Grecsó Krisztián verse

Magánapokrif A mindeneim mára üres árkok, Kopár földsávok a kincstári mezőn, Kifosztott oltár a harmadik napon, Tucatnyi mérgezett varjú a tetőn. Róluk mondatott le, intett, az Úr, És elhagytak engem ők könnyedén, Mintha nem én szültem volna őket, Általam voltak, mert léteztem én. Nem az én testem ők, nem az én vérem kelyhe, Nincs szükségük…

Tovább
Grecsó Krisztián versei

Midőn saját szívéhez esméred rajtam most erejét ki búcsút szív így mutat az életem aljas szerepét játszom s úri közönség mulat van csücsköd tán kamrád a röntgenképen pitvarod örök ritmusod marad rád míg vágyaim firtatod okulj végre valami példán én vagyok én helyetted nem lehetsz egyedüli példány szegett szárnyadat levetted szív nem küldhet már a…

Tovább
Grecsó Krisztián versei

Mondatok 1. Fordulásból, úgy képzelem, úgy adnám az elsőt. És a viasz bőrű isten üvegszeme megrepedne. Pofon lenne vagy rúgás, valamiért ez mindegy. De a mozdulat rebbenése, az ijedt állatoké ilyen. Vagy mintha polkába dőlnék, vetném a párom. Ahogy a hasadozott, lékelt földet ásta ősszel az apám. Huzalizmok, rostok feslett kötege pattan el ilyenkor. De…

Tovább