Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
Valahol Újvidéken Bagi Natáliának, aki előásatta velem a föld alól is ezt a verset Egyre élesebb a csend,felrémlik egyelakadt délelőtt,az ég színe, a várakozás,mintha még mindig csak állnék,kint felejtve, ott a házunk mögött. Május elseje volt,hűvös reggel, a fűnyálazta cipőmet,fázott a lábamon minden ujj.Az eget néztem, az utcamásik oldalát,ahonnan a nap kelt fel éppen,hideg volt,…
Tovább
Állok a porban, szorítja arcomat a maszk. Szabadka süllyed, a délután egy nagy hüvelykujj, a föld alá nyomja. Olvadó járdába derékig süpped a város. Forró a föld, és forró a por, amit a szél hord. A temetőből látni a várost. Ha saját tengelye körül megfordul az ember a Zentai úti temetőben, mindenfélét lát az ember.…
Tovább
Tóbiás Krisztián: A mikulás rakétája, Turi Lilla rajzaival Könnyű úgy olvasni, ha az ember nem kritikus. Ha nem tetszik egy könyv már az elején, inkább belelapozok a közepébe, a végébe. Aztán ha azok a részek sem tetszenek, egyszerűen nem olvasom tovább a könyvet. Rövid az élet. Minek olyasmit olvasni, ami nem tetszik? Ehhez képest vannak…
Tovább
Állat Mert maradt bennem apámból valami, ami mindig önmagát itatja, és minden este inni kér. És ahogy a vodka a gyomorszájhoz ér, csókolva nyit bennem utakat, nyílásokat tör fel egyre mélyebben a testben, az orromba ragad az illata, minden korty után, mint a kölnivíz. Lenyelni vodkát, mustot, cointreaut, 4711-et, likőrt és cogniacot, grogot és rumot,…
Tovább
