Zalka Csenge Virág: A néma istennő. Elfeledett görög-római mítoszok, ill. Khor Fruzsina
A néma istennő különleges helyet foglal el Zalka Csenge Virág hagyományos történeteket tartalmazó kötetei között. Kifejezetten felnőtteknek készült ugyanis, amire már a szellemes ajánlás is felhívja a figyelmet: „Ez a könyv felnőtteknek szól. Van benne szex, halál meg skorpiók. Néhol ugyanabban a kontextusban.” Nemcsak a témaválasztás teszi felnőttkönyvvé A néma istennőt, hanem az is, hogy jóval többet megtudhat belőle az olvasó a történetek tudományos hátteréről, forrásairól, illetve a szövegek összeállításának módszertanáról, mint azt a gyerekkönyvek esetében megszokhatta. A világ pedig, amelyet a történetek megjelenítenek, minden, csak nem harmonikus.
Már az előszó felütése a felnőtt emlékidézésével indít. Feltételezi, hogy a kötet olvasója régóta ismeri és kedveli az antik mitológiát, hiszen különben nem egy olyan kiadványhoz nyúlna, amely már a címlapon jelzi, hogy nem az alapokat kívánja megadni a mítoszok ismeretéhez, hanem építeni az alapokra. Egyes történetek kamaszoknak is mesélhetők ugyan (az egyik már meg is jelent egy korábbi, kamaszoknak szóló kiadványban), de ezek esetében is fontos az, hogy a mesemondó felnőtt utána vitát kezdeményezzen a közönséggel, és az elhangzottakat ne hagyja reflektálatlanul. A történetek többségét azonban mind témája, mind világábrázolása a felnőttkorhoz köti.
Akinek már kialakult értékrendje van, az tudja a helyén kezelni például a nemi erőszaknak az antik mitológiában elég gyakori felbukkanását. Ő veszi egyáltalán észre azt, hogy Péleusz házassága Thetisszel vagy Nemeszisz teherbe ejtése erőszak eredménye. Ugyanígy felnőtt feladat feldolgozni azt, hogy az értéket képviselő szereplő adott esetben alulmarad, igazságtalan büntetés éri; vagy éppen azt, hogy nem lehet egyértelműen meghatározni, melyik szereplő vagy cselekedet számít jónak, és melyik gonosznak. Adott esetben két veszekedő fél közül mindkettőnek igazat lehet adni. Máskor az, aki szörnyetegként viselkedik, nem utálható egyértelműen, vagy ami még kellemetlenebb: nem biztos, hogy az ellenfelével azonosulna szívesebben az ember. (Az előszó tisztázza is, hogy a mitológiákban gyakran a levert és elnyomott közösségek életfenntartó szerepű istenségei „alacsonyodnak” legyőzni való szörnyeteggé.)
Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a kötet ne volna szórakoztató, sőt izgalmas. Mindenekelőtt a felfedezés örömét adja. Unalomig ismert figurák jelennek meg egészen új nézőpontokból, újonnan fölismert összefüggéseket világítva meg. Ugyanakkor ismeretlen figurák történetéről derül ki, hogy nagyon is szorosan kapcsolódnak régi emlékekből felmerülő mintázatokhoz, amelyeket így szintén friss szemmel nézhet az ember. Sőt, popkulturális utalások gondoskodnak arról, hogy el ne felejtsük: ezeknek a történeteknek nagyon sok eleme már a mindennapi életünkbe is bekerült, amióta a média, a filmektől kezdve a videójátékokon keresztül a mémekig, divattá tette az antik mitológiát.
A szerkesztésmód is segít abban, hogy az olvasó könnyen bevonódjon ebbe a világba. A kiadvány olyan mítoszokkal indít, amelyekre akár iskolai tanulmányaiból is emlékezhet az ember, viszont úgy, hogy a megszokott központi alakok mellékszereplővé lépjenek hátra, ritkán emlegetett emberek, vagy éppen más élőlények pedig főszerepbe kerüljenek. Például a „Zeusz és a vadméhek” Zeusz születésének ismert mítoszából indul ki, de voltaképpen azokról a lényekről szól, amelyek/akik az anya és a gyerek segítségére vannak – no meg azokról az emberekről, akik évszázadokkal később lopni akarnak a születés szent helyéről. Ugyanígy a „Tüphón kontra Zeusz” című mítoszban egy ügyes és jóindulatú zenész menti meg a világrendet, akinek fogalma sincs a tettei nagyobb jelentőségéről. A kötetben előrehaladva egyre inkább olyan személyekről esik szó, akikről még a művelt olvasó is alig vagy egyáltalán nem hallhatott korábban (Melampusz, Polüidosz, Hészioné, Thürié stb.). A legvégére pedig egy közismert mondakör, a trójai háború történetének ritkán emlegetett háttere és szereplői kerültek. Innen megtudhatjuk például azt, hogy milyen alternatív módon mesélték el Helené származását, vagy hogy mi történt Parisz királyfi első feleségével.
