Limpár Ildikó szerk.: Tér-iszony. Szörnyűséges terek a populáris kultúrában
Üdvözlendő, hogy az utóbbi évtizedekben egyre több olyan színvonalas kiadvány lát napvilágot magyar nyelven, amely a populáris kultúra működésével foglalkozik, akár gyakorlati (pl. írástechnikai), akár elméleti (pl. műértelmezési) oldalról. Ezeknek a kiadványoknak köszönhető az is, hogy az irodalmi közvélemény egyre inkább értékének megfelelően tudja kezelni a populáris regisztert.
Önmagában az is jelzi már a sajátos magyarországi helyzetet, hogy egy 2024-ben megjelenő, populáris kultúrával foglalkozó kötet előszavában még le kell szögezni: a fantasztikus helyek a saját világunkból fakadnak, és egyáltalán nem arra valók, hogy általuk elmeneküljünk a valóság elől (7–8.). Éppen ellenkezőleg: „megvalósítani csak azt lehet, amit először el tudunk képzelni” (9.). Ezért a kötet mindegyik tanulmánya összekapcsolja azt az igényt, hogy fiktív alkotások tereiről beszéljen, és azt, hogy közben az olvasók által megtapasztalható terek tulajdonságait is tudatosítsa, csak éppen a megszokottól eltérő nézőpontokból.
A Tér-iszony a második a Pázmány Péter Katolikus Egyetem „Populáris kultúra és fantasztikum az angol nyelvű országokban” kutatócsoport által összeállított kötetek sorában. (Mindkét kiadvány szerkesztője Limpár Ildikó. A szerzők természetesen nem csak az angol nyelvű országokban keletkezett művekről írtak, és nem is csak a PPKE oktatói közül kerültek ki.) A 2021-es Rémesen népszerű folytatásaként készült, de annál szűkebb témakörre koncentrál: azokra a szörnyűséges terekre, amelyekben a fantasztikus irodalmi alkotások és filmek játszódnak.
A lazább szerkesztésű Rémesen népszerű[1] tanulmányai is számos érdekes kérdést vetettek fel és válaszoltak meg, de a jelen kötet szigorúbb koncepciója a korábbinál is hasznosabbnak bizonyult. Minden tanulmányszerző konkrét művön vagy műveken keresztül mutatja be az általánost, és az egyes szövegekben/filmekben megnyilvánuló szörnyűséges terek mind arról árulnak el valamit, hogyan gondolkodik (vagy gondolkodott a létrehozás idejében) a közönség. Hogyan gondolkodtak arról, mitől kell félni, legyőzhető-e a félelem forrása, és ha igen, hogyan; esetleg milyen lehetőségeket rejthet az, ami félelmet kelt.
Az egyes tanulmányok érzékelhetően a hasonló témájuk miatt kerültek egymás mellé, bár a csoportosítást külön nem jelzik sehol. Akár alcímeket is lehetett volna közéjük illeszteni. Talán azért nem történt ez meg, mert nyilván más kapcsolódási pontokat is lehet találni egymástól távolabb eső tanulmányok között, és a szerkesztő ezekről a párhuzamokról sem akarta elvonni a figyelmet.
A kötet elején olyan szövegek szerepelnek, amelyek az élhető és az élhetetlen tér témáját állították a középpontba. Rusvai Mónika Naomi Novik Rengeteg című regényén keresztül ember és természet, szűkebben véve ember és erdő ellentétét, illetve együttműködési lehetőségeit vizsgálja. Felhívja a figyelmet arra, hogy hiba az ember rövid távú érdekeit előtérbe helyezni, a növényt pedig puszta háttérnek tekinteni. Hódosy Annamária karanténfilmekre koncentrál, amelyeknek szűk határok közé szorított terei és közösségei egész társadalmak problémáit mutatják meg kicsiben, típusfigurákon keresztül. Érdekes, hogy ezeknek a filmeknek ugyan a kórokozót kellene ellenségként kezelniük, mégis a leggyakrabban az önérdekből cselekvő személyek válnak ellenséggé, a politikai döntéshozók pedig gyakorlatilag mindig megbízhatatlannak bizonyulnak. Benczik Vera posztapokaliptikus környezetben játszódó zombifilmeket helyez a középpontba. Ezek segítségével arra világít rá, hogy ami az ember számára élhetetlen, az nem emberi nézőpontból nézve akár utópisztikus is lehet; a cselekedetek morális értéke pedig elbizonytalanodik. Domokos Áron Gáspár László Mi, I. Adolf című, 1945-ös klasszikus magyar alternatív történelmi regényének tereit elemzi, de általában véve is kitekintést ad a náci birodalmi disztópiák világára. Ezekben a történetekben a kollektív rettegés alakítja szörnyűségessé a teret.
