Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
Alföld folyóirat - „Nevetlen, titkos gyökerek”
87172
post-template-default,single,single-post,postid-87172,single-format-standard,ajax_fade,page_not_loaded

„Nevetlen, titkos gyökerek”

Nemes Nagy Ágnes: Összegyűjtött versek

Újra és újra, joggal fölvetett kérdés, hogy mennyiben írják át az egyre bővülő gyűj­te­ményes verseskötetek a Nemes Nagy Ágnesről irodalomtörténetileg kialakult ké­pet: az ismeretelméleti-létfilozófiai érdekeltségű tárgyias hermetizmus költőjének ha­gyatékából előkerült versek azt mutatják, hogy az életmű nem tekinthető egy­ne­mű­nek az említett szemléleti jegyeket tekintve. A Ferencz Győző által sajtó alá rendezett, a Jelenkor Kiadó által megjelentetett 2016-os gyűjtemény mintegy kilencven verssel gyarapítja a kötetben is publikált Nemes Nagy-szövegkorpuszt. Fontos azonban megjegyezni, hogy már a korábbi, először 1995-ben megjelent, Lengyel Ba­lázs által szerkesztett gyűjteményes kötet is terjedelmes anyagot közölt a hagyatékból, a Nemes Nagy-imázs alakításának emlékezetes mérföldköveként. A posz­tu­musz gyűjteményes kötetek szerkesztői voltaképpen azonos kiindulóponttól moz­­dulnak el: a még Nemes Nagy Ágnes által összeállított reprezentatív kötettől, A Föld emlékeitől, amelyik 1986-ban jelent meg, és újrarendezte, illetve megrostálta a korábbi kötetekben megjelent verseket is, jónéhányat kihagyva közülük an­nak ellenére, hogy Összegyűjtött versek alcímmel jelent meg. Lengyel Balázs és Fe­rencz Győ­ző egyaránt közlik A Föld emlékeinek teljes anyagát kiadványuk nyitányaként, a további, Nemes Nagy által a válogatásba fel nem vett verseket, a hagyatékból elő­került, publikálatlan szövegeket pedig a kötetek végére iktatják be. Fe­rencz Győző ebben radikálisabb és következetesebb egyébként: míg Lengyel Ba­lázs je­löletlenül „visszacsempészett” néhányat a Nemes Nagy által kihagyásra ítélt, de első kötetében még szereplő versekből a reprezentatívnak szánt szövegkorpuszba, Ferencz Győző visszatért a Nemes Nagy-féle kötetszerkezethez és az általa kialakított imázshoz, és A Föld emlékeiben nem szereplő verseket szigorúan a ki­advány má­sodik felében közli.

E recenzió megírására készülve azt a módszert választottam, hogy előbb a Len­gyel Balázs-féle gyűjteményes kötetet olvastam végig, majd a Ferencz Győző-félét – különbségek, hangsúlyeltolódások után kutatva. Így gyakorlatilag három Nemes Nagy-imázsra figyelhettem: a szerző által konstruált, A Föld emlékei-féle képre, a Len­gyel Balázs által tovább árnyalt képre, majd a friss gyűjtemény Ferencz Győző ál­tal körvonalazott képére. A vizsgálódás konklúziója, amelyet máris előrebocsátanék, az, hogy a legfontosabb változás az 1986-os és 1995-ös kötetek Nemes Nagy-imázsa között tapasztalható. Ugyanakkor számomra rokonszenves, újabb árnyalatokat megmutató döntés a gyermekversek beiktatása a friss gyűjteményes kötetbe: a legizgalmasabb különbséget az 1995-ös és 2016-os kötetek között ez eredményezi.

Mielőtt az imázskülönbségek részletesebb tárgyalásába fognék, lényegesnek tar­tom felvetni azt a kérdést, amely e különbségek hátterére, illetőleg további implikációira vonatkozik. Nemes Z. Márió a könyv kapcsán joggal fogalmazza meg, hogy az egyes Nemes Nagy-imázsok felértékelése reflektálatlanul ugyan, de irodalompolitikai játszmák részévé is válhat: „…szeretünk antropomorfizálni, hiszen ezeket a mozzanatokat a szerzővel kötjük össze, mintha az életmű egyfajta önportréalkotás lenne, melynek hitelességét, egységességét, koherenciáját aztán szívesen számon is kérjük élet és költészet közös árterében dagonyázva. […] [A] képmutatást »lepleznék le« a publikálatlan versek, melyek alanyibbak, ugyanakkor épp az objektív líraeszménynek való meg nem felelésük miatt »őszintébben« tudósítanak NNÁ szerepzavaráról. […] Miért van az, hogy az »őszinteség« retorikája mentén hom­lokzatfaragásnak, vagyis valami »külsőnek«, a lírai energiaközponttól, tehát az Én­től idegennek kell tekintenünk azokat a költői struktúrákat, melyek nem eléggé »emberarcúak«? […] Az antiintellektualizmus, a reflektálatlan »élet-akarás« újra és újra megerősödő vágymechanizmusai a kortárs költészeti szcéna szempontjából azért is hordozhatnak ideológiai veszélyeket, mert remekül alájátszanak az – im­már államilag is támogatott – irodalmi populizmus térnyerésének.” (Nemes Z. Má­rió: „Mert a költő nem ott kezdődik, ahol érez”. Nemes Nagy Ágnes és a képmutatás, Magyar Narancs 2017/5.) Ebben az összefüggésben érdemes rögzíteni tehát azt is, hogy mennyiben reflektált magában a Nemes Nagy Ágnes-szövegkorpuszban az a ket­tősség, amelyik az „objektív” vs. „szubjektív” Nemes Nagy-versbeszéd leírását be­folyásolja. Nemes Z. Márió kérdésfelvetését abban az esetben tartanám egy­értelműen jogosnak és revelatívnak, amennyiben a jelzett megkülönböztetések, el­lentétek és értéktételezések teljességgel a Nemes Nagy-versvilágon kívülről be­vitt elemek volnának. Az alábbiakban viszont arra próbálok meg érveket találni, hogy az említett feszültségek nem csupán Nemes Nagy versértelmezői és versírói gya­kor­lata között képződnek meg, hanem hasonló státusúként felfogható irodalmi szö­­vegek dialógusában is: a személyesség visszamenőleg kimozdíthatja a verskorpusz személytelenség-olvasatát és fordítva.

Abban a megközelítésben, amelyben Nemes Nagy költészetének objektív tárgyiassága a meghatározó, további árnyalatok figyelhetőek meg természetesen. A kor­társak számára az objektivitás etikai, letisztogató mozzanata válhatott fontossá, az objektív/szubjektív elemek feszültségét kiélezve. Cs. Gyímesi Éva írja a hetvenes években: „Úgy vall tehát, hogy nem tárja föl lényét: tárgyakba, kövekbe, fák­ba, egy maga teremtette anyagszerű világba zárkózik, és így munkál – kívülről-be­lül­ről – önmagán. Költészetének hőse az értelem, mellyel a lét formáit kívánja meg­mintázni.” (Cs. Gyímesi Éva: Forró gyémánt. Nemes Nagy Ágnes stílusáról, Ko­runk, 1977/4, 271.) Később egyre fontosabbá válik az értelmezők számára a Nemes Nagy-féle tárgyiasság paradoxona, amelynek interpretációja már nem annyi­ra a szubjektív/objektív síkon, inkább a katakretikus jelhasználatban látja megragadhatónak a Nemes Nagy-versek sajátosságát: „Tárgyiasságának lényege, hogy a vers a tárgyon túlit, a belső transzcendenciát igyekszik felmutatni az esetleges tárgy­ban, élményben, így a megformálás nem egyéb, mint költői átváltoztatás, a tárgy maga pedig alakzattá válik a versben. Időbeliségét tekintve az alakzat egyszerre kötődik a megmutatkozás, az átváltozás jelenéhez, és a keletkezés folyamatos jövő idejéhez. […] A metaforizálódó tárgyak nevei egyszerre állnak önmaguk és egy olyan meg-nem-nevezett dolog vagy tapasztalat helyén, amelyre nincs szó a betű szerinti használatban.” (Schein Gábor: Nemes Nagy Ágnes = Magyar irodalom, főszerk. Gintli Tibor, Akadémiai, 2010, 902.) Azok a versek tehát, amelyek a hagyatékból vagy a Nemes Nagy által autorizált szövegkorpuszon „túlról” érkeznek, ezt a képet írják, írhatnák felül.

