Harcos Bálint: A medve, aki a karácsonyfában lakott; 3-5-8 perces téli mesék Szimonidesz Hajnalka rajzaival; Wéber Anikó: Hanga régi karácsonyai
Ha a gyermekeinknek könyvet választunk, az sem elhanyagolható szempont, hogy nekünk, felnőtt olvasóknak is elnyerje tetszésünket a szöveg, képes legyen bennünket is elragadni legalább néhány perc vagy egy félórácska erejéig a mindennapok taposómalmából. A régi bölcsesség, miszerint olyan ajándékot vigyél valakinek, amit te magad is örömmel fogadnál, az itt is igaz. Sőt még hatványozottabban kellene, hogy motiváljon bennünket, hiszen a jövő nemzedékének ízlésformálására nyílik lehetőségünk ezekkel az alkalmakkal.
Harcos Bálint: A medve, aki a karácsonyfában lakott (Agócs Írisz rajzaival)
A karácsonyi készülődés néhány eseménye és az ajándékozás tematizálódik egy szerethető történetté ebben a könyvecskében. Liza figurája már ismerős volt nekem. Az ötéves kíváncsi, nyughatatlan, dacos kislány alakmása köszönt vissza a francia szerzőpáros Jean Philippe Arrou-Vignod és Olivier Tallec alkotásából. De Harcos Bálint figurája közel sem olyan lázadó, mint francia párja. A történetmesélés sem annyira a meghökkentésre, a nyelvi leleményességre játszik, hanem inkább a szülői gyarlóságot leplezi le és oldja fel, teszi szerethetővé a mese lehetőségeinek eszközeivel.
Jó ritmusban építkezik a szöveg. A meglehetősen egyszerű történetet meg-megszakítja egy kis kitérő. Liza szemszögéből láthatjuk a világot. Megtudjuk, hogy egy kis állatkának örülne a legjobban karácsonyra, a faárusnál számba veszi, hogy miféle fenyőfajták vannak, a fa hazacipelésénél fura hangokat hall, az erkélyre helyezett fenyő különös mozgására keresi az okokat. Majd eljön a várva várt este, fenyődíszeket aggat, készülődik és ajándékokat kap. Az ajándékok kibontásának rituáléja alatt folyamatosan nő a feszültség, hogy vajon megkapja-e Liza a vágyott ajándékot? Nekem nagyon tetszett, hogy az ajándékok végére becsempészte az illusztrátor azt a könyvet is, amit éppen olvasunk. S abban a pillanatban, amikor hirtelen átvillan az agyunkon az akkor most én valójában egy olyan könyvet olvasok, amit a főhős kapott meg ajándékba? zavarba ejtő kérdése, hipp-hopp felbukkan egy medve, aki a fenyőfában élt, és így bekerült Liza otthonába. Nos, ebben a pillanatban már nem számít nekünk, hogy valós térben mozgunk-e vagy sem, mert Liza öröme hitelesíti nekünk ezt a finom abszurditást. S olvasóként megelégedve válunk meg tőle a mesék országának egy terebélyes fenyőfája odvában, ahol meghitten játszogat kedves mackójával.
A történetet Agócs Írisz megunhatatlan képi világa teszi még élvezetesebbé. A finom részletezés, a képi ötletek jól passzolnak egy éppen a világba belenövő óvodás lelki-szellemi világának ábrázolásához, aki még csak részletekben lát, s kerek egésszé ritka, kivételes alkalmakkor áll össze számára az őt körülvevő tér. Ezt a logikát olvastam ki a szellősebb és a telerajzolt oldalak váltakozása során, hiszen a csilingelésre felpattanó Lizát egy teljes oldalpárt betöltő gigantikus karácsonyfa várja a szülőkkel és az ajándékokkal. A gyermekkorba röpítő nosztalgikus hangulat lepett meg engem is, hiszen a gyermeki tekintet képes csak a lényeget látni, a sok apró részletet figyelmen kívül hagyva képes ösztönösen beleveszni a csodába, ami táplálja a lelkét. Oldalszámozása sincs a könyvnek (ahogy általában az ennek a korosztálynak szóló alkotások zömében), hiszen a kisgyermekek még nem a napok számán és a lapszámokkal mérik az idő múlását, hanem úgy, ahogy valójában kellene, az hétköznapok és az ünnepek szabályozó ritmusára hagyatkoznak.
