Megtanullak élni

Biró Krisztián első verseskötetéhez A halk szavú, újszürrealista, vallomásos líra egy Duna-parti kávézóban dolgozik,ahonnan véget nem érő hajókatasztrófákra látni. Neveket nem jegyez meg,de bocsánatot kérni tud bármiért. Olyan már, mintha köszönne. A halk szavú, újszürrealista, vallomásos lírának már egyrendes, véges katasztrófa sem jár ki, mert milyen világvége az,amit a kutya reggelre lehord a lépcsőről? Ilyen.…

Tovább
Závada Péter versei

Peremvidék Semmi sem ismétlődik ebben az otthontalanságban, csak a napszakok, formák idegensége, hogy egy makacsul sötétedő zsibbadtság peremén nincsenek szavaim arra, amit majd látni fogok. Még a domboldalban sorakozó szélerőművek se ismerősek, pedig mintha csak egymás fehér, forgó árnyékai volnának, pláne az, amit nem emberi kéz alkotott. Naivitásom a kukoricással, nyírfákkal szemben zavarba ejtő. Bármit…

Tovább
Závada Péter verse

Oidipusz (1) Magad vagy a táj. Ujjaid a fák csontsovány gallyai, kopár dombfejtetőd bástyává koronázza a lemenő nap. Pórul járt öreg, kikapart szemüregedben botorkálsz faltól falig, remegő kezed magad elé kinyújtod. Mintha a koponyába befelé látnának a szemek, a járásokon végighalad pillantásod, a széksorok párhuzamosai egyre beljebb terelnek, míg a színpad mélyén kigyullad a test…

Tovább