Haszán Míra: Spicc/pipa
Haszán Míra első könyvének, a Spicc/pipának már a borítója is érdeklődésre tarthat számot, hiszen azt láthatjuk, hogy a táncosnő alakját mintegy kettétöri a címben szereplő perjel, amely motívum a figurával együtt nemcsak azt teszi világossá, hogy a történet keretét és a felmerülő problémák közegét a balett világa jelenti, hanem egyúttal rámutat a regény másik fontos témájára, a táplálkozási zavarok kérdéskörére is. Az említett megoldás ebből a szempontból különösen szerencsésnek bizonyulhat, mivel a nyelvhez és a vizualitáshoz kapcsolódó jelhez egyaránt könnyen köthető a megtörtség, lelki válság képzete, ily módon pedig közelebb juthatunk ahhoz a felismeréshez, hogy a táplálkozási zavarok azontúl, hogy kétségkívül súlyos fizikai tünetekkel járnak, alapvetően komoly, nehezen kezelhető mentális betegségek, amelyek helyes reprezentációja szükséges lehet ahhoz, hogy képesek legyünk megértésen alapuló viszonyt kialakítani az érintettekhez.
A Spicc/pipa nem egyedülálló abból a szempontból, hogy egy fiatalokat is érintő, a szerző részéről nagyfokú érzékenységet és a témában való alapos elmélyedést igénylő problémát helyez középpontba, hiszen erre a törekvésre számos példát láthatunk az ifjúsági irodalomban, akár az utóbbi néhány évtized magyar megjelenéseit tanulmányozva is. Gondolhatunk például Kalapos Éva Massza című regényére, amely az iskolai zaklatás kérdésével foglalkozik, de eszünkbe juthat az írónő D. A. C. sorozata is, amely egy csapat fiatal különböző területeket (család, tanulás, kapcsolatok, jövőkép stb.) érintő problémáit dolgozza fel. A táplálkozási zavarok szintén megjelennek időről időre a kamaszoknak szánt művekben – ezek közül kiemelném Kira Poutanen A csodálatos tenger című regényét, amely – akárcsak a Spicc/pipa – a betegség kialakulásában szerepet játszó magas elvárásokra fókuszál, bár az írásomban elemzett kötettel ellentétben elsősorban az iskolát helyezi középpontba, illetve szó esik a nők társadalomban betöltött helyéről és az ebből származó, a lányok felnőtté válását kísérő nehézségekről is. Fontos megemlíteni emellett Bencze Blanka Pulcsiban alszom című könyvét, amely a szerző szokatlanul fiatalon írt első kötete, ennélfogva alkalmasabb lehet egy esetleges összevetésre más, a Spicc/pipával szintén tematikai hasonlóságot mutató alkotásoknál. A Pulcsiban alszom részletesen, figyelemre méltó precizitással ábrázolja az anorexia nervosa testi tüneteit, az étkezési szokásokban megfigyelhető kényszerességet, a beteg elszigetelődését és az iskolai teljesítmény romlását, amely sajátosságok, folyamatok kibontása a rövid terjedelem miatt a Spicc/pipában nem történik meg ilyen részletességgel, a vele való megismerkedés arra viszont mindenképpen alkalmat ad, hogy tovább keresgéljünk olyan (nem csak szakmai) szövegek után, amelyek alapján képet kaphatunk a táplálkozási zavarok működésmódjáról.