A könyvborítón a címet aranyszínű háttérrel és formalakkozással emelték ki, talán a karácsonyi vásárlási tradíciók is befolyásolták ezt a döntést. Véleményem szerint felesleges elem, mert megakadályozza a címlapon ábrázolt meghitt szemkontaktus létrejöttét főhőseink, Liza és a medvéje között, s talán túlságosan korlátozza a könyv olvasásának lehetőségét a karácsonyi ünnepkör idejére.
3-5-8 perces téli mesék Szimonidesz Hajnalka rajzaival (szerkesztette: Rét Viktória)
Az antológia a Pagony licenc-sorozatába illeszkedik. A 3 – 5 – 8 számsorozat kiváló választásnak bizonyult, hiszen a mesék hosszúságát hivatott jelezni percekben, ami eleve megnyerő egy szülőnek, mert tervezhetővé válik az esti meseolvasás. Emellett a Fibonacci-számok egy részét is felidézheti bennünk, ami akarva-akaratlan a szépség megtapasztalhatóságával kecsegtet.
A téli mesék történetei nem csak a karácsonyt jelenítik meg. A mesék hosszúságával a téma is komolyodik, és nem feltétlenül az ünnepre és az azt megelőző várakozásra fókuszálnak a szövegek, hanem egyre inkább a lélek rejtelmeit fürkészik. A háromperces mesék tényleg három percnyi időt igényelnek, lemértem. (Habár az egyik történetről mesevideó készült, így a művészi előadásnak köszönhetően ötpercessé vált a mese.)
Marék Veronika ötletes, humoros történetével indul a kötet, ami erős kezdésnek bizonyult. A kis krampuszról szól, aki meg akarja úszni az ajándékosztással együtt járó kellemetlenségeket, és ajándéknak adja ki magát, de szerencsétlenségére egy Emma nevű kislányhoz kerül, aki hófehér cica-koszorúslánnyá akarja átalakítani. A krampuszt annyira megijeszti ez a szándék, hogy inkább fejvesztve visszarohan a kötelességét teljesíteni a Mikulás mellé. Amellett, hogy rengeteg kedves emléket felidézett bennem a történet, el is gondolkodtatott azon, hogy micsoda életösztön munkálkodik a kisgyermekekben, hogy folyamatosan a körülöttük lévő világot szabják, alakítják a saját arcukra, a saját kedvükre. S talán a tudatos szerkesztői szándék eredményeként tapasztalható meg az is a kötetben, hogy a mesékben folyamatosan haladva, a világ, a környezet átalakítása helyett egyre inkább a személyiség és a lélek alakulási, változási szándékát érzékelhetjük. A háromperces alkotások történései között találkozunk egy fenyőfával, aki karácsonyfa szeretne lenni, de a történet nem fordul tragédiába, mint Andersennél. Olvashatunk gyászfeldolgozásról, türelmetlen várakozásról, egy kíváncsi mackóról, egy elanyátlanodott tigrisről és az érzékeny, emberarcú Télről. Kedves, szerethető mesék, amelyek alkalmat jelenthetnek a szülőknek a mese utáni beszélgetésre, vagy esetleg felidézhetnek meséket a saját gyermekkorukból, gondolok itt Fricire, a piszén pisze kölyökmackóra, akiről már magam is régen megfeledkeztem, de Berg Juditnak köszönhetően kellemes emlékként lepett meg írásának olvasása közben.
Az ötperces alkotások segítségével is megnyílik a mesevilág, fúrhatunk lyukat, mint egy kukac az almában, vagy éppen áshatunk olyan mélyet az udvaron, hogy a földgolyó másik oldalán találjuk magunkat. S ha elég mélyre ásunk, akkor megnyílhatnak a lélek legféltettebb zugai, és finoman, szeretettel, mesei hangolásban szembesülhetünk világunk problémáival, az elmagányosodással, a mélyszegénységgel és a csalódással. Nekem Zágoni Balázs és Dániel András története adott kulcsot ehhez a fejezethez, de talán nem is szükséges összefüggéseket keresni a teljesen önálló történetek között, mert mindegyik szabadon, véletlenszerű választások szerint is engednek ráhangolódni a télre, az ünnepekre.
