Rengeteg: át sose vágtad
Ezt tanuld meg: az álmok alatt
nincsen semmi, csak egy rengeteg
rágott széle.
Úgy is mondhatnánk, bejárata.
De nem lépsz be: egyszerre
ott vagy. Megfogansz odabent.
Ősi szavakból szőtték ezt az erdőt,
át sose vágtad. Tabletta nem fog
rajta, se kard. Van benne valami
ádáz, levegôtlen, modoros.
Összetett szemekkel figyelnek a fái.
Ezt tanuld meg: a kötött formákat
legfőbb ideje átvágni.
Bent mondókákat szül a talaj:
„kis barnánk, téged majd fel-
morzsolunk, morzsolunk”.
Korrekt kis ének. Hallottad
mindig egyetemre menet.
Ezt a dallamot erek szövik át:
el sose vágtad. De majd most,
mikor mindenki egyszerre
némul meg.
A tudatból egy nyestfejű ügynök
közben hamiskásan kipislog.
Kornyikál.
Hibás körök
Egy dobozban ébredsz. Jó kis kelés.
Sötéten és pecsét alatt, mint halálhírt
hozó levél. Előbb a pánik. Jól ismert
körvonalai: erő és demonstráció.
Tudod, át kéne állni a külvilági
frekvenciára, hallani a megtartó
zajokat. De hiába, csak a belső
dobok tam-tam ritmusa.
Tüdő és szív így kit vezet meg?
Egy dobozban ébredsz, mint vatta-
színű gyógyszer. Körülötted már
kifogytak a társak. Dörömbölnél,
de kezedet sem bírod emelni.
Persze lehet, hogy nincs is.
Elfogyott belőled az ín, az izom,
az ér és hús. Hangod nem ver
visszhangot sehol.
És ez a díszlet így
túl ismerős, túl gyanús.
Át kéne állni valaki másnak
az észjárására. Akit nem nyomaszt
az álom. És ébredni is
felnőtt módra tud.
(Megjelentek az Alföld 2017/7. számában.)
Borítókép: japán erdő.
Hozzászólások