Kayla Czaga: Hogyan legyél főszereplő
(Előzmény és trailer)
Szeretem Kayla Czaga verseit. Első magyar nyelven megjelent kötete, a Biztonsága érdekében, kérem, kapaszkodjon (2023) számomra az egyik legemlékezetesebb olvasmány volt az elmúlt években. Épp ezért – és más, később kifejtendő pontok miatt – kell részben felülbírálnom legutóbbi kritikámat, amelyben a következőképpen kifogásoltam a Biztonsága érdekében, kérem, kapaszkodjon utolsó ciklusát: „Talán épp a negyedik ciklus után örültem kevésbé az utolsó egységnek, mely egyetlen, három számozott szakaszra osztott címadó szöveget tartalmaz: Rengeteg metaforikus madár (85.). Nagy vers (terjedelmi és gondolati szempontból is), összegzi a kötetet, számomra épp ezért kompozíciós szempontból problémás: a figyelmet a műveltségi keretekre tereli (még akkor is, ha ezáltal jelennek meg a témák), a három különböző mottó (Martin Heidegger, Suzanne Buffam, Wallace Stevens) is erre erősít rá.”
Azt továbbra is tartom, hogy a „műveltségi keretek” túlhangsúlyozása mintha inkább kizárná az olvasót, nem is a mottók, inkább a vers törzsszövegébe emelt részek miatt – de ez Czaga sajátja, új kötetében pedig még inkább az. Kevésbé látom érvényesnek viszont, hogy a záróvers/-ciklus ne lenne jó helyen. Megtöri, „letöri” a kötet nyelvi-stilisztikai homogenitását – és ezt per pillanat akkor is termékenynek érzem, ha a korábbi kötet versei eleve nagyon nyitottak, ugyanakkor nagyon erős, jól megragadható gondolati magból indulnak ki. (Spoiler #0: ezt a magot hiányolom az új kötet verseiben), reflektáltak; az utolsó ciklus inkább kulcsot ad az egész kötethez és az életmű folytatásához, folytathatóságához. Hozzátéve, hogy már legutóbb is kiemeltem a záróciklus „duplán metaforikus” funkcióját (lásd a linkelt kritikában) – a szöveget pedig azzal zártam, hogy nagyon várom Czaga másik két kötetének magyar nyelvű fordítását.
(Címdilemmák)
A Hogyan legyél főszereplő cím elsőre meglepett (ahogy azt jelzik is: „A fordítás alapjául szolgáló kiadás: Kayla Czaga: Dunk Tank”). Egyrészt adja magát, hogy a magyar olvasók nem tudják, mi az a dunk tank – én sem tudtam –, és ezzel együtt kevésbé attraktív is; ha meglátom a könyvesboltok polcán, nem feltétlenül akarom megvenni, ha csak nem vagyok Czaga-rajongó. Ha pedig az vagyok, megőrülök a kíváncsiságtól, mi az a dunk tank és hogyan lehet feloldani az ezzel kapcsolatos kíváncsiságomat.
A Hogyan legyél főszereplő csillogósabb, fényesebb, mint a – magyar fülnek – eléggé kakofón Dunk Tank. A kötetet ezúttal is Kis Orsolya fordította, munkáját pedig kiemelkedőnek tartom – nyilván nem egyedül döntött a címről (szerző, szerkesztő, kiadó stb.). Szóval van ez a dilemma, és ennek körüljárásához muszáj megvizsgálni az eredeti cím helyét a kötetben, és azt is, honnan származik az „új”? Nem azt akarom ezzel mondani, hogy a Czaga-kötetnek ne az lenne a címe, hogy Hogyan legyél főszereplő, hanem hogy jelentésformáló ereje miatt érdemes mérlegre tenni. (Spoiler #1: valószínűleg nem nagyon lehetett volna jól visszaadni magyarul a Dunk Tank címet úgy, hogy megmaradjon a jelentése – mindjárt! –, és az előbbiből következően úgy, hogy egyből működésbe lépjen valamilyen szociokulturális reflex, még a magyar olvasóknak is, ugyanakkor ne veszítse el eredeti, amerikai-kanadai társadalmi beágyazottságát sem.)
