Egri Petra: Divatelmélet, teatralitás, dekonstrukció. Kortárs divatperformanszok
Több posztmodern irodalomtudományi elmélet, valamint egy önmagában is interdiszciplináris terület – a divatelmélet- és kutatás – bemutatására és nem titkolt kritikájára vállalkozik Egri Petra könyve. A szerző a borítótól kezdve a hosszú időt és széles réteget felölelő korpuszon keresztül az aktualitás bevonásáig jelen van: ahogy az előszóban megfogalmazza, ezt kockázatként vállalja.
Az elméleti alapok lefektetésével érthetővé teszi teóriáját, mely a divat mint kommunikációs tér és mint performatív aktus elemzésében ölt testet. Austin beszédaktus-elmélete1 s az elmélet alakváltozásai szolgáltatják a performativitáshoz a kiindulópontot; szembe kerülünk a szöveg szubjektivitásának problematikus mivoltával, illetve a jelentés dekonstruktív változásaival, melyekre látszólag a pragmatika kínált választ a szubjektív forma grammatikai megragadásával. Ezt követően a formalizmus meghaladása, illetve az austini elmélet utáni „performatív fordulat” mibenléte felé vezet minket tovább a szerző. Fontos kitétel, hogy e megfogalmazás problematikusnak bizonyulhat (P. Müller Péter: A szín/tér meghódítása. Színházi tanulmányok,Kronosz, Pécs, 2015, 11.), mert egy korszak kezdetét sugallja, valami olyan új létrejöttét, amely korábban nem létezett. Ám a „performatív fordulat” kifejezés mégis védhetőnek bizonyul, mert egyrészt árulkodik arról, hogy Austin teóriája mennyire nagy befolyással bírt kora gondolkodóira, másrészt – érvel a szerző –, a performatívum kifejezés köthető a performansz-jelenséghez is.
Szintén kiemeli, hogy a „speach-act theory”2-val foglalkozó szerzők (Austintól Derridán keresztül Butlerig) egyaránt artikulálják a teatralitás kérdését. A beszédaktus-elméleten keresztül a performatívum egyszerre cselekvés és kijelentés, így jutunk el a performatívum – az esemény – térfoglalás mivoltáig, ami, mint ilyen, megkülönböztetést nyer az utalás, azaz referencialitás jellegű beszédtől. Megkerülhetetlen továbbá a de Man-i retorikai kritérium és a szöveg derridai értelmezése (Aláírás – esemény – kontextus), valamint Egri behozza a térbe a hazai szocialista divat vitatható pontjain kívül Kérchy Vera Fischer Lichte-kritikáját is.
Azonban ami érdekessé és a dekonstrukciót feldolgozó művek között egyedivé teszi Egri Petra könyvét, az az, ahogy láttatja a divattárgy elválását az öltözéket alkotó, kiegészítő vagy a kifutókon megjelenő darabok összességétől a performatív tárggyá való átlényegülés mentén. Performatív viselkedésük pedig úgy használja az öltözéket a divatot körülvevő megannyi társművészettel együtt, ahogy az írás a szöveg milyenségét: nem csak szavakkal közvetít, és nem csak beszédet közöl, hanem megnyilvánul, kommunikál. A könyvet kezünkben tartva végigéljük nem csak Maison Martin Margiela, Alexander McQueen vagy a Dior diskurzusának trükkjeit, érdekességeit, hanem a divat radikálisan lázadó vonulatait is, a hazai pályáról pedig többek közt Király Tamás szerepét emeli ki.