Ahhoz, hogy arról beszélhessünk, milyennek tekinthető a Spicc/pipa a táplálkozási zavarok reprezentációja szempontjából, és hogy alkalmas-e ehhez kapcsolódóan az érzékenyítő funkció betöltésére, érdemes röviden kitérni annak a közegnek a műbeli bemutatására, amely magas elvárásaival táptalaját képezi a főszereplő és narrátor, Réti Iza betegségének. A balett világát számos alkotás – például a témában már-már megkerülhetetlen film, a Fekete hattyú, a Kegyetlen tánc című minisorozat, illetve Rácz Boglárka kevéssé ismert, bár annál izgalmasabb regénye, a Végpóz – a szigorú szabályokra, a testtel kapcsolatos problémákra, a szexualitás fokozott jelenlétére, a különböző mentális zavarokra, lelki nehézségekre kiélezve ábrázolja, aminek lenyomata a Spicc/pipában is megtalálható, bár korlátozott, hiszen több tényező is, mint például az ízléses borító, a rövid terjedelem (a regény szövege mindössze 139 oldalt tesz ki), a finomkodó, az obszcenitást a feszültséggel teli szituációkban is nagyrészt nélkülöző, néhol kifejezetten eufemisztikus nyelvhasználat („Hassatok egymásra, mer ez, ez egy nagy lófütty!” – 59.; „Az anyád tömte tele a fejed ilyen zagyvaságokkal?” – 103.) arra utal, hogy a könyv feltételezett befogadói közt nemcsak a középiskolás korú fiatalok, hanem általános iskolások, akár alsó tagozatosok is szerepelhetnek. A fent említett jellegzetes vonások közül leginkább a szigorú szabályok, a túlzottan magas elvárások jelennek meg, ezenkívül – a sajátos közeggel összefüggésben – fontosak lesznek a kortárs kapcsolatok, a barátság-szerelem-ellenség ifjúsági könyvekben nem ritka hármasa. A klasszikus sémák (például hogy a barátok esetében az összeveszést később a kibékülés követi) mellett üdítően hat a szerelmi szál lezárása, amely azt jelzi számunkra, hogy a lányokat célzó ifjúsági művek tetőpontjának nem feltétlenül kell a romantikus vonzalom viszonzásához kapcsolódnia, hanem ehelyett (vagy akár ezzel párhuzamosan) bekövetkezhet a főhős egyéni kiteljesedése, problémáinak megoldódása is.
Az általam olvasott ifjúsági regények közül nem egy alkotásban fontos szerep jut az egészségtelen, egyes esetekben akár kifejezetten traumatizáló kortárs közegnek, amely a Spicc/pipában is tetten érhető, és nemcsak abban, hogy A diótörő főszerepeiért folyó küzdelmet a versengés mellett a fentebb már említett ellenségeskedés is jellemzi, hanem azoknak a problémáknak a felmutatásában is, amelyeknek a részletes kibontása nem történik meg, így maradnak olyan lezáratlan szálak, amelyek – némiképp reflektálatlan formában – kétségek között hagyják az olvasót. Ide tartozó kérdés például a halálvágy, az öngyilkos gondolatok megjelenése és az iskolai zaklatás, amelyek néhány rövidebb jelenet erejéig kerülnek felszínre. Mindkét esetben Iza egyik kevésbé közeli, szintén balerinának készülő barátnője az érintett, akinek a családi helyzete is érdemes lenne a további kifejtésre: a táncostárs saját személyes történetére tett utalások egyértelműen megteremtik annak lehetőségét, hogy akár önálló szálat, akár rövidebb epizódok sorozatát képezve betekintést nyújtsanak egy olyan élethelyzetbe, amelyhez a befogadóknak nem feltétlenül egyszerű kapcsolódniuk. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy sokan viszont úgy élnek együtt hasonló tapasztalatokkal, hogy az azokról való beszéd, a reprezentáció hiányosságai nehezítik a szembenézést, a feldolgozást, így a regény ezt az utat követve még szervesebben illeszkedhetne azoknak a műveknek a sorába, amelyek az érzékenyítésen túl a látottság érzetének kialakítását jelölték ki céljukul.
