Péter János: Szabadulás
Először a szerző neve ejtett zavarba. Hiszen az én korosztályom jól emlékszik arra a hajdani református püspökre, Péter Jánosra, aki – nem csekély váltása következtében – Kádár János külügyminisztere lett jó ideig… Aztán megtudtam, hogy a szerző neve nem azonos a polgári nevével. S hogy még fokozódjon a most már nem zavar, az is ismert, hogy a mi Péter Jánosunk – az író – reformátusból lett bencés szerzetes.
Novellái utáni első regényének címe sokat sejtető. Természetesen a fentiek ismeretében is sok mindenre gondolhat az olvasó. A történet főhőse, András ugyanis éppen elhagyni készül hazáját, és az odáig vezető folyamat részleteivel ismerkedhetünk meg egy utazás segítségével. Miként az író is átesett egyfajta „szabaduláson”, hozzá hasonlóan András átesik sok mindenen, a valóságos utazás és a belső folyamatok feltárásával. „Nem mozdult a levegő, tűzött a vonatra a nap, olajszag keveredett a budiból behömpölygő felhővel, kivehető volt benne a Déliben vett két Kőbányai is, a kerekeket kalapáló munkások cigarettafüstje, ez volt a generál MÁV-szag, az utazás-szag, júniusban a nyárnak, az örömnek a szaga – és ugyanez volt augusztusban a hazautazásé, a kezdődő őszé, iskoláé, előszele a tetű Ancsa néninek, rajfoglalkozásoknak, a beláthatatlanul hosszú tanévnek…” Ez a regény első mondata. Remek hangulatképpel, némi környezetrajzzal, sok-sok elemmel. Ezek az elemek részei az egész történetnek, részei András életének. S van benne valami „mikro-szociográfia” is.
Ami a konkrét vonatozást jelenti, hősünk a család balatoni nyaralója felé tart. Ismert helyszínek, állomások, élmények. Egy válságos élethelyzetben, Kriszti nevű feleségétől elszakadóban, ám még korántsem a teljes elengedés állapotában. Még frissek a sebek, sok az elvarratlan szál. Van mit tisztázni, s talán ez az utazás is segíthet – gondolhatja András, a talán negyvenes éveit élő férfi. Túl családi válságokon, hiszen nemcsak a házassága ment tönkre, de különös emlékeket őriz másokról is. Nagyapja öngyilkos lett, apja alkoholista volt, nővére viszont a család kedvence, szemben vele, aki kissé idegenül mozgott a családi miliőben. Érthető hát, hogy új életet akar kezdeni, bár az nem egészen világos, hogy miért éppen Amerikában… S az sem biztos, hogy mindent hátra tud hagyni, hiszen a történetből az is kiderül, hogy túl sok ehhez a marasztaló mozzanat.
Mindenesetre a mesélés gördülékeny, az olvasó könnyen azonosul a főhős önvizsgálatával és szándékaival. Mint ahogy a jelen és a múlt elemei is szerencsésen épülnek egymásra a narrációban. A nyaraló képe is jellemzi a kort, a maga igénytelenségével, dohos ágyneműjével, rendetlenségével. Persze mégiscsak nyaraló volt, ami azért András életének is kitörölhetetlen helyszíne. A nyaraló, amely ugyancsak találó összhangot mutat az ember belső történéseivel. Ám most, az elbeszélés idején tőle is el kell köszönni, elraktározván persze az emlékeket, a jókat és a rosszakat egyaránt.
A nyaralóig vezető út vasúti állomásai jelképezhetnek sok életállomást is, a cél, a nyaraló pedig egy olyan értékrendet, amellyel András kész leszámolni. A leszámolást akadályozza sok emlék, amelyek jó része Krisztihez köti a férfit. Ám az üdülőhely néhány jelenkori momentuma, alakja is tovább bonyolítja a dolgokat. Van egy különös, rövidtávú, nem szerelmi kapcsolat egy református lelkésznővel, aki bizonyos mértékig új távlatokat is jelenthetne neki. De mégsem jelent. Kétségtelenül itt is, másutt is föltárul a férfilélek számos ismertetőjegye, András töprengéseinek, útkeresésének segítségével. Ám tény, hogy élete félresiklottnak tekinthető, és az olvasóban az a kétség is megszületik, hogy vajon valódi lesz-e „szabadulás” majd a történet végén. Ez persze már nem tárgya a regénynek.
S hogy mitől akar szabadulni ez az ember, erre a kérdésre az ajánló szöveg szerzője pontos választ ad: „Halottaktól, könyvektől és régi játékoktól, akikről és amelyekről rövid úton kiderül, hogy soha, de soha nem fognak bennünket elhagyni…” Mint ahogy így van ez a gyarlóságokkal, a hazugságokkal vagy éppen az alkohollal is. S ez itt a bökkenő! Az sem véletlen, ami a mű egyik szerkezeti sajátságából következik. Ugyanis a fejezetekhez kapcsolódik egy-egy olyan párbeszéd, amely némiképp megakasztja az elbeszélést, és amelyben egy külső személy (pszichológus?) segítségével kapunk egy röpke elemzést. Szó van ezekben András életének fordulópontjairól, válságos helyzetéről.
A regény első fejezetének Alagút, az utolsónak Kiút a címe. Igen, a vonat Akarattyánál be- és kivisz az alagútból. Nagy kérdés, hogy az életben mindez így működik-e. A két utolsó mondat mindenesetre nyitva hagy sok mindent ezzel kapcsolatban: „Pihenés jön, nyugi, ahogy felüdülés lesz a minimum egy év önkéntesség is kint. Utána pedig sok minden van a pakliban, de ezt akkor nem gondolta végig, csak élvezte, hogy a légkondiból kellemes, hűvös levegő áramlik rá.”
S ezt a folyamatot rendkívül hitelesen és olvasmányosan mondja el nekünk első regényében Péter János.
Péter János: Szabadulás, Ab Ovo Kiadó, 2023.
Hozzászólások