Van a kötetben megjelent (tehát nem a hagyatékból felszínre hozott) Nemes Nagy-verseknek egy olyan vonulata, amelyik mintegy megelőlegezi azt a fordulatot, amelyik a Lengyel Balázs-féle gyűjteményes kötetben jelent majd először igazi meg­lepetést. Egy olyasfajta mélység-képzetet hordoz számos korai Nemes Nagy-vers, amelyik a későbbiekben sem tűnik el teljesen, és amelyik a létezés kétféle szint­jéről beszél. Néhány példa: „Irgalom hogy szállhatna le / arra, aminek nincs neve? / Ott lent a hűvös gyermek-estben, / ott, hol lapultam kérdezetlen, / ott lo­csogott már, csermely-ágon, / növő barlangi némaságom.” (Harangszó, 31–32.); „mély barlangokban bujdokló szavak / vízben, virágban visszhangozzanak, / s a ten­gerből már felmerüljenek” (Utazás, 34.); „Hogy mondjam el? Elmém mégsem fe­ledhet, / és a nevetlen, titkos gyökereknek / raja erősebb, mélyebb földbe ás.” (Eszmélet, 44.) Szembeötlő közös mozzanat a három idézetben (továbbiakat is le­het találni), hogy az elrejtettség és titok a mélység, a „lent” képzetével kapcsolódik össze. Számos más esetben „történeti” bujkálások, rejtőzködések mozzanatait is be­lehallhatjuk a hasonló versekbe – akár a második világháború alatti, akár az azt kö­vető időszakokra vetítjük rá a versmondatokat.

Egy következő mozzanatban, a Napforduló című ciklusba (1957–1969) sorolt ver­sektől kezdődően a mögöttesség mélységből gyakran magasságba vált át: egyszerre relativizálódik és válik transzcendenssé. A közös, korábbi versekből megtar­tott elv az, hogy a tárgyaknak, képeknek, személyeknek van egy „valódibb” létezése is a versek szerint: „S a bádogok rajtam, a bádogok. / Horpadt szelencék, / amint a fényt dadogva visszaverték, / egy repülőgép roncsa fénylik így, / de bent még mozdul, ami él / […] Só és homok és fent a kőtömb, / mint egy barlang az ég­be vájva” (Szobrok, 95–96.) Ez az a korszaka a Nemes Nagy-költészetnek, amelyik­ben az angyalok paradox létezése interpretáció tárgya lesz, fentnek és lentnek rend­kívüli sűrítettségű összekapcsolásai létrejönnek, ennek alapján pedig egyfajta bel­ső transzcendenciáról beszélhetnek az értelmezések.

Egy harmadik mozzanatban a mögöttesség struktúraszerűsége válik dominánssá az életműben: továbbra is van valami a felszínen túl, de ezúttal már a megcsináltság, olykor a gépiség válik a mögöttesség modelljévé: „a fák tervrajzai”-ról esik szó például (Falevél-szárak, 238), de ugyanígy a gépiség vetül rá arra is, ami egy si­mán metafizikus közelítésben egyszerűen „égi” lehetne: „Nézd, micsoda sürgölődés most a levegőben, a hibajavítás fémes villogása, átlátszó, óriás munkálatok. Ott, ott az ég, mint egy kikötő felett, ahol párába oldott árboc-panoráma, kémények és raktárak vasa zúg.” (Villamos-végállomás, 151.)