A kötet közepére a weird irodalommal foglalkozó tanulmányok kerültek. Fodor András kortárs skandináv new weird regényeket elemezve hívja fel a figyelmet arra, milyen (kevés) változtatás szükséges ahhoz, hogy az ember azt érezze: az ábrázolt tér megfoghatatlanul, de nagyon ijesztő módon megzavarja a világérzékelését. Az, hogy az ember milyennek látja a valóságot, nem öröktől fogva való, hanem a tanult viselkedés része, tehát az ember aktív részvételét kívánja; ezt mutatják különösen az átmeneti állapotokat, határhelyzeteket rögzítő, liminális terek. Földváry Kinga China Miéville A város és a város között című regényét (és az abból készült filmsorozatot) választja annak a különleges, megkettőzött térképzetnek a bemutatására, amelyet a műben csak a disztópiák gondolatrendőrségére emlékeztető erő tud fenntartani. Bármilyen abszurd térnek tűnik a kettős város, hamar kiderül, hogy bizony az olvasó városérzékelése is nagyon hasonló mechanizmusokon alapul.
A metropoliszt középpontba állító tanulmányok következnek. Sohár Anikó szövegének tárgya Terry Pratchett regényeinek nagyvárosa, Ankh-Morpork. Rusvai Mónika tanulmányának Rengetegén kívül Ankh-Morpork az egyetlen olyan ábrázolt tér a kötetben, amelynek szörnyűsége egyben a megváltás lehetőségeit is hordozza. Pratchett világa az a fajta felfordult világ, amely a nevetés által nemcsak pusztítani, hanem a romokból újat alkotni is tud, így lesz hitelessé annak a megjelenítése, hogy a szörnyűséges város lakói adott esetben éppen a tér (karneváli) borzalmainak köszönhetően tudnak humanista értékeket képviselni. Ennek ellenében a Vancsó Éva által elemzett, a noir eszközeit használó fantasztikus filmek (Szárnyas fejvadász, Dark City, a Tim Burton-féle Batman) abszolút emberidegen, kiút nélküli labirintusokként ábrázolják a metropoliszt. Ez ellen a labirintus ellen küzdeni lehet, még a hőssé válás is lehetséges, hiszen megjelenik bennük a noir magányos megfigyelő detektívfigurája. Az ő küzdelme azonban éppen olyan kilátástalan, mint amilyen szükségszerű.
A következő írásokat is ugyanilyen jó ötlet volt párba állítva beszerkeszteni a kötetbe. Ezek ugyanis a gótikus térábrázolást mutatják be, különböző előjelekkel. Szujer Orsolya azt járja körül a WandaVízió sorozat segítségével, hogyan jelenik meg az idillikusnak tűnő kertvárosban a rémület, és mi az ára annak, amit normális emberi létezésnek tartanak. A kertvárosi gótika nemzedékről nemzedékre váltja a félelem forrásait; jelenleg pedig éppen abban találja meg a szörnyűség forrását és a bukás előjelét, amit a közösség abszolút elfogadottnak tekint. Kérchy Anna Neil Gaiman gótikus gyerekkönyveit értelmezi, és találja meg bennük a gyerekkor félelmeinek, szorongásainak kivetülését, bizonytalanságait, kísértetiességét. Érdekes, hogy, ahogyan a kertvárosi gótikában, úgy a kortárs gyerekgótikában sem példaértékű a normakövető magatartás, sőt: a szörnyeteg akkor válik legyőzhetővé, ha a gyerek át meri hágni a felnőttek által hozott szabályokat. Ugyanakkor a gyerek jóval több mindentől fél, és rettenetesebb dolgokról is tud, mint a felnőtt.