A kibontás és a reflexió hiánya azonban nem e szálakkal összefüggésben, hanem a központi kérdésként jelenlévő táplálkozási zavar, az anorexia nervosa esetében lehet különösen szembetűnő és problematikus, főként ami a felnőtt szereplők cselekedeteit, a betegségre adott reakcióikat illeti. Mindenképpen szükséges lenne tudatosítani, hogy az érintett nem hibáztatható, nem kérhető számon a táplálkozási zavar kialakulásáért és az azzal való megküzdés kezdeti (vagy akár többszöri) sikertelenségéért, valamint hogy a bűntudat és a szégyenérzet előidézése vagy elmélyítése nem tekinthető eredményes segítségnyújtásnak. A narrátor szólamában olvashatjuk a következő, a probléma lényegét remekül összefoglaló részletet, amelyhez hasonló szakaszokból azonban viszonylag keveset találhatunk a könyvben: „Mindenki csak ezt mondja: »egyél«. Mintha ilyen egyszerű lenne. Nem értik, hogy a fő probléma valójában nem az evés, ez annál sokkal összetettebb.” (115.) Szintén lényeges lenne kiemelni a főszereplő környezetéhez tartozó felnőttek, főként a dietetikus és a nagymama felelősségének kérdését, hiszen a balettintézet alkalmazásában álló szakember nagymértékben hozzájárul a súlyos, igen magas halálozási rátával rendelkező betegség kialakulásához, Iza Kossuth-díjas balerinaként ismert rokona pedig kvázi életkori sajátosságként, illetve kötelességként kezeli a fogyás igényét („– Most vagy 49. Kilenc kiló egy hónap alatt, az necces. Ha nem lenne az előadás, biztosan azt mondanám, ennek a tervnek a megvalósítása minimum két hónap. […] 43 kiló esetleg nem lenne elég? – kérdezi. Határozottan megrázom a fejem. – Ez esetben nagyon szigorú diétát kell követned […].” – 90.; „Napi kettőt vegyél be, apáéknak ne mondd, és ne izgulj, a fogyókúra teljesen normális ebben a korban.” – 85.).
Bár a reflektálatlanság kétségkívül a táplálkozási zavar esetében a legkevésbé szerencsés, mivel így a befogadó nem kapja meg a megfelelő kapaszkodókat egy árnyaltabb kép kialakításához, hasonlóképpen átgondolásra szorulhatnak azok a szakaszok, ahol az egyébként érett látásmódról és problémaérzékenységről tanúskodó szöveg – még akkor is, ha ez olykor az iróniát sem mellőzve történik – sztereotípiákkal dolgozik (pl. a táncosokéhoz képest hétköznapinak tűnő életet élő fiatalok esetében: „– Adoooom, toljad, Jani! – kiabálja egy srác a mellettünk lévő padon. A haverját kamerázza, közben meghúzza a Royal vodkás üvegét. A videó alanya egyszerre huszonöt cigit próbál a szájába tömni.” – 71.; Iza partnerének apja, aki nem igazán támogatja, hogy fia „lányos” tevékenységet űzzön, „focis címerekkel agyonzsúfolt” fekete Jeeppel jár), annak fényében pedig különösen, hogy láthatunk kísérleteket a befogadó látókörének szélesítésére (a balettel kapcsolatos részeket például éppen ezért kifejezetten érdeklődéssel olvastam), a negatív előítéleteken alapuló, magukat sokszor még mindig tartó nézetek revideálására („Próbáltam érveket felhozni, hogy értse már meg, a tánc nemtől függetlenül, és igenis lehet férfias.” – 61.). A fiatalkori olvasmányok meghatározóak lehetnek a világról és a körülöttünk élőkről alkotott kép szempontjából, ezért a megmutatás kizárólagossága felé történő eltolódás a sztereotípiák vonatkozásában a feltételezett célközönséget figyelembe véve és az érzékenyítő funkció betöltése szempontjából is problémásnak bizonyulhat.
Haszán Míra első regénye a megnyitott kontextusokon, a lehetséges intertextuális kapcsolódásokon keresztül olyan kortárs tendenciákba illeszkedik, amelyek figyelemmel kísérése mind olvasóként, mind a fiatalok irodalomhoz való viszonyának formálásában részt vevő felnőttként (például szülőként vagy pedagógusként) számos hasznos felismeréssel, tanulsággal, utóbbi esetben pedig akár az otthoni vagy az iskolai környezetben alkalmazható ötletekkel is szolgálhat. Ily módon a Spicc/pipa leginkább az e folyamatokban elfoglalt helye felől válik megközelíthetővé és vizsgálhatóvá, és a problémakezelésben felfedezhető hiányosságok ellenére megfelelő kiindulópontot jelenthet egy olyan életmű számára, amelynek darabjai kellő érzékenységgel és nyitottsággal fordulnak a fiatalokat érintő lényeges kérdések felé, és megírásukat minden bizonnyal – ahogyan az jelen kötet esetében is megtörtént – a választott témákban való alapos elmélyedés előzi meg.
Haszán Míra: Spicc/pipa, Budapest, Móra, 2021.
(Az írás középiskolás programunk részeként készült el, melynek keretében korosztályi olvasókat kérünk föl arra, hogy írjanak egy-egy kortárs ifjúsági műről.)
Hozzászólások