Bognár Péter: Minél kevesebb karácsonyt
Meghökkentő Bognár Péter második regényének címe: Minél kevesebb karácsonyt. Jókívánságként inkább többre számítunk, főleg, ha a hirdetési piac szlogenjei is a fülünkben csengenek. Csakhogy a regényhős, az öregedő polgárőr fél az ünneptől. Mióta Oktáv elvált, és se kutyája, se macskája, nem szívesen szemez a sarokban a fenyővel. Annak sem tud örülni, hogy az immár négyfősre duzzadt polgárőrségére ilyenkor nagy szükség van. Mindig „előkerülnek a balták”, s „tíz baltából egy menetrendszerűen az ajtófélfába csapódik, vagy összeaprítja a mikrohullámú sütőt, vagy ízzé-porrá zúzza a komódot, karácsonykor ugyanis fokozottan megérzi az ember, ha az év során elhibázott valamit, valamit, amit most már sehogyan se lehet kijavítani és jóvá tenni” (8.).
A váratlan, de kompetens címadásban már a korábbi Bognár-regény is jeleskedett, a Hajózni kell, élni nem kell című szatirikus krimi- és stílusparódia. Ott a polgárőrök „zászlós hajója” kis híján elsüllyedt a buzgó kötelességteljesítés közepette, a cím imperativusa tehát Oktáv iparkodását vetítette előre. Más kérdés, hogy a „kötelességteljesítés”, az önként vállalt nyomozás gyilkossági ügyekben kontraproduktívnek bizonyult, mert Oktáv rossz nyomon indult el. Nem csoda. Abban a hisztérikus politikai légkörben, amely a polgármester- és plébánosváltás nyomán a regénybeli (félig fiktív, félig valós) magyar faluban kialakult, szinte mindenki rémeket látott, és politikai bosszút vagy konspirációt sejtett ott is, ahol csak szokványos előítélet működött. Kétségkívül, Oktáv maga is jeleskedett holmi téveszmék kiagyalásában (együtt „hajózott” a többséggel), s ezekhez mindig megerősítést is nyert egyetlen és állandó olvasmányában, Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok című munkájában, így aztán elég későn, szinte már megkésve kezdett a tények felé tapogatózni.
A Hajózni kell… közállapotainkat modellezte, a paranoid stílusú politizálás társadalmi következményeit: az ellenségkeresést, az idegengyűlöletet és a képmutató moralizálást. A frissen megjelent könyv, a Minél kevesebb karácsonyt ugyanebből a társadalmi közegből és állapotból íródott, de az intézmények diszfunkcionális működésére fókuszál. Átélhetővé teszi a maga tragikomikus összetettségében azt, amit már meg is szoktunk, meg is untunk, hogy az állami és társadalmi szervezetek „a bűn melegágyai” lehetnek. Mint egy film noirban. Nem véletlen, hogy a szerző azzal harangozta be új regényét: „karácsonyi burleszkbe ojtott nemzeti noir”.
A Minél kevesebb karácsonyt történései nagyjából advent idején játszódnak, már ha a regénybeli advent idején beszélhetünk valódi történésekről, s nem várakozásról, félelmekkel teli várakozásról van szó, már ami a főhőst és egyben elsődleges elbeszélőt, Oktávot illeti. Pedig neki most tényleg nyomoznia kellene, különben a rendőrség veszi kézbe az ügyet, egy brutális állatgyilkosság-sorozat felderítését. Oktáv látszólag teszi a dolgát, még a „forenzikus rendőrnek és pszichiátriai szakértőnek” tanuló falubeli „kislányt” is bevonja a vizsgálódásba, de valójában nyomokat tüntet el. Van egy fájdalmas sejtése. Az, hogy pártfogoltja, az utódjául kiszemelt új polgárőr a tettes. De mivel megszerette „a fiút”, a félárva kamaszt, igyekszik másra terelni a gyanút. Közben persze – ahogy azt már megszokhattuk az előző Oktáv-regényben is – legfontosabb teendőit kényszeresen halogatja, és a halogatás itt is vészes következményekkel jár.
A katasztrófa karácsony szent napján következik be, s Oktáv semmiképp sem akadályozhatja meg, mert agyműtét után lábadozik a kórházban. A polgárőrség kompromittálódik, „a fiút” el kell bocsátani, rá már nem mondhatja Oktáv: Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik. Pedig szeretné. Ha már úgymond feláldozta őt a település nyugalmának az oltárán. A bibliai párhuzamok alig észrevehetőek, de működnek, és blaszfémiájuk sokat elárul Oktáv atyai vágyainak torz megvalósulásáról.