A kötet két utolsó tanulmánya szó szerint is párbeszédre lép egymással. Gyuris Norbert tanulmánya virtuális és szimulált terekre koncentrál, különös tekintettel a labirintusokra. Az ókori mítoszok útvesztőivel és a középkori térképek ismeretlen területeivel ellentétben a szimulált terekben ijesztő lényekre sincs feltétlenül szükség. Önmagában szörnyűvé teszi őket az, hogy nincs belőlük kiút az ember számára, mert ez a fajta tér a valóságot is kisajátíthatja, azaz minden alternatív lehetőséget megszüntethet. Limpár Ildikó tanulmánya zárja a kötetet, Az éhezők viadala és a Westworld törvényen kívüli helyeinek vizsgálatával. Az előző tanulmányhoz hasonlóan ezek is a szenvedés és védtelenség helyei, és az ide kerülő szereplők számára akár szimulált terekként is értelmezhetőek. Bár haszonélvezőik számára kielégítőnek tűnnek, voltaképpen őket is áldozattá teheti, és a szenvedők számára is megnyílhat.
Különösen szerencsés, ritkán látott megoldás, hogy a két utolsó tanulmány közvetlenül is párbeszédre lép egymással. Egyébként is látszik a szerkesztésen, hogyan egészítik ki egymást az egyes tanulmányok, és nem is csak az egymás után következők. (Jól látható, hogy Vancsó Éva és Gyuris Norbert egyaránt labirintusszerű terekről írtak, Rusvai Mónika és Sohár Anikó pedig a megváltás lehetőségét hordozó terekről, stb.) Még szerencsésebb lett volna, ha több szövegszerű utalás jelenik meg az egyes tanulmányokban a többi szerző munkájára. Igaz, hogy ez nagyon nehezen kivitelezhető feladat, és nem is várható el, hiszen arra van szükség hozzá, hogy minden egyes szerző nagyon pontosan ismerjen minden egyes bekerülő szöveget. Ha az esetleges folytatásban mégis sikerülne, az további komoly értéket adna a sorozathoz.
Nagyon fontos, hogy (elsősorban) angol nyelvű irodalmi és filmművészeti alkotásokról szóló tanulmányok a magyar olvasóközönség elé is eljuthatnak. Érthető is, hogy főként angol nyelven keletkezett művekre koncentrálnak a szerzők, hiszen egyrészt leginkább anglistákról/amerikanistákról van szó, másrészt a használt értelmezési kereteket főleg az angol nyelvű szakirodalomban találták ki. Ugyanakkor üdvözlendő és izgalmas munka volna ugyanezeket a kereteket más kultúrákból származó művekre is alkalmazni, és egynél több magyar nyelven keletkezett alkotást is fókuszba helyezni.
Az egyedüli zavaró tényezőnek azt éreztem olvasás közben, hogy a jegyzetek minden tanulmánynak a végére kerültek, így folyton hátra kellett lapozni valamilyen kiegészítésért, amelyről gyakran kiderült, hogy pusztán hivatkozás. Tudom, hogy ez létező gyakorlat, de sajnos nem praktikus.
Minden más szempontból kiváló munkának tartom a kötetet, amelynek koncepciója lehetővé teszi, hogy akár folytathatóvá is váljon. Ráadásul nem is csak további műértelmezésekre, hanem akár irodalmi/filmművészeti alkotások létrehozására is inspirálhat, hiszen olyan stratégiákat fogalmaz meg, amelyek az alkotói gyakorlatban is alkalmazhatók lehetnek. Éppen ezért egyáltalán nem csak a tudós közönségnek és nem is csak a populáris kultúra élvezőinek ajánlom a Tér-iszonyt, hanem azoknak is, akik az itt értelmezett fantasztikus művek sorát kívánják gyarapítani.
Limpár Ildikó szerk.: Tér-iszony. Szörnyűséges terek a populáris kultúrában. Tortoma, Barót, 2024. 191 oldal
[1] A kötetről lásd Babos Orsolya kritikáját az oldalunkon: https://alfoldonline.hu/2022/03/szornyek-szornyu-konyve/ – A szerk.
Hozzászólások