Újra meg újra felteheti magának a kérdést az olvasó: Miért nem ismerem én ezt vagy azt a mítoszt? Miért nem kerülnek be más gyűjteményekbe? Ezekre a kérdésekre is az előszó ad választ. Sok hagyományos történet töredékben maradt fenn, ezek kiegészítés nélkül egyszerűen nem működnének. Zalka nagyon vigyáz is arra, hogy ne adjon hozzájuk saját kútfőből új szereplőt vagy cselekményelemet; viszont nagyon alaposan utánanéz a történetnek egészen szokatlan forrásokban is, és ha azokból ki tudja egészíteni, akkor beleveszi. Még képzőművészeti alkotásokat (pl. mitológiai témájú vázaképeket) is felhasznál. Ha mégsem töredékes a történet, akkor az is megeshet, hogy olyan témát dolgoz fel, amely az adott helyen és időben erősen ütközik az elvárásokkal. Hiszen egy hagyományos történeteket tartalmazó gyűjtemény mindig annak a kornak a terméke is, amelyikben megjelenik, így minden további nélkül megtörténhet, hogy a kimaradók nélkül hamis képet ad azokról a kultúrákról, amelyeket bemutatna. Sőt, az is megtörténhet, hogy egy történetvariáns egyszerűen azért nem kerül bele egy gyűjteménybe, mert nem illik össze azokkal, amelyek népszerűek, tehát jobban eladhatók. Remélhetőleg A néma istennőt ennek ellenében éppen a különlegesség és az ismeretlen iránti kíváncsiság fogja eladni.
A mítoszokat követő ismeretterjesztő szövegekben, ahol az egyes írások forrásairól és összeállításuk módjairól van szó, számos klasszikus, ám alig vagy egyáltalán nem ismert alkotást sorol fel a szerző: kiseposzokat, elbeszélő költeményeket, drámákat stb. Természetesen a kiadvány végére illesztett forráslista is külön összefoglalja őket. Van köztük, ami létezik magyar fordításban, és legalábbis egyetemi oktatásban beszélnek róla (pl. Euripidész Alkésztisze), nagy részük azonban önálló kutatásra inspirál, adott esetben idegen nyelven is. Ezért érdemes lenne jelezni az angol nyelvű források esetében, ha legalább részleteikben le vannak fordítva magyarra, az angolul, latinul, görögül nem olvasók kedvéért.
Amit a válogató-szerkesztő hozzátesz a szövegekhez, az az ő sajátos stílusa, amelyet a Mítoszok Csatája nevű különleges mesemondó alkalmak látogatói már olyan jól ismerhetnek. Előnyt is élveznek más olvasókkal szemben ezek a látogatók, hiszen a kötet nem egy története elhangzott már ezeken a mesemondó esteken; de azért még az ő számukra is akad itt jócskán meglepetés.
Ráadásul nem is Zalka Csengéről beszélnénk, ha nem hatnának adott esetben még a sosem hallott mítoszok és mondák is a ráismerés erejével. Ahogyan annak idején A Varjúherceg című Zalka-kötet olvasói tapasztalhatták: a hagyományos történetek mintázatai nem állnak meg az országhatároknál, de még a kontinensek határainál sem. Ahogyan létezik (a Grimm-testvérek munkájánál korábbi eredetű) kameruni Hamupipőke és Puerto Rico-i Holle anyó, ugyanúgy rá lehet csodálkozni az ókori görögöknél is a Fehérlófia-motívumra vagy a széttáncolt cipellők királylányaira. Érdekes, hogy „a hős, a szűz és a szörnyeteg” történetmintájára három variáció is belekerült a gyűjteménybe, így igazán látványossá válik, mely elemek ismétlődnek, és melyek variálódnak.
Részemről külön örültem annak, hogy nemcsak a megszokott motívumok változhatnak, hanem a megszokott értelmezésük is. Az átváltozás az általam ismert mítoszfeldolgozásokban rendszerint büntető eszköz, és gyakorlatilag mindig szenvedéssel, identitásvesztéssel jár. Ebben a kötetben azonban az is előfordul, hogy éppen az átváltozás teszi lehetővé, hogy az átváltozott személy a másiknak segítsen, sőt, a javulás eszköze is lehet, miután a bűnhődésen a szereplő már túl van. Ugyanígy a hallgatás az elnyomatás jele szokott lenni, itt azonban lehet a bölcsességé és a nyugodt erőé is.
Újra meg újra felhívja a kötet a figyelmet arra, hogy minden hagyományos történet több változatban létezik. Nincs „eredeti” változat, sőt, az sem bizonyos, hogy amelyik változatot később írták le, az később is keletkezett. Már az első mítosz felütése mutatja, humoros formában, a hagyományos történetek változatosságát és bizonytalanságát egyaránt. A további történetek sorrendjét sem pusztán az határozza meg, hogy mennyire ismertek vagy ismeretlenek, hanem az időbeli egymásra épülésük. Nem a források keletkezési ideje (az irreleváns lenne), hanem a szereplőik családi és egyéb kapcsolatai, például az, hogy a később beillesztett történet egyik szereplője a leszármazottja legyen annak, aki egy korábbiban a főhős volt. A szépen felépített kis összefüggések pedig ívet adnak az egész szerkezetnek is. A gyűjtemény a jelenlegi világrend létrejöttével indul, és a hésziodoszi hősök korának végével, Róma alapításával zárul.
Tanulságos és szórakoztató gyűjtemény A néma istennő. A köztudottat összeköti a ritkán látottal, a kellemes időtöltést a tudományossággal, a klasszikus műveltséget a popkultúrával. Használható látókörtágításra, közösségépítésre, és önálló kutatások kiindulópontja is lehet. Reméljük, számos hasonló kiadvány követi még.
Zalka Csenge Virág: A néma istennő. Elfeledett görög-római mítoszok, ill. Khor Fruzsina, Trend Kiadó, 2024.
Hozzászólások