A polgárőr szólamát ezúttal egy érzelmes-elégikus hangütés alapozza meg, de nem Bognár Péter lenne a szerző, ha a melankóliát nem ellenpontozná humor, irónia, szarkazmus. Oktáv fontoskodása, tudálékossága, kényszeressége rendre tompítja, néha burleszkbe fojtja az elégikus hangot. Az olyanféle groteszk helyzetekben, mint amikor a „hősre” vásárlási roham tör (a Black Friday idején), vagy amikor elereszti szexuális fantáziáját, de másokra vetíti ki, fergeteges komédia kerekedik. A legfőbb humorforrás persze most is a polgárőr fecsegős, logikai bukfenceken át evickélő, jelentéktelen dolgokat precízen tárgyaló, fontos tényeket elhallgató vagy felületesen érintő előadásmódja. Pedig most céltudatosabbnak kéne lennie, hisz megtéveszteni akar, elhitetni, hogy nem „a fiú” a bűnös, hanem egy idegen, a faluba nemrég beköltözött „japán”, a „forenzikus rendőr szakértőnő jelölt” társa. Csakhogy lépten-nyomon elszólja magát. Pedig most kevesebbet magyaráz, oktatgat, mint a Hajózni kell…-ben. Plutarkhoszon edződött bölcselkedő hajlama csak a kórházban tud szárba szökkenni, ott aztán háborúkról, helytelen döntésekről időt, energiát, betegtársakat nem kímélve szónokol. (Magára persze – ezúttal sem – vonatkoztatja felismeréseit.) Szövegelése jól közvetíti személyisége ellentmondásait: jelentéktelenségét és hatalomvágyát; szeretet- és gyűlöletigényét; család utáni vágyakozását és alkalmazkodásra való képtelenségét.
A Minél kevesebb karácsonyt történetekben és szólamokban kevésbé sokrétű, mint a Hajózni kell…, könnyebb is befogadni, de a narratív szintek játékos meggabalyítása, megkettőzése azért itt is jelen van. A regénybe most is beíródik saját keletkezéstörténete – ráadásul itt egy abszurd, vásári burleszkbe illő kultúrpolitikai jelenetsorral egészül ki. Az Oktáv-történetek valódi írója ugyanis a regényfikció szerint nem is Oktáv, hanem egy Bognár úrnak nevezett „polgártárs”, egy falubeli. Az ő viselkedésén, írói allűrjein sokat élcelődik a polgárőrök gyöngye, miközben aggódik is, miként fog ő szerepelni Bognár új „firkálmány”-ában. Faggatja terveiről, így tudjuk meg, hogy az író „végre mindenestül szembe akar nézni saját magával és azzal a ténnyel, hogy férfinak született, és hogy élete során ily módon […] előnyökhöz jutott” (108.). A regény végén azonban kénytelen bevallani Oktávnak (és az olvasónak), hogy „megint egy amolyan bűnregény”-re telt a tehetségéből, olyan nyomozóval, aki „semmit se csinál benne, hanem csak ide-oda autózik” (256.).
A szerzői alteregó, „Bognár polgártárs” már az előző regényben is súgott Oktávnak és az olvasónak, kulcsokat adott a történések értelmezéséhez, s volt kritikus, Fülöp Barnabás, aki felrótta az írói alakmás szerepeltetését (Joviális Mad Max, Kalligram, 2023/4. 90–91.). Ő önreflexiós manírokat emlegetett, s valószínűleg nem érezte át a „kint is vagyok, bent is vagyok”-játék tiszta derűjét, az önparódia megnyugtató voltát (ne kelljen mindig komolyan vennünk magunkat), s a kettős görbe tükör fájdalmas-humoros impresszióját: milyennek látják egymást elbeszélő(k) és szereplő(k), értelmiségi és nem értelmiségi. A Minél kevesebb karácsonytban a regényterv megerősíti az olvasót abban, hogy női nézőpontú társadalomkritikának, szatírának is olvashatja a művet, nem csak krimi- és stílusparódiának. Mert a nőket a regény világában rendre hátrányok érik: testüket tárgyiasítják, döntési kompetenciájukat megkérdőjelezik, személyükből bűnbakot csinálnak. Oktáv, aki leginkább irányítható gyerekeknek szereti látni a nőket (köztük volt feleségét és a kislánynak nevezett végzős egyetemistát is), megsértődik és bosszút áll, ha egy nő felnőtt határozottsággal dönt, és számára kedvezőtlenül. Kiköltekezését, ruhavásárlási rohamát a „kislány” bűverejének tulajdonítja, felesége válását hibás, elhamarkodott döntésnek. Van néhány féltékenységi paranoiás férj is a regényben (a polgárőr a kórházban figyeli ki őket), a legsúlyosabb eset azonban Oktáv patronáltja, az antiszociális kamasz. Ő a nőkhöz csak erőszakosan tud közeledni, s ez kis híján tragédiához vezet.
