szá­­mos szakirodalmi munkát foglal össze, és elsősorban ezek alapján rekonstruálja az írás születésekor (2014-ben) aktuális helyzetet, azaz a manga Francia­or­szág­ban lát­ványos, itthon inkább csak látszólagos térhódítását. Az elsősorban leíró jellegű szöveg egy-egy állítása a manga hazai népszerűségével kapcsolatban ugyan már nem tartható, de ez legkevésbé sem a szerző hibája, hanem a médiapiac trendjeinek megjósolhatatlanságával függ össze. A harmadik szöveg (Képregé­nyek transzkulturális helyzetekben) izgalmas, érdekes és újszerű: az itthonról szinte egyáltalán nem látható afrikai képregények világába enged betekintést Mar­guerite Abouet mun­káin keresztül.

A kötet második tematikus blokkjában a képregények kommunikációs használati módjai kerülnek előtérbe. Ennek első tanulmánya – a már említett Kép­re­gény­(alapú médiaközegek) és ismeretterjesztési lehetőségek – a kötet legösszetettebb szövege, és mivel számos ismeretterjesztéssel kapcsolatos elméletet előtár, ezért bőven túlmutat a képregényes tematikán, és emiatt a képregénytudományos közegen túl is hasznos lehet sokak számára. A szerző ezt követően arról gondolkodik, hogy a szervezeti kommunikációban miként használható a képregény. A felvillantott téma érdekes, és bár az avatatlanok számára elsőre furcsának hathat ez a párosítás, egyáltalán nem légből kapott, hanem nagyon is élő és releváns – Mak­sa Gyula számos példát hoz erről a speciális területről. Ezután a képregényriport és a rajzolt újságírás gyakorlatát tekinti át. Ez az irányzat nem csak a francia, ha­nem az amerikai képregényekben is jelentős – utalások szintjén megjelenik benne néhány példa ebből a közegből is, ám ez is elsősorban a francia-belga BD ilyen jellegű darabjairól szól.

A könyv harmadik egysége az Új távlatok címet kapta. Az ebben olvasható he­te­dik fejezet mindössze egy francia nyelvű szakirodalom rövid kritikája, ám a kötetet záró A média geopolitikája. A képregénymédia példája ismét egy komplex, ér­dek­feszítő szöveg. Ez a másik igazán eredeti, nem csak a képregények iránt érdeklődők számára használható tanulmány a könyvben, ami a média-geopolitikai szemléletet (annak fogalmait és elméleteit) mutatja be. A médiatudomány, a földrajz és a politikatudomány tapasztalatait ötvöző interdiszciplináris megközelítés itthon új­szerűnek hat. Ráadásul ebben az értekezésben az elmélet kerül az előtérbe, a képregény inkább csak illusztrációul szolgál.

A kötet, mint az jól látható, egyszerre sokszínű és némiképp széttartó, ám az egyes írások mögött meghúzódó érdeklődés és a bennük előkerülő példatár miatt mégis egységes. A könyvben felbukkanó elméleti kérdések a hazai médiatudományos közeg számára is érdekesek lehetnek – kiemelten az ismeretterjesztéssel és a média geopolitikájával kapcsolatos terjedelmesebb ta­nul­mányok, amelyk hozzásegítenek egy-egy elméleti megközelítés vagy paradigma átlátásához és megértéséhez.

Gyakran merül fel a hazai képregényes színtéren az igény az olyan munkák iránt, amik a szélesebb közönség számára is fogyaszthatóak. Az ilyesfajta el­várások kielégítésére a Képregények kultúraközi áramlatokban nem alkalmas: nem mű­kö­dik ismeretterjesztő munkaként, de feltehetően nem is ezzel a céllal szü­letett. A szerző nyelvezete a műkedvelő közönség számára nem túl olvasóbarát; az írások elsősorban az akadémiai közeg számára ké­szültek. Ez kissé sajnálatos, hiszen a könyv, ha megközelítésmódjában nem is, tartalmában mintha a szélesebb közönség felé is kacsintgatna. Nekik viszont túl ke­vés lehet a fogalommagyarázat, valamint nehezen követhető számos okfejtés. A kötet egyes gondolatmenetei emellett belterjesnek hatnak, hiszen a hi­vatkozott művek és szerzők (legyenek azok akár képregények vagy szakkönyvek, akár képregényalkotók vagy -kutatók) jelentős része a hazai közegben kevéssé (vagy egyáltalán nem) ismert. A francia referenciák idegensége mellett olykor hiányoznak a honi képregényes példák. Maksa Gyula úgy kalandozik az itthon alig-alig ismert területeken, hogy nem minden esetben mutatja be azokat olyan mértékben, hogy egy érdeklődő (laikus) olvasó is megértse.

A szerző nem különösebben jó idegenvezető: rendkívül olvasott az általa kutatott területen, de a tudását nehézkesen adja át. Temérdek szöveget foglal össze rö­viden, ám viszonylag kevés elméletet taglal részletesen. Általában csak pár sorban írja le a szakmunkák tartalmát, utalásokat tesz rájuk, viszont az itthon egyébként ismeretlen irodalmak alaposabb bemutatása sokszor elmarad, így a kötet ismeretanyagának egy része nehezen hasznosítható (a két nagyobb ívű tanulmány kivétel ez alól). Egyes fejezetek mintha nem is a hazai, hanem a nemzetközi tudományos élethez szólnának, azzal szeretnének párbeszédbe kerülni – magyarul. Azok számára, akik értenek franciául, mindez persze erény: a kötet óriási segítséget nyújthat az elinduláshoz a terület potenciális kutatóinak. Ha mindezek fényében meg kellene határozni, mégis ki a könyv célközönsége, egyértelmű a válasz: a képregé­nyeket (is) olvasó szakmabeliek. Illetve természetesen mindenki, akit érdekelnek a kortárs BD-k vagy a kortárs frankofón médiatudomány meglátásai. Amennyiben valaki ezekkel ismerkedne, valószínűleg szívesen forgatja majd a kötetet.

Mint említettem, a médiatudomány egyik rákfenéje, hogy valami akár már a meg­jelenése idejére elavulhat. Ennek azonban a fordítottja is megeshet: aktuálissá is válhat. A kortárs magyar képregénypiacon (hivatalos kiadványként) jelenleg szin­­te nincs jelen a manga (bár ez bármikor változhat), amivel Maksa Gyula a könyvében sokat foglalkozik, ellenben a frankofón képregény nagyon is él, így a szerző által képviselt irány jelentősége a közeljövőben feltehetően nőni fog. Ma olyan BD-sorozatokat olvashatunk magyarul, mint a Lucky Luke, az Asterix, az új­rain­dított Kockás benne számos képregénnyel, a Hupikék Törpikék, a Blacksad vagy az Incal. Ezek egy része ugyan a kötet kéziratának lezárása után jelent meg (újra) a hazai piacon, ezért nem esik szó róluk a könyvben, viszont egy frankofón képregényekkel foglalkozó friss szakirodalom jelentőségét így is növelik. Maksa Gyula friss kötete újabb fontos lépés a szerző munkásságában, és jó alapot jelenthet azok számára, akik ezt a területet szeretnék kutatni.

Maksa Gyula: Képregények kultúraközi áramlatokban, Erdélyi Múzeum-Egye­sület, 2017.

(Megjelent az Alföld 2018/7-es számában.)

(Borítókép: artnews.hu)

Dunai Tamás

szerző: Dunai Tamás
honlap e-mail

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archív bejegyzések