A fordítás egyébként néha meghagyja az eredeti nyelvű szóalakokat, például az Avalon ködbe vész című versben: „A Teen Cosmo „soft tomboy*”-nak / nevezett, mert szeretted a körömlakkot és a rovartant.”A csillag a lap alján így oldja fel a „soft tomboyt”: „Enyhén fiús lány.” (9.) Vagy: „Támadt egy ötleted, / hogy tech bro*-kat kéne szereznünk” (Finn iskolarendszer) – „Jól kereső, technológiai területen dolgozó férfi”. (71.)
(Spoiler #2: Ezek után képzeljük el, hogy – a dunk tank definíciójából (lentebb) kiindulva – a kötetnek azt a címet adják magyarul, hogy mondjuk „Vizes célbadobó játék”, vagy valami ilyesmit.)
(Lelkendezés)
Elkezdtem olvasni a négy, számozott ciklusra tagolt kötetet, és találkoztam a címadó verssel: Hogyan legyél főszereplő – „igazi nyitóvers”, egymás után következik Sylvia Plath, Narnia és a Mario játék(ra tett utalás), de mégiscsak a szöveg második felében van a lényeg: „Onnan, ahol most állsz, / a világ négy italboltból áll, // és egy alumíniumkohóból. A vége / az Elizabeth-hegyi fasornál van. // A világ néhány madarakról elnevezett utca, / amelyek zárt kört alkotnak, / és minden felhajtó zsákutca.” (8.) A Hogyan legyél főszereplő Czaga második kötete, és nem véletlenül kellett ezt a szöveget első könyvéről írt kritikám revideálásával kezdenem. A Biztonsága érdekében, kérem, kapaszkodjon olyan, a családi témát fel- és kiforgató, kiterjesztő első kötet, amely mintha – épp a záróciklussal – a másodikra vezetne át.
A kilátástalanság tényének felszabadító erejével indul e második kötet, ennek tudatában kell érvényesülnie „a főszereplőnek”. Annak, aki nem tesz kérdőjelet a cím után, amely (ön)megszólító kérdés és állítás között lebeg. Sok elemből építkező, mégis koherens vers, ami hasonló tendenciákkal bíró kötetet ígér. (Spoiler #3: a sok elem nem mindig áll össze koherenssé; #4: ez bevallottan nem is célja a kötetnek; #5: mindazonáltal nem feltétlenül lesz jó a szöveg.)
Egyúttal nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy a Biztonsága érdekében, kérem, kapaszkodjon záróverse a Rengeteg metaforikus madár (madár!) című volt. Hozzáteszem, a Rengeteg metaforikus madárról azt is gondoltam, hogy túlpörgeti magát. (Spoiler #6: ebben a kötetben Czaga még jobban megcsavarja a metareflexiót.) A nyitóvers, a Hogyan legyél főszereplő viszont négy italboltra és egy alumíniumkohóra redukálja vissza a világot. (A kohó egyébként az apa munkahelye: „izzószálakat inhalál / a kohóban, hogy a jövődet finanszírozza” (12.) – olvashatjuk később a Hamis dél a 16-os autópályán című versben). Tehát még ha ott és akkor (első kötet záróverse) valóban éreztem túlfutást, a két kötet közti közvetlen kapocs nagyon felvillanyoz.
(Melyben kiderül, mi az a dunk tank)
Ezek után megértem, hogy nem akarták a Dunk Tank címet valamilyen erőltetett formában magyarul közölni, úgy, hogy annak jelentésére (na most!) egyértelműen utaljon: a dunk tank, ahogy az azonos című Dunk Tank* vers lábjegyzete meg is magyarázza, „Kanadai és amerikai vásárok, adománygyűjtések és ünnepségek gyakori eleme. Legalább két játékos kell hozzá, akik közül az egyik egy padon ül egy embernagyságú víztartály felett. A másik résztvevő célja, hogy egy labdával eltalálja a céltáblát, minek következtében a pad lezuhan, és a másik játékos beleesik a vízbe.” (14.)
