Gömöri György: Soknyelvű életem
„Patetikus felhang és szomorúság nélkül mondom, hogy a kettős kivérzés jegyében telt el az életem. Azóta nemcsak az önkényuralmat gyűlölöm, de a respublika és a demokrácia gyengeségei, olcsó színjátékai és önveszélyes elfogultságai láttán sem tudom a fejemet elfordítani. Nagyon sajnálom.” – írja Nádas Péter a Világló részletekben. Gömöri György visszaemlékezésében hasonló következtetésre jut, mint a néhány évvel fiatalabb Nádas, mikor az életét meghatározó rezsimek jellemzőit hasonlítja össze a rendszerváltás utáni időszakéval, és kiemelten a jelennel, a megvalósítás azonban nagyban különbözik. Bár az utalások nem rendszeresek, nem részei a fejezetek egységes szerkezetének, a jelen és a múlt összevetése a könyv egyik fő témája. Gömöri emlékirata – a szépirodalmi munkáiban kitüntetett jelentőséggel bíró klasszikus hagyomány szellemében – időket és értékeket szembesít. Bár utalásszerűen általánosságban is kritizálja a jelenlegi politikai rendszer egyes szereplőit, például a Magyar Nemzetet vagy Orbán Viktort, vizsgálatának határozott fókusza van, a diktatúrákkal szembeni harc és különösen az 1956-os forradalom. Az emlékezetpolitikát is tárgyalja: bírálja, hogy a Terror Házában „gyalázatosan kevés hely jut a nyilas terrornak” (122.), valamint az ’56 ideológiai hátterét átíró jobboldali propagandát és Nagy Imre szobrának eltüntetését az emberek szeme elől. A múlt manipulációja egyik lényeges vonatkozása a fő következtetésének: a forradalom céljai nem teljesültek be, a rendszerváltás kétes sikerét megmutató évek után pedig újra egyre távolabb kerülünk ennek lehetőségétől.
Ugyan a Sokszínű életem a történelem költészeti programként is megfogalmazott átfogó értékelésével végződik, alapvetően mégis a szerző életének elbeszélése. A világ eseményei ugyan sosem szorulnak háttérbe, de a történelem szempontjából inkább adatközlői, mint értelmezői igénnyel lép fel. Gömöri főként az emlékeire támaszkodik, bizonyos részleteket ad hoc vagy bizonytalanul idéz fel, és nem is fontos számára a teoretikus igényű alátámasztás vagy a rendszerezés. Az írás szerkezetét meghatározza, hogy az elbeszélő az életét a narráció jelenében, mesélőként idézi fel. Az egyes fejezeteket anekdotikus stílusú fordulatok kötik össze, ilyen tónusú gyakori előreutalások ígérik például az egyébként naplószerűen részletes történetek egyes utalásainak későbbi kifejtését, és hasonlóak a kontextualizáló leírások fontosságát jelző visszatérő mondatok is.
Egy másik konzisztensen ismétlődő elem a történetek szereplőinek bemutatása. Külsejük, illetve dohányzási szokásaik jelentik a személyesebb szempontokat. A szerző szenvedélyesen ellenzi a dohányzást, van, hogy egy ember negatív jellemzésének alapjául szolgál, a legnagyobb dicséret pedig az, ha valaki cigarettázása ellenére is pozitív színben tűnik fel, de elmaradhatatlan említeni, ha halála ehhez kötődik. Mit jelenthet vajon, hogy édesanyja új élettársát így mutatja be először? „[…] Anyám új partnerével, a szintén megözvegyült, rekedtes hangú, láncdohányos Nagy Lászlóval, akivel Anyám egy temetőlátogatáson ismerkedett meg, és utána majdnem 20 évig éltek együtt »vadházasságban«, de eléggé békés egyetértésben.” (308.)
A megjelenő embereket kategorikusan ítéli meg társadalmi szerepük, közös viszonyuk, továbbá szakmai pályájuk alapján. A sikeres karriert valódi hivatástudat nélkül, az opportunizmust nagyobb cél nélkül élesen kritizálja, de nyilvánvaló, hogy a sikert önmagát az ember egyik legfontosabb jellemzőjének tekinti. Néhányan talán emiatt kerülnek említésre, Földvári Péter barátjáról azt tudjuk meg, hogy „a Rákóczi úti jól menő fogorvos zenebarát fia” (70.).