A nyolcperces mesék már izgalmasabb kalandokat adtak, nyelvi és szellemi értelemben is. Ez a fejezet is erős szöveggel kezd, s úgy éreztem, itt végig egyenletesen magas színvonalú szövegeket olvashattam. Nyilvánvalóan adódhat ez abból a tényből is, hogy az eleve hosszabb terjedelem több lehetőséget biztosít az ötletek kidolgozásához.
Szabó T. Anna Pingvininterjú című művében megkaptam azt az élményt, amit az előzőekben olvasott állatmesékből hiányoltam, mégpedig azt a fajta szemléletmódot, hogy nem kellene feltétlenül emberszabásúvá változtatni minden létezőt, beleértve a növényeket, az állatokat, az évszakokat, hanem izgalmas lenne valamit a maga valójában megmutatni a gyerekeknek. Szabó T. Annánál bár a kis pingvin érthető módon emberi nyelven beszél a kutatóval, elhangzik az is, hogy a pingvinek jól érzik magukat ott, ahol élnek, és köszönik, a pingvinségükkel sincs semmi problémájuk. Az elfogadás és a tisztelet a másik, a különböző iránt volt az az üzenet, ami megérintett.
A Képesbolt, Majoros Nóra írása különös módon megmelengette a lelkem. A mű főhőse bosszankodik, mert nem érte el a buszt, s egy kis közön haladva a belváros felé egy mindig zárt vasajtót nyitva talál, s a kíváncsisága beviszi a belső udvarba, ahol talál egy Képesboltot. Belépve oda különös élményben lesz része. Régen elküldött képeslapokkal díszített drapéria veszi körül, finom teaillat, s egy idős nénike. Húsz perc alatt olyan varázslatos utazást tesz, mint azok a képeslapok, amelyeket a helyiségben lát: „A képeslap az asztalra repült, egy kupac megcímzett boríték tetejére. Aztán jött egy inas, felmarkolta a leveleket, és elvitte a postára. A képeslap utazott hintón, léghajón, tengeralattjárón, helikopteren, metrón, vonaton és lóháton, majd egy galamb vitte csőrében, ledobta a Káptalandombon.” Mint mániákus képeslapküldő és -váró ember, örvendeztem az íráson, mert egy lassan tova tűnő szép szokást tematizált a történet, finoman, érzékenyen, a mese nyelvén.
Csepregi János A Kis-Nagy kutya és a közelgő tél című írásában a történet ideje októbertől karácsonyig tart. Az alapszituáció egy apa és egy fiú párbeszéde. A cím egyszerre idézi fel két ember közeli, hűséges kapcsolatát, valamint a csillagjegyeket, a változást és az állandóságot, s talál közös nevezőre az érzésekben. Mert nem más ez a történet, mint élmények, érzések megnevezése, örömök és bánatok kimondása, az élet megszelídítése a szavak segítségével, maga a mesélés művészete. „Hideg-szép volt minden. A szüleimre gondoltam, akik már nincsenek velünk. A nagyszüleidre gondoltál, akiket már nem ismerhettél, csak a történeteinkből.”
Adamik Zsolt A Nemulass című meséjében egyáltalán nem idéződik fel sem a karácsony, sem a tél. Helyette megismerkedhetünk a Karmász pákász Lóri nevű kisfiával, akivel senki sem foglalkozik, és nagyon szenved ettől a helyzettől. Végül a természet egy fura figurával segíti a bizonytalankodó, félős kisfiút, s ezzel megoldódik a probléma. A talán legegyszerűbb történet figyelmeztethet arra bennünket, hogy az egymásra való odafigyelés és egymás komolyan vétele életünk legfontosabb feladata.
A meseválogatás Stiglincz Milán meséjével zár, Mimmy Júlia köszönőbeszéde egyszerre életszerű és varázslatos, igaz és hamis, humoros és félelmes – éppen úgy, mint az élet. Mesék és meseírók titokzatos kapcsolatát, hálózatát sejteti ez az elragadó történet, ami kötetvégi elhelyezésével szép lezárása a könyvnek, ha szülőként mégis úgy döntünk, hogy végigolvassuk az egészet gyermekeink elaltatása után.