A Hogyan legyél főszereplő cím – értsük jól – kellően pózer ahhoz, hogy valamit visszaadjon a Dunk Tank abszurditásából és, hasonlóan a „szórakoztató” játékhoz, van benne valamilyen kényszeresség, kiszolgáltatottság, ugyanakkor hiányzik belőle a legalább két szereplőből adódó egyirányúság, az, hogy – nagyon direkten – mások labdával hajigálnak azért, hogy a vízbe ess, ez pedig bármikor megtörténhet. Czaga költészetében ez a kiszolgáltatottság nagyon sok fronton megjelent már az első kötetben is (legradikálisabban például az iskolai lövöldözések tematikája kapcsán, de az általam nagyra tartott Átmeneti című versében a szakralitással is, csak hogy két példát említsek).
A Hogyan legyél főszereplő tehát ezt a kiszolgáltatottságot kívánja még jobban megvilágítani (legyen szemünk előtt a dunk tank!), és ne feledjük, a főszereplés is kitettséggel, bírálattal jár. A dunk tank az angol anyanyelvű olvasóknak egyből üzenetértékű; kérdés, hogy világossá válik-e a magyar olvasók számára mindez úgy, hogy a Dunk Tankkel pedig egy verscímként találkoznak, az első ciklusban. E ciklus és a Dunk Tank vers is döntően gyerekkori-tinédzserkori szituációkból indul ki: „Rávettek egy menetre a dunk tankbe / adományt gyűjteni egy tanzániai iskolának.” (14.)
A klasszik’ helyzettel találkozunk: látjuk a kívülálló osztálytársat, akit senki „soha nem kért fel táncolni” a sulidiszkón. „Ez az az év, amikor Dustin Kleps a terepjárójával lezuhan egy szikláról”. Aztán egy kitérővel a vers (Dunk Tank) fordul, és „visszanyúlik” az első kötethez: „Ez az az év, amikor anyukád veséi / felmondják a szolgálatot történelemóra / alatt”. A vers a bizonytalan állapot elnyújtásával zárul, ami így nem a kilátástalanságot, hanem éppen a megnyugvást jelenti: „abban a pillanatban, mielőtt leesnél / ahogy ülsz a semmin, azt gondolod / talán mégsem zuhansz le, / talán itt lebegsz örökké.”(14.) Érthető, Czaga miért ezt választotta címadó versnek. Épp csak egy hajszállal kevesebb ennél a Hogyan legyél főszereplő, amelyben inkább a kilátástalanság (minden felhajtó zsákutca) dominál, és a nyugalom egy múló, az elindulás pillanatáig tartó állapot. De ahogy az indulási ponthoz is vissza lehet térni egy-egy zsákutca után, úgy a dunk tankra is vissza lehet ülni – a kudarc lehetőségének tudatában.
(Egy fontos vers)
A Hogyan legyél főszereplő is felnövéstörténet, de (!) másképp: míg a Biztonsága érdekében, kérem, kapaszkodjon kiindulópontja a család – az új kötetben is végig utal erre –, és innen nyúlik a kötet nagyon messzire, addig ebben a kötetben hangsúlyosabban jelenik meg a tágabb értelemben vett közösség, a tinédzser- és fiatal felnőttkor, az identitás és a test, az alkotói lét, a művészeti körök.
Az I. ciklus utolsó verset olvasva (Egy olyan lány, mint) vált világossá számomra, hogy a döntően egyes szám második személyű beszédhelyzet ugyanúgy lehet a személyes élményektől való távolságtartás, mint a tényleges megszólítás, a másik (te) élményanyagának feldolgozása. Ez a termékeny, összemosott én-te viszony mindent természetesként mutat: a sztráda melletti testi kapcsolat megélését ugyanúgy, mint bugyit eladni az interneten vagy felhívni a segélyhívót, ha öngyilkos gondolatok foglalkoztatnak valakit.
