Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
Alföld folyóirat - „A színészekre vagyok a legbüszkébb”
87285
post-template-default,single,single-post,postid-87285,single-format-standard,ajax_fade,page_not_loaded

„A színészekre vagyok a legbüszkébb”

Interjú a Három nővér rendezőjével, Ilja Bocsarnikovsszal

Alföldonline.hu: Idén már másodjára nyílt alkalma Debrecenben, a Csokonai Színházban rendezni. Amíg a tavalyi évadban egy francia vígjátékot, a Matthieu Delaporte és Alexandre de la Patellier szerzőpáros tollából származó Hogyan nevezzelek? című darabot, addig idén a legnagyobb orosz klasszikus drámák egyikét, Csehov Három nővérét vihette színre. Arra volnék kíváncsi, hogy hogyan jött a felkérés az egyik illetve a másik rendezésre? Ki hívta meg Debrecenbe?

Először – a mesteremnek, Viktor Rizsakovnak, illetve Vidnyánszky Attilának és Kozma Andrásnak hála – Magyarországgal kerültem kapcsolatba, amikor ezek a kollégák 2012-ben meghívtak a minden nyáron Kaposváron, a színművész hallgatók számára megszervezett nemzetközi szakmai táborba mint tanárt és mint rendezőt. Azóta minden évben itt vagyok a hallgatókkal, akikkel az a feladatunk, hogy egy-egy darabból körülbelül tizenöt perces részletet vigyünk színre a tábor ideje alatt. S ebbe a táborba jött el Gemza Péter is, akinek Rizsakov és Vidnyánszky hívta fel rám a figyelmét. Elkezdtünk beszélgetni, aztán pedig, amikor Ráckevei Anna is megérkezett közénk, felkértek a francia darab megrendezésére. S mivel az a munkám sikeres volt, elismerték, beszélgetni kezdtünk a folytatásról, ami már a Három nővér volt. S persze nem is volt kérdés, azonnal elvállaltam.

Alföldonline.hu: Rendezett már korábban Csehovot? Akár Oroszországban, akár a világ bármely tájékán?

Az orosz és a magyar kurzusaimon kívül Amerikában is dolgozom, s minden egyes munkám során előkerült már Csehov, de csak részletek formájában, amiket a hallgatóknak betanítottam. Volt ott Sirály, Ványa bácsi, Cseresznyéskert és természetesen Három nővér is. De ezek csak kiragadott részletek voltak a darabokból, s nem előadások. Ezért nagyon féltem, hogy hogyan fogom én a teljes Három nővért színre vinni. Az az érzés ismeretlen volt a számomra, hogy milyen ezt a darabot klasszikus színházi körülmények között megrendezni. Mert egyébként azt gondolom, hogy a Három nővér a legbonyolultabb darabja Csehovnak.

Alföldonline.hu: Ha eddig még „egész” Csehovot nem rendezhetett, akkor ez nagyon megtisztelő feladat lehetett az Ön számára.

Valóban nagyon megtisztelő volt. Azért is, mert rögtön azon kezdtem gondolkodni, hogy a 21. században mit lehet ebből a szívemben nagyon különleges helyet elfoglaló darabból megmutatni a nézőknek.

Alföldonline.hu: Most már, hogy megvolt a nagysikerű bemutató, nyilván adekvátabban tud, mint a próbafolyamat előtt, arra a kérdésemre felelni, hogy vajon Csehov illik a magyar színészekhez? Egyáltalán, a magyar lelkülethez?

Bonyolult kérdés. Azt kell mondjam, hogy egy ilyen zseniális irodalmi mű a világ minden táján befogadható. Az volt a célom, hogy Csehovot ne mint melankóliát tükröző szerzőt mutassam meg, mert számomra Csehov a szenvedéllyel egyenlő. A szerelem, a veszteség, az árulás, a hozzánk közelálló emberekben való csalódás szenvedélyével, és azt gondolom, hogy ez minden ember számára érthető és közvetíthető gondolat. Csehov olyannyira kortárs, hogy akármilyen nyelven, akárhol adaptáljuk, átjön. Tehát a válaszom igen: a magyarokhoz is illik.

Alföldonline.hu: Mi volt az első és legfontosabb instrukció, amit a magyar színészeknek adott? Ez a bizonyos szenvedély?

Nem tudtam kizárólagos és legfontosabb instrukciót adni, hiszen a darab első felvonása teljesen más, mint a negyedik felvonása. Mivel a mai kor emberei nagyon gyorsan gondolkodnak, nagyon gyorsan tudnak reagálni egymásra és az információkra, ezért az mindenképpen célom volt, hogy erős és gyors effekteket adjunk. Úgy kellett dolgoznunk, hogy ne siessünk a színpadon, mégis gyorsak legyenek a nézők felé közvetített információink. S természetesen a szenvedélyről is nagyon sokat beszélgettünk, de talán a legfontosabb, amit kértem a színészektől, az a könnyedség volt. Hogy mindenki minden jelenetben legyen könnyed. Nem szabad megakadniuk, ellenkezőleg, arra kell törekedniük, hogy folyamatosan törjenek ki belőlük a nagyon mély érzések, de ezeket a kitöréseket könnyedén kell megoldaniuk. Ám ezzel nem volt gond, mert ezek a színészek rendkívül tehetséges emberek. Ráadásul olyannyira elkötelezettek a szakmájuk iránt, hogy amikor véget ért egy-egy próbánk, akkor is együtt maradtunk, s tovább diskuráltunk a darabról.