Szimonidesz Hajnalka rajzai tökéletesen harmonizálnak a történetekkel, mi több, játékba hívják az olvasót, amikor be szeretnénk azonosítani a borító szereplőit.
Wéber Anikó: Hanga régi karácsonyai (Keszeg Ágnes illusztrációival)
A századforduló Magyarországához fűződő nosztalgikus viszonyulásmódot ültethetjük gyermekeink gondolataiba és szívébe ezekkel a mesékkel. Sőt a mesék után ismeretterjesztő szövegek és a könyv legvégén kivágható papírbabák és ruhácskák is találhatók. Három funkció egy helyen – igazán kecsegtető ajánlat azok számára, akik valami hasznos ajándékkal szeretnék meglepni gyermekeiket, unokáikat.
Hanga, a kis hópihe téli utazásait követhetjük nyomon a könyv hat történetében, melynek első és utolsó története a jelenben, a közbülső négy, a századforduló idején játszódik. 2020-ban száll a földre elsőként Hanga hópihe, s utána egy időutazás eredményeként visszarepül 1877-be, ahol Mária Valéria főhercegnővel Gödöllőn tölti el első karácsonyát. A következő földre szállás 1864-ben történik, Terebesre érkezik, ahol két kisfiúval is beszédbe elegyedik. Az egyik gyermek Laci, a kastély főlovászának a fia, a másik gyermek, a kis Duci, Andrássy Gyula legkisebb fia. Az egyik gyermek lázasan, egyedül fekszik otthon az ágyában, a másik gyönyörűen feldíszített karácsonyfában és különleges ajándékokban gyönyörködhet. A két világot köti össze Hanga, aki végül arra is ráveszi a szelet, hogy az udvaron álló fenyőt díszítsék fel a beteg fiúnak.
A következő hóeséssel 1865-be érkezünk Hangával. Egy polgári család karácsonyába csöppenünk. A hópihe Szendrey Júlia második házasságából született, Ilona nevű kislányával barátkozik össze. Az ünnepek idejére a városba érkező állatsereget, majd egy fellépő bűvészt néznek meg, s legvégül egy idilli képpel a szívében búcsúzik Hanna ettől az esztendőtől.
Az századfordulós időutazások egy falusi karácsony felelevenítésével érnek véget, ahol a kis hópihe Jancsival barátkozik össze, és ismeri meg a népi szokásokat töviről hegyire. A betlehemes játék, az éjféli csodavárás, az étkezési szokások, a különös babonák teszik különlegessé ezt a helyet, ahol véget is ér a múltbéli kalandozás. Az utolsó történetben már újra ismerős környezetben találjuk magunkat Hangával, egy kisvárosban. A modern kori karácsonyok utazós, sürgés-forgásába kalauzol vissza a szöveg. Ismerős, tipikus karácsonyi helyzetekbe csöppenünk Hangával és Borkával, akik között olyan mély barátság szövődik, hogy Hanga sok-sok éven keresztül újra és újra csak hozzá jön vissza.
Hanga, a kis hópihelány jól eltalált figurája finoman fűzi össze a különböző karácsonyi történeteket, és teszi élvezetes olvasmánnyá az egyébként nagyon hasznos társadalomismereti mondanivalót. Hanga körforgása, a víz körforgása, amelynek ábrázolása önmagában is izgalmas történet, és még sok lehetőséget tartogat. Bevallom, szívesen olvastam volna még Hosszú Hugóról, Pompa úrról, az ősz hajú asszonyról, és a többi hópihéről. A hópihék alakulásáról, az édesfehér, melegfehér, könnyűfehér, puhafehér változásokról. S kimondottan ötletesnek találtam Hanga elolvadásának ábrázolását, amely szinte anderseni megoldása volt a könyvnek.
Az utolsó két fejezet ismeretterjesztő szövegeivel sem töri meg a kötet hangulatát a szerző, melynek egységességéről Keszeg Ágnes pasztelszínű vízfestékképei is gondoskodnak.
Mindhárom könyv a Pozsonyi Pagony kiadó kiadványa.
Hozzászólások