Egri Petra rádöbbent minket is, hogy az öltözék nemcsak a kifutón bemutatott extravagáns darabként jelenhet meg a színpadon, hanem, ahogy az általa bemutatott Laurel Jay Carpenter performanszművész esetében, egy kesztyű is jelenthet önmagánál többet. E keretek között pedig a Derrida már említett művében (Aláírás, esemény…) kifejtett „parazita”, azaz érvénytelen megnyilvánulás, tulajdonképpen egy olyan „lehetőség”, amelyre minden performatívum rászorul: maga az általános idézhetőség meghatározott módosulása teszi lehetségessé a „sikeres” performatívumot. Ez a gondolatmenet azért válik jelentőssé, mert itt fogalmazza meg Egri Petra, hogy Fischer-Lichténél az ilyen „tisztátalan” performatívum Austin értelmezéséből (vagy félreértelmezéséből) származó következtetése az, hogy a performansz „valóságközelibb” a színházi előadásnál. És a divat mint performanszművészet még ennél is tovább megy: Egri könyvének fontos pontja a formabontó megnyilvánulások ismertetése. Ilyen A divattárgy dekonstruált időbelisége alcímmel ellátott passzus Margiela „divatkísérleteiről”, melyek arra vállalkoznak, hogy az időt jelenítsék meg a divattárgy felhasználásával. Az időt a romlás matériái szemléltetik, penészbaktériumok, valamint a szél és a nap, melyeknek hatására a Rotterdami Múzeumban kiállított anyagok rövid időn belül aránytalanul sokat „öregszenek”. Ezzel óhatatlanul összefüggésbe hozhatók Salvador Dalí akciói, hiszen az Elfolyó idő alkotója maga is kísérletezett szerves anyagok természetes, a napfény és a hő általi lebontásával, a test organikus enyészetének vizsgálatával. Véleményem szerint érdekes lenne elindulni ebbe az irányba is, hiszen a katalán művész maga is korának egyik divatdiktátora volt.
Szintén érdekes, hogy a fent említett Margiela-happeninghez természetesen lehetetlen volt emberi modellt használni, így a divattárgyak öregedését bábukon mutatták be. De a báb megjelenése, illetve jelentősége több helyen is szerepet kap a könyvben: a modell testének báb mivolta, szexualitásának artikulációja válik láthatóvá az abjektált testtel foglalkozó fejezetben, emellett szerepet kap az önmagát megszüntető kegyetlenség (divat)színházában, illetve kulcsfontosságú a pandémia divatbemutatóinak per(ver)formativitásában is. A felsorolt vonatkozások mindegyike ugyanolyan fontos, és feldolgozásuk egyaránt sarkalatos: még azt is megkockáztatom, hogy Egri Petra könyvének ez ad olyan súlyt és értéket, ami a divatelmélet és az irodalomtudomány metszéspontja, sőt, az elméleti háttér szemléltetésének köszönhetően egy szélesebb olvasóközönség számára is olvasható, hiánypótló írásává teszi.
A divat emberi és embertelen oldalának bemutatásához hozzáadom Waris Dirie történetét. A sivatag virága című könyve tekinthető didaktikus programtörténetnek, mégis fontos adaléknak tartom, hogy a kilencvenes években a világ tíz vezető topmodelljének egyike lett az afrikai nők jogaival foglalkozó ENSZ-nagykövet. Dirie története a test épségének megőrzését, a női csonkítás eltörlését tűzi ki céljául egy olyan korban, amikor a modell testéhez fűződő viszony közel állt a tárgyakkal való bánásmódhoz. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy a fent leírtak mellett ennek megváltozása, szerencsés eltolódása is hűen tükröződik a Divatelmélet, teatralitás, dekonstrukció. Kortárs divatperformanszok szövegében és képeiben.
Egri Petra: Divatelmélet, teatralitás, dekonstrukció / Kortárs divatperformanszok, Budapest, Szépirodalmi Figyelő Alapítvány, 2023. A borító Mészáros Lúcia divatillusztrátor munkája.
1 J. L. Austin teóriája szerint (Tetten ért szavak, 1962), a nyelvhasználat nem egyszerűen mondatok kijelentése, hanem célt megvalósító és következményekkel járó cselekvés. Nyelvhasználat = verbális cselekvés.
2 Szintén Austinra alapozva: a beszédaktus az egyén által kifejezett valami, ami nemcsak információt közöl, hanem egy cselekvést is végrehajt. Például az „Odaadná nekem, kérem?” kifejezés beszédaktusnak tekinthető, mivel kifejezi a beszélő azon vágyát, hogy megszerezzen valamit, és egyben kérést is megfogalmaz, hogy valaki ezt átadja neki.
Hozzászólások