Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
Alföld folyóirat - Kortárs fórum 4.
87988
post-template-default,single,single-post,postid-87988,single-format-standard,ajax_fade,page_not_loaded

Kortárs fórum 4.

TÉREY JÁNOS: KÁLI HOLTAK [3. EPIZÓD]

Új sorozatunkban arra teszünk kísérletet, hogy a lapunkhoz közel álló szerzők aktuális könyveiről kérdezünk meg irodalmárokat – írókat, kritikusokat, szerkesztőket –, s kérjük véleményük rövid kifejtését. Három kérdésben igyekszünk hol tágabb összefüggéseket firtatni, hol részletkérdésekbe belemerülni, odafigyelve mind a mű által megszólított hagyományra, mind a kötet már meglévő kritikai visszhangjára. Ezúttal Térey János Káli holtak című könyve kerül terítékére (Jelenkor, 2018), mégpedig több fordulóban. A harmadik, záró epizódban Görföl Balázs és Orcsik Roland válaszait olvashatják.

1. Mi a véleménye a kötetben felbukkanó nagyszabású előadás-koncepciókról (Trianoni Hamlet, Haramiák) és sorozatötletről (Káli holtak)? El tudná képzelni valamelyik megvalósítását, szívesen volna-e érdeklődő nézője egyiknek vagy másiknak?

Orcsik Roland (író, a Tiszatáj szerkesztője): Kiváló ötlet mindhárom, jól tükrözi, hogyan él, mikkel küzd meg egy színész ma Magyarországon, hogyan működik a színház intézménye, milyen kínos politikai és piaci kompromisszumokra kényszerül stb. A zombis sorozatfilm pedig elemeli az egészet, magát a szatírát is idézőjelbe teszi, ironikusan kezeli. Persze, mindhármat szívesen megnézném, különösen a Trianoni Hamletet és a Káli holtakat, a metál-Haramiák, vagyis A rablók számomra annyira nem új, több rendezés is beépített metál vagy punk zenét az előadásba, persze, ettől még megnézném a Térey, vagy Térey közreműködésével rendezett darabot. A Trianoni Hamlet groteszk, kockázatvállaló, kiválóan rámutat a magyar közélet ellentmondásaira, bugyraira. Viszont a benne említett román nézőpont nincs kellőképpen kidolgozva, inkább ígéret marad. Ám fontos, hogy legalább említés szintjén előkerült ez a probléma, immár száz éve nem tudunk erről érvényesen beszélni, a másik nézőpontját egyáltalán nem ismerjük, a csőcselék uralja mindkét oldalon a beszédmódot. A Káli holtak pedig a múlton siránkozó mentalitás nagyszerű paródiája. Az egész nagyon Thomas Bernhard-ízű, ám úgy, hogy a mondatokon ott van Térey jellegzetes pecsétje, rá jellemző iróniája.

Görföl Balázs (kritikus, a Jelenkor szerkesztője): A regényben nagyon más színvonalat képvisel a színház és a filmsorozat: és ami igazán fontos, nemcsak az előadás-koncepciók tűnnek jóval nívósabbnak, mint a zombiszéria, hanem a színház világának megjelenítése is sokkal magasabb minőségű, mint a filmgyártásé. A zombisorozat csupa kérdőjel: nem világos, hogy ócska sikerszériáról van-e szó, tisztességesen legyártott zsánerről vagy nagyobb igényű allegóriáról. Ugyanakkor ez az eldöntetlenség számomra egyáltalán nem tűnik termékenynek, az egész ügy érdektelen, és mintha csak annyi szerepe lenne, hogy a közönségsiker, illetve a művészet dilemmája elé állítja a főszereplőt. Ehhez képest túl sok jelenet bukkan fel a regényben a sorozatból, és ezek az epizódok láthatóan parodisztikusak kívánnak lenni, de inkább fárasztóak. Ráadásul azzal, hogy a zombisorozat adja magának a regénynek a címét, túl nagy súlyt kap. Ezáltal a könyv alighanem leghalványabb eleme, a tévészéria kerül előtérbe, és meggyőződésem, hogy ez kifejezetten rossz döntés volt, ugyanis kitakarja a regény sokkal érdekesebb és fontosabb problémáit, így a színház világát, a főszereplő lelki (és testi) egyensúlyvesztését, a kortárs kulturális élet csípős megjelenítését, a budapesti elit sajátos Káli-kultuszát: persze utóbbira vonatkoztathatjuk a Káli holtak címet, de ez rendkívül lapos lenne.

Ehhez képest az előadás-koncepciók kifejezetten izgalmasak, és alkalmat adnak arra, hogy éles látleletet adjanak a kortárs magyar színházról. A színészek és a rendezők rivalizálása, a közönségigények, az állami mecenatúra, a siker bizonytalansága, a színészi munka esetlegessége, az aktualizálás, a nagy klasszikusokban rejlő értelembőség, az értelmezési koncepciók lassú kiforrása, a színházi generációk eltérő szemlélete, a média- és a kritikai visszhang jelentősége: ez mind-mind megjelenik a műben. Az új Haramiák-koncepció különösