Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
Bakonyicum Zsörk Egy újabb hazugságot kellett volnamegmagyaráznom. A földet néztem,aztán a beomló tetőt, beljebb egykemence helyét. Talán így volt, márnem emlékszem. Nem merem a régibútorok ajtaját kinyitni, s a templomkupoláján sarjadó növény nevét semtalálgathatom. Maradjunk ennyiben.Ezeket tudom: bársonyos tüdőfű, sok-térdű salamonpecsét. A kút fenekénmegcsillan a víz. Nem iható többé,de arcunkat visszatükrözi. Tanszünet Jobban ismered nálam…
Tovább
Bakonyicum A táj és az emlékezésTönkölös, Bakonyújvár Árvacsalán ábrándozik, szélfű integet.Megrettenve áll a kányazsombor, a fogasíralkudozik, míg az iszalag nyakon ragadjaaz időt, és nem ereszti tovább. A hegy ösvényein képzelem el őket,fiatalon, rövidnadrágosan. Megfordulnakés nevetnek, nem rontja el kedvüketa meredek kaptató. Szemük beissza a tájat,a kaviccsal szórt szerpentineket, a sziklákat,a völgyek árnyékba boruló, hallgatag mélységeit.Olykor…
Tovább
Fagyűjtők Szólítgatások hangjai lebegneka ködben. Fülkagylókat hajtanaka fák. Folyvást megcsúsznak a léptek,összesározott kezek nyúlnak egymás felé.A kéményből felcsap, imbolyogni kezda füst. A hegyoldalból barázdák indulnaka völgybe, az úttesten nyikorgó cipők,ropogó faágak visszhangjai. Hátrahagyottak Az udvaron, a júdásfák tövébenrégi temető, elhordták sírköveit.A kocsibeálló alatt üres pince,márciusban vízzel tölti fel a hegy.A ház mögött fenyők lombjai,hangjuk már…
Tovább
A meder és a sziget A hegyvidékről az egykori folyó medrébeköltöztek, ahol a házak fölött mindig pára ül.Ködnek mondják, de sejtik maguk is, hogyfelhőivel az eltemetett víz eredt nyomukba. Az idő folyvást kavarog felettük.Örvényeiben lebegnek végig a szobákon,várva az éjszakát, amikor az áramlat lassul,és a hold messzebb csalogatja a hullámokat. Olyankor kiülnek a partra, megszárítják…
Tovább