A mögöttesség-struktúra következetes jelenlétének felmutatására azért volt szük­­ség, mert a hagyatékból közölt versek egy részének retorikai stratégiája épp a le­­leplezés-önleleplezés alakzatától indul. A Kísértés például a vágyak elfojtását ró­ja föl a saját, 1955-re már bejáratott versbeszédnek: „mit akarok? A vágy dadog. / Mi­csoda költő vagyok én? / Áttételek, görbe utak / ismerik csak a talpamat, / csak zsú­folt labirintusok –” (Kísértés, 350.). Másutt az objektív költészet terminusára, jellegére vonatkozó reflexiót is belehallhatjuk a pársoros versbe: „Rettentő ez az ob­jektivitás. / Ez a kötél-rend, ez a láthatatlan / célzás-csomó, bujkálás a szavakban, / ez a temérdek hallgatási érdem, / megfojt a szemérem.” (Rettentő…, 369.) Vol­ta­képpen az a szembeállítás, amelyik a hagyatékból előkerült, gyakran az „objektív” ver­sekkel egyidejű szövegeket az ismertebbé vált Nemes Nagy-szövegek kontextusában tárgyalja, ezekből a versek közötti dialógusokból eredeztethető. Nemes Nagy maga írja meg saját „fegyelmezett” verseinek jungi értelemben vett árnyékait, ellenpólusait is. És ha jungi módon közelítünk a személyiség képletéhez, akkor eb­ben a kétarcúságban nincs is semmi meglepő. Egymást kiegyensúlyozó és egymást feltételező erők működését figyelhetjük a nyilvánossá vált és az „elfojtott” ver­simázsok között. Nemes Nagy Ágnes pontosan érezte, melyek azok a jegyek, amelyek révén költészete radikálisan más szemléletet képvisel, mint a korszak nyil­vánosságában jelen lévő többi magyar szerzőké, és ezeket a „karakterjegyeket” erő­sítette publikált verseiben. Kétségtelen, hogy hagyatékból előkerült versei más irányú szubverziót is hordoznak – akár egy radikálisabb személyesség kódja is felsejlik az ilyen jellegű szövegekben: „Az impotencia / a félelem fia, / nem használ el­lene / se kényszer, se ima. // Miért sújtasz így, Atyám? / Aszályt borítva rám, / egy csepp vigasszal édesítsed / szikkadt, keserű szám.” (Sorok, 361.) Mégsem gondolom, hogy ez azt jelentené, elhibázottnak, szélsőségesen önkorlátozónak kellene bélyegeznünk Nemes Nagy Ágnes imázsformálását A Föld emlékei című kötetben. Teljesen jogos igénynek tekinthetjük ugyanis a pontos, kidolgozott kötet­struktúrák megformálását, és a Sorok jellegű versek alighanem kifelé mutattak vol­na a kötet kialakított szerkezetéből.

Ferencz Győző 2016-os kiadványhoz illesztett jegyzetei pontosan követhetővé teszik az egyes versek kiadástörténetét – innen azonosítható egyébként az is, hogy melyek az első ízben kötetbe került versek. Választott olvasói stratégiám kiemelt fi­gyelmet szánt ugyan a most először kötetbe került költeményeknek, de a korpusz bővítése önmagában nem jelentette számomra a versek jellegének sok­szí­nűbbé válását. Izgalmas volt ugyanakkor első ízben együtt olvasni Nemes Nagy Ág­nes gyermekverseit a felnőttversekkel. Azon túlmenően, hogy A gondolj-rám-vi­rág, a Tavaszi felhők vagy az Ugróiskola a Nemes Nagy-életmű legismertebb da­rabjai közé tartoznak, a gyermekversek együttolvasása a többi szöveggel ráerősíthet a Weöres Sándor-költészettel való, a Pilinszky- vagy Rilke-párhuzamhoz ké­pest ritkábban hangsúlyozott rokon vonások kiemelésére. Különösen a korai Ne­mes Nagy-versek alakítanak ki a Weöres verseiéhez hasonló markáns zenei struktúrákat, de szemléleti rokonságokat is találhatunk a személytelen költészetet sajátosan felfogó Weöres (lásd például A teljesség felé vonatkozó passzusait) és a radikálisan elszemélytelenített versek Nemes Nagy Ágnese között is.

A Ferencz Győző-féle Összegyűjtött versek nagy lehetősége tehát nem abban áll, hogy egy eddiginél „autentikusabb”, „életesebb”, „személyesebb” Nemes Nagy Ág­nest találjunk benne, hanem inkább abban, hogy az eddiginél következetesebb mó­don követhetjük végig a szerző által önmagáról kialakítani kívánt és az életmű ál­tal kirajzolt imázs közötti különbségeket, illetve egyben láthatjuk a gyermekeknek, valamint felnőtteknek írt szövegeket. Egyszerre komoly, játékos és szenvedélyes ez az életmű, s e jelzők nem zárják ki egymást.

Nemes Nagy Ágnes: Összegyűjtött versek, összeáll. Ferencz Győző, Jelenkor, 2016.

(Megjelent az Alföld 2017/11. számában.)

Borítókép forrása: Gaál Tamás: Nemes Nagy Ágnes arcképei, Cultura.hu; Fotó: Hunyady József (Fortepan)

Balázs Imre József

szerző: Balázs Imre József
honlap e-mail
Balázs Imre József 1976-ban született Székelyudvarhelyen, irodalomtörténész, kritikus, költő, a kolozsvári Korunk főszerkesztő-helyettese. 20. századi és kortárs magyar irodalommal kapcsolatos tantárgyakat tanít a kolozsvári BBTE bölcsészkarán. Legutóbbi kötete: Jung a gépteremben (2014).

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archív bejegyzések