Czaga minden versmondata kiszámíthatatlan. A Vortex áramlásmérőben írja (az egyszerűség kedvéért a szöveg első felét egyben idézem):
Kaliforniában a vegyészek „visszafőzik” a tojást,
hogy meggyógyítsák a gyerekeket és beoltsanak rák ellen.
Betűről betűre visszaírom a verseket,
hogy kigyógyuljak az érzelgősségből, mert Benjamin
abbahagyta az írást, és mit tenne bármelyikünk
is, ha nincs ott, hogy kísértse a nyelvet?
Micsoda borzasztó módja annak, hogy beszélj valakivel,
akivel már nem akarsz többé beszélni –
írj egy verset, és talán megérti.
Persze túl önző vagyok ahhoz, hogy visszaírjam
verseimet. Minden, amit a verseimben mondok
hazugság – még ez is –, na és akkor mi van?
Az angol nyelvben 0,6 és 1,3 bit közötti entrópia jut
egy karakternyi üzenetre, ami azt jelenti, hogy kiszámítható
vagyok , ami pedig azt jelenti, hogy most lesz az,
amikor elmondom, hogy apám tanított meg
osztani egy sima mechanikus ceruzával
egy vécépapír papír kartongurigáján. (45.)
– mintha Czaga éppen a belső rendezetlenség mértékét akarná növelni, úgy érzem azonban, más versekben ez a váratlanság kellemetlenül konfúz. A Lazac és krumplisalátában: „A hangok zsugorodnak a csokoládé felé vezető úton”. (42.) Pedig előtte – és a teljes II. ciklusban – szétreflektálja a művészethez, költészethez való viszonyát: „Megan szerint van egy / második fürdőszoba, ha nem akarok / a vécén művészettel találkozni. / A vécén nem akarok semmivel sem találkozni” (41.) – később pedig (ez még ugyanaz a vers, a Lazac és krumplisaláta): „alig van időm / hogy felhúzzam a farmerom cipzárját, / kilépjek a művészetből, / és gyorsan leírjam ezt, mielőtt az agyam lehúzza a vécét.” (oldalszám.) Ezután következik a versben a már idézett csokoládé. Különböző emlékek, személyek, szituációk és idők csúsznak egymásra, és mindez nagyon felszabadító – egy adott pontig. A négy-öt és nem tudom hány rétegből álló átfedésekről (sokadjára) azt gondolom, hogy öncélúak.
(Rövid kitérő)
Már korábbi kritikámban is tettem egy rövid említést a magyar kortárs líráról, ezt most is szükségesnek, sőt szükségesebbnek érzem. Horváth Eve költészeténél hasonló tendeciákat érzek – továbbra is – mint Czaganál: ahogy Csehy Zoltán fogalmaz, Horváth „színvarázs” a „kortárs líra árnyalatgazdag szürkeségében” (Műút 2024095). Tehát nem idegen ez a csapongó, random, felszabadító látásmód, hozzátéve, hogy szerintem Horváth köteteiben van valami dinamikus, míg Czaga új könyvében ezt hiányolom – mert hiába a reflektáltság ezer rétege, ha a kötet hajlik afelé, hogy masszává olvadjon össze (ez később majd finomhangolom). (Egyébként rengeteg más ponton is kapcsolódik Horváth és Czaga: a társadalmi kérdések feldolgozása, az identitáskeresés- és találás, a költészet és a munka, az alkotás munkajellege, a váratlan jelzők és képek mind közös pontok.)
És ha már vécé és vers: Simon Bettina Rengeteg állat a vonatból (2024) című kötetében rengetegszer előkerül a művészet és az ürítés kapcsolata. Utóbbi alkotó verseiben szorosabb koherenciát érzek, egyben egy visszafogottabb felszabadultságot, amely kellemesen szivárog. Simon és Czaga költészete egyértelműen találkozik, ha az abszurditásról, a humorról és a metareflexióról beszélünk: „A legjobb verseim a kutyám / szájából húztam ki.” (Simon Bettina: Szabad); „Mennyi a lakbér / a saját versemben?” (Kayla Czaga: Szúnyogok).