A karrierút nem csak Gömöri ismerősei hosszabb-rövidebb jellemzésének fókusza. A Soknyelvű életemneklegalább annyira lényegi tétje a szerző szakmai – tudományos, kultúraszervezői, költői – pályafutásának, illetve történelmi szerepének pozicionálása, mint életének intim és társasági, tragikus és adomázó, összefoglalóan személyes elbeszélése. Az összeállított kötet elemei – a Gömöri életének állomásait illusztráló képek, amelyek közt szerepel esküvői és diplomázáskor készült fotó, de állambiztonsági jegyzőkönyv és újságcímlap is, illetve a paratextusok, a szerző műveinek és díjainak felsorolása, valamint a törzsszövegbe ékelődő versek – azt mutatják, hogy összegző igénnyel készült. Az emlékirat kontextualizálja és értelmezi az életművet, kijelöli helyét a költészeti hagyományban, emellett szerzője történelmi emlékezetét is igyekszik alakítani, különös tekintettel a forradalmat megelőző és abban játszott szervezői szerepére. A konzisztens mesélői hangnem, a saját élmények és eredmények személyes szempontú felidézése talán itt működik kevésbé meggyőzően. A tehetség gyermekkori megmutatkozásai, egy sikeres röplabdaverseny vagy akár a művészet és történelem ismert szereplőivel történő találkozások jobban illenek a szubjektív hangnemhez, mint az egyébként tárgyilagos hatásra való igénnyel megírt részletek.
A Soknyelvű életem nem mindennapi képet rajzol fel a huszadik század legsötétebb évtizedei után Oxfordba emigráló magyar kulturális szereplőről. Hogy fordulatos karrierútjának alakítása és alakulása adja a kötet vezérfonalát, alkalmat ad arra, hogy részletesen megismerjük, hogyan építi fel életét egy hontalan útlevelével az egész világot bejáró angliai magyar migráns. Gömöri György emlékei közül szerintem ennek az időszaknak a tapasztalatai a legérdekesebbek. Az oxfordi fogadtatás, a külföldi baloldalhoz fűződő kapcsolata, az első világ országai közt tapasztalt különbségek kevésbé ismert és tárgyalt témák, ahogy az Indonéziában töltött tanév is kivételes történet.
Ami kétségkívül egyedi, az a kortárs lengyel és a magyar irodalom viszonyának, illetve angol fordításainak a története. A szerző szinte véletlenszerűen kezd el foglalkozni a lengyel nyelvvel, majd irodalommal, de ahogy egyre jobban elmélyül azokban és felismeri a lengyel–magyar kapcsolatok hiányosságát, párhuzamosan kezdi továbbépíteni a viszonyt és megtalálni a saját lehetőségeit is. Nemcsak ebben tölt be fontos szerepet, hanem menekülése után sokat tesz a két nyelv és kultúra oxfordi oktatásáért, és ezen keresztül különböző lehetőségeket teremt és segítséget nyújt a szülőhazájukban maradt kollégái számára. Ezek mellett sok fordítás is köszönhető neki, ezek létrejöttét nem csak megszervezte, de több kiadás létrehozásában nyersfordítóként is részt vett.
Visszatérve a Soknyelvű életem kifutásához, Gömöri pozitívan akarja zárni írását, a fülkeforradalom utáni évek re való kitekintés helyett az ötvenhat szellemébe vetett bizakodását fejezi ki, a borús társadalmi helyzetre történő utalást a tökéletes szakmai és házi boldogság képe ellentétezi. Bár karrierje fölé helyezve a legfontosabbnak nevezi a családi életet, a mű és az általa bemutatott élet magját valószínűleg mégis a kötetet záró vers előtti utolsó mondatban fogalmazza meg: „Kilencvenévesen még írásaim és verseim jelennek meg, és annak ellenére, hogy huszonkét évesen el kellett hagynom a szülőföldemet, megmaradtam a magyar irodalom követének és magyar költőnek.” (327.)
Gömöri György: Soknyelvű életem, Savaria University Press, Szombathely, 2024.
(Megjelent az Alföld 2025/7-es számában. A borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Székelyhidi Zsolt fotográfiája.)
Hozzászólások