Új Alföld Könyvek

2018-ban az Alföld szerkesztősége a Méliusz Juhász Péter Könyvtárral együttműködésben Új Alföld Könyvek címmel könyvsorozatot indított, Kovács Béla Lóránt felelős kiadó és Szirák Péter sorozatszerkesztő gondozásában.  Az első kötet az Alföld Stúdió – sorrendben immár – 10. antológiája, amely Nyugvó energia címmel jelent meg. A kötetet csakúgy, mint a sorozat új külcsínét Tellinger András tervezte.…

Tovább
Az Alföld: szellemi műhely

Az 1950-ben alapított debreceni irodalmi folyóirat kezdetben Építünk címmel jelent meg, 1954-től lett Alföld a címe. Országos jelentőségűvé az 1970-es években vált, amikor többféle szellemi és ízlésvilág hordozója lett, a minőségelv elhanyagolhatatlan kitüntetettségével. A mások mellett Juhász Béla, Márkus Béla, Aczél Géza, Fülöp László és Imre László által szerkesztett folyóirat teret adott a Barta János-iskola…

Tovább
A városi irodalmi nagyrendezvények

Az Alföld szerkesztősége kezdettől rendszeresen részt vesz a debreceni irodalmi nagyrendezvények koncipiálásában és szervezésében. Az 1971-ben indult Debreceni Irodalmi Napokról szóló tudósításokat, illetve az előadások szerkesztett szövegét a lap 1975 óta évente közli. A ’90-es évek elejétől a programsorozat szakmai irányítója Aczél Géza volt. 2015 óta Szirák Péter a rendezvény kurátora. Néhány emlékezetes tanácskozás címe:…

Tovább
Az Alföld Stúdió

Az Alföld Stúdió az Alföld folyóirat mellett több évtizede működő tehetséggondozó műhely. Létrejöttének ötlete valamikor a hatvanas évek közepén a Kossuth Lajos Tudományegyetem Magyar Irodalmi Intézetében született meg, a Budapestről vendégprofesszorként Debrecenbe járó Szabolcsi Miklós elképzelése nyomán, Juhász Béla és Fülöp László akkori fiatal oktatók támogatásával. Ennek az egyetemi időszaknak három neves, pályára álló szépíróját ismerjük: Kurucz Gyulát, Oravecz Imrét és Várkonyi Anikót. És számos későbbi kritikust,…

Tovább
Az Alföld-díj

Az Alföld szerkesztősége már a 60-as évektől adott kiemelkedő szerzőinek nívódíjakat. Ez a gesztus a 70-es évektől a Debreceni Irodalmi Napok megnyitójához kötődött, s a kitüntetés maihoz hasonló szokásrendjét az 1978-ban alakult új szerkesztőbizottság alakította ki. 1993-tól lett a kitüntetés neve Alföld-díj, melynek fő támogatója Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata. Ettől az évtől a pénzjutalom…

Tovább
Az Alföld könyvek

Más irodalmi folyóiratokhoz hasonlóan 1998-ban az Alföld és a Csokonai Kiadó Alföld könyvek címmel sorozatot indított a laphoz kötődő, a folyóirat korszerű irodalmi elkötelezettségét támogató munkatársainak műveiből. A sorozat szerkesztője Aczél Géza, tipográfusa Kass János volt. A megjelent 23 kötet: Szegedy-Maszák Mihály: Irodalmi kánonok (tanulmányok, 1998) Szirák Péter: Folytonosság és változás. A 80-as évek prózájáról (monográfia, 1998) Kulcsár Szabó Ernő: A megértés alakzatai (tanulmányok, 1998) Angyalosi Gergely: Kritikus…

Tovább
Az Alföld folyóirat története adatokban

Az Alföld történetéről: Juhász Béla: Jegyzetek az Alföld történetéhez, Alföld, 1990/7, 66-76. Aczél Géza: Ötven év, Alföld, 2000/6, 3-7. Az Alföld ötven éve, Adatok és dokumentumok, Írta és összeállította: Simon Zoltán, Alföld Szerkesztőség, Debrecen, 2000 Rend és kaland. Az 50 éves Alföld antológiája, Szerkesztette: Aczél Géza, Debrecen, 2003 Az Alföld repertóriuma 1959-1969, összeállította Sebők Vilma,…

Tovább