(Ki az a Kyla?)
A III. ciklus végképp megcsavarja a második ciklusról mondottakat. Így indul ugyanis a harmadik ciklus: „Azt mondtad, hogy az episztolaforma megtörte / a hallgatásod, Kyla, úgyhogy most írok / neked.” (Tutajszerű alkalmatosság [57.]). Van Kyla, aki épp csak egy „a” betűvel kevesebb, mint a Kayla. És Kyla egy-két versen kívül innentől mindegyikben előkerül: „A temetőben állok / és reggelire burritót eszem, Kyla.” (A fogaim sírkövek, beléjük van vésve a neved [59.]).
Végül a IV. ciklusra elfárad a kötet – és bevallom, én is. Annak ellenére, hogy minden vers tartogat valami izgalmat, a beszélő spleenje („Kikapcsoltam és bekapcsoltam az izét, / ki és be. Megütögettem az izét / a kezemmel és más kütyükkel”, Technikai támogatás [101.]; „Utálom a felhőket, mindig / beleköpnek az americanóm”, Testiculonimbus [93.]) biztosan rátesz arra, hogy olvasóként kezd rajtam eluralkodni az érdektelenség. Ugyanakkor ebben a ciklusban találkoztam a legtöbb képzavarral és (ez a lényegesebb) azzal, hogy már megint nem értem, mi történik (lásd korábban: rétegek, átfedések).
Czaga tehát ismét hálózatos kötetet hozott létre. Vitathatatlanul sok humor és önirónia van benne („Egyik karácsonykor a Mikulás hozott neked egy bugyiszettet, / ami olyan nagy volt, hogy úgy hívtad, viharbugyi”, Nagyon bugyi [10.]); képei emlékezetesek („A franciatanár bevonul, mint egy kócsag, / bézs zoknija térdig felhúzva”, Dunk Tank [14.]; „a sirályok, mint a papír zsebkendő / hemzsegtek a járdaszegélyen”, Az alvás az egyetlen szerelem [38.]). Ugyanakkor nem mindig zökkenőmentes a szöveg, sem nyelvi, sem stilisztikai értelemben: „Nedves zászló csúszik felfelé a rúdján, / ahogy falat kenyér visszafolyik a szívószálon – / ez egy módja annak, hogy megmutassunk / minden undorító, ha bizonyos módon tekintünk rá.” (Alumínium, [27.]). Az idézetben persze a két kép éppen a nézőpont megváltozását hangsúlyozza, de a zászlórúd és a szívószálba szorult kenyérfalat (?) mégis inkább összezavar, mintsem megvilágosítana. Ami pedig a „csúszik felfelé a rúdján” és az „ez egy módja annak, hogy” típusú döccenéseket illeti, tényleg nem lehet könnyű Czaga-verseket fordítani, de ezek az egyébként magas minőségű nyelvi átültetés miatt jobban zavarják a szemem – és több is van belőlük az utolsó ciklusban. Autópályák és pihenőhelyek, észak-amerikai helyszínek is akadnak bőven, akárcsak az első kötetben, tehát megmaradt a jóleső, kellően ismerős egzotikum.
Szeretem Kayla Czaga verseit, de most arra kellett rájönnöm, hogy kötetbe rendezve hajlamos vagyok megcsömörleni attól, ami a Hogyan legyél főszereplő darabjait egyenként kiválóvá teszi. Megoldás: be kell osztani. Persze akkor sem tekinthetünk el attól, hogy ezek kötetet alkotnak, és hogy ami egy adott verset dinamikussá tesz, az az egész könyvet nehézzé. De hogy ne ezzel fejezzem be, mert Czaga mégiscsak az egyik kedvencem: várom a Midway-t!
Kayla Czaga: Hogyan legyél főszereplő, ford. Kiss Orsolya, Prae Kiadó, Budapest, 2024, 124 l.
Hozzászólások