A bizarr kultúrpolitikai betéttörténetben szintén megmutatkozik a „férfiak előnye”, mégpedig a női testek sterilen tárgyszerű használatában. Ezt a betéttörténetet dőlt betűs és archaizált nyelvű naplóként a maga nevében jegyzi „Bognár úr”, s benne beszámol írói megkísértéséről. Ajánlatot kap miniszteriális körökből némi mecenatúrára. Cserébe Magyarország békepártiságát kell kifejeznie az új művében. Bognár be is iktat Oktáv szövegébe egy szeméttelepről nejlonzacskót hurcoló sirályt mint szimbólumot, a zacskó lentről fehér zászlónak tűnik. Később a látványelemet módosítania kell: fehér rétisassal, aztán kerecsensólyommal kísérletezik, a zacskót pedig kórházi lepedőre, párnacihára cseréli. Politikai szatíra ez a javából, s ezt még megfejeli egy burleszk jelenet. Mert ahhoz, hogy a magas politikai körökbe is bebocsátást nyerjen a törekvő író, együtt kellene „dodiznia” a miniszterelnökkel, megszívnia a „titkár leány” mellét. Régen egy tálból cseresznyéztek az urak, ma együtt dodiznak a tejcsárdául szolgáló nők emlőiből – vélhetnénk.
Bognár Péter mindkét regénye tartalmaz olyan részleteket, amelyek az irodalom működési módjára irányítják a figyelmet. A Hajózni kell… a művek befogadása felől, a Minél kevesebb karácsonyt az alkotói folyamat és az írói egzisztencia felől tesz erre kísérletet. A korábbi regényben az írói szándék és a befogadói értelmezések ütköztetését betétdarabok, például egy Alkibiadész-dráma, egy erotikus „családtörténet” és egy fiatalkori kicsapongásokról szóló bűnbánó vallomás szolgálja. Mindegyik „Bognár polgártárs” szerzeménye. A drámát amatőr színjátszók mutatják be, a családtörténet gúnyiratként kering a faluban, a mea culpázó vallomást a regényidőben még csak Oktáv ismeri és pfujolja. A műveket botrány övezi, a drámai játékot egyenesen a polgármester hatalmaskodásának az allegóriájaként értelmezi a publikum. Pedig a darabbal állítólag „Bognár úr” csak figyelmeztetni akart, hogy „polgártársai olyan dolgoktól félnek, és olyan dolgokat tartanak fontosnak, amelyek nem félelmetesek, és amelyeknek nincs jelentőségük, a fontos dolgokat viszont hanyag és felületes módon intézik el, amivel nagy károkat okoznak egymásnak és saját maguknak” (Hajózni kell… 259.). A nézők, olvasók, köztük Oktáv, kizárólag másokra vonatkoztatták a művek lehetséges tanulságait, magukra véletlenül sem. Az új könyvben mintha picit érzékenyebben reagálna a főszereplő a történésekre (az Epilógusban valamelyest enged az idegenellenességéből), mintha a maga kárán többet tanulna, mint irodalmi művekből. Itt „Bognár úr” lesz az, aki a hatalommal való egyezkedés, az önfeladás lépéseit próbálgatva kis időre rosszabb fénybe kerül, mint rendíthetetlen(ül bornírt) hőse.
Remélem, Bognár Péter folytatja Oktáv kalandjainak írását. Meg sem áll vagy nyolc kötetig. Úgy vélem, a nagy mániákusok, kényszeresek (Cervantes, Krasznahorkai, Szijj Ferenc figuráinak a) sorában ez a polgárőr nagyon izgalmas változatot képvisel. Megérdemli figyelmünket.
Bognár Péter: Minél kevesebb karácsonyt, Magvető, Bp., 2023. 278 oldal, 4499 Ft
Hozzászólások