Alföldonline.hu: Beszéljünk egy kicsit a koncepcióról! Mégpedig azért, mert rendkívül érdekes megoldásnak tartom, hogy az I. felvonást tulajdonképpen komédiaként rendezte meg, hogy azután folyamatosan – már az I. részben megjelenő nagyon erős gesztusok, jelzések használatával – forduljon át a darab tragédiába. Miért érezte fontosnak, hogy a darab a humort és az iróniát se nélkülözze?

Az életben nagyon sokat szenvedünk, gyakran kerülünk tragikus helyzetbe, de ezeket a helyzeteket a legjobb, ha ostobaságként kezeljük, mert így könnyebben elviselhetők. Sztanyiszlavszkij, amikor a Sirályt színre vitte, Csehov a darab sikere ellenére nagyon elégedetlen volt, azt mondta, hogy Sztanyiszlavszkij nem érti a Sirályt, mert az nem más, mint komédia. S Csehov darabjai valóban tele vannak humorral, iróniával, épp azért, mert ezek fokozni tudják, fel tudják nagyítani az emberi tragédiákat. Ha azt kérdezi, mi volt a koncepcióm, nem tudom Önnek megmondani, ami persze furcsán hangzik, hogy ezt épp egy kritikusnak mondom. De inkább lépésről lépésre alakult bennem az előadás. Ezek a szereplők megpróbálnak boldogok lenni. Azután, hogy törés történt a nővérek életében, azaz egy évvel azután, hogy meghalt az apjuk, egy reggel felébrednek, és boldogok akarnak lenni – és ezt a törekvésüket szerettem volna rengeteg humorral és iróniával, sok „dőreséggel” ábrázolni. A célom ezzel a megtévesztés volt. Szerettem volna sokkolni a nézőket, szerettem volna, ha azt érzik: az I. felvonásban nem is Csehovot látnak. Aztán persze a szereplők jelenetről jelenetre, folyamatosan döbbennek rá, hogy az életük értelmetlen, kilátástalan, és hiába kergetik a boldogságot.

Alföldonline.hu: Ebből a szempontból nagyon érdekes az, hogy milyen finom eszközökkel fordítja át a komédiából tragédiába a darabot. Például, amikor Andrej megkéri Natasa kezét, s érezhető, hogy a lány hamarosan mindenkinek fölébe kerekedik, még a zene is megváltozik. Addig orosz zenét hallunk végig a háttérben: halkan szól a harmonika vagy a gitár, ennél a jelenetnél viszont a zene jóval harsányabban szólal meg, s mintha nem is orosz muzsika lenne. Itt olyannak éreztem a zenét, mint amilyen Emir Kusturica filmjeiben szokott lenni. Mondjuk, a Cigányok idejében. Jól érzem ezt?

Teljesen jól érzi. A cigányok Oroszországban egészen mások, mint a Balkánon, Magyarországon vagy Európa más országaiban, és a zenéjük is más. Azért használtunk itt balkáni zenét, mert Natasa teljesen megváltoztatja a darab addigi világát, az addigi viszonyokat. S ehhez az éles váltáshoz nem felelt meg az orosz harmonika vagy gitár hangzása. Erősebb zene kellett.

Alföldonline.hu: A rendezésébe „belecsempész” egy olyan szereplőt is, akivel Csehovot olvasva nem találkozhatunk. A harmonikás lányról van szó, aki szótlanul bár, de szinte végig jelen van a színen, követi az eseményeket. Milyen funkciót szánt ennek a szereplőnek az adaptációjában?

Nem is tudom. Először nem is akartam, hogy benne legyen az előadásban, mert úgy gondoltam, hogy a nézők nem fogják érteni, hogy mit is keres itt ez a lány. Aztán átgondoltam, s rájöttem, hogy rengeteg mindent szimbolizálhat a jelenlétével: Csehovot, Moszkvát, Oroszországot, az orosz lelkületet egyaránt.

Alföldonline.hu: Most, hogy lezajlott a premier, mire a legbüszkébb?

Egyértelműen a színészekre vagyok a legbüszkébb. A színészek a legfontosabbak számomra a színházban, és az itteniekről csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni. Első osztályú munkát végeztek.

Alföldonline.hu: Összességében elégedett a rendezésével?

Igen, elégedett vagyok, bár nyilván vannak részek, amiket még lehetne pontosítani. Nagyon fontos számomra az is, hogy a nézők mit éreznek, hogy mi a véleményük az előadásról, s örülök, mert közöttük ülve azt láttam, hogy „bejött” nekik az előadás, s hogy sokat fognak még gondolkodni a darabról, a látottakat a saját életükre, a saját érzésvilágukra is rá fogják vetíteni. Valamint amiatt is elégedett vagyok, hogy a nézők láthatóan tudtak „együtt menni” a színészekkel.

Alföldonline.hu: Én is azt gondolom, hogy jócskán van mit átgondolniuk a nézőknek, miután megnézték ezt az előadást. Nagyon remélem, hogy az, hogy az Ön adaptációit nézhetjük a Csokonai Színházban, hagyománnyá válik, azaz hamarosan újra visszatér közénk rendezni. Várjuk szeretettel, de addig is sok sikert kívánok a további munkáihoz, s nagyon köszönöm a beszélgetést!

A fotókat Máthé András készítette.

 

Gyürky Katalin

szerző: Gyürky Katalin
honlap e-mail
Gyürky Katalin 1976-ban született, irodalomtörténész, műfordító. A Debreceni Egyetem magyar-történelem-orosz szakán végzett, Dosztojevszkij művészetéből szerzett doktori fokozatot. Kutatási területe a klasszikus és kortárs orosz próza, illetve más, szláv nyelvterületeken megjelent regényekkel is foglalkozik. Írásai és novellafordításai az Élet és Irodalom, az Új Könyvpiac, a Kalligram, a Jelenkor és az Irodalmi Szemle hasábjain jelennek meg.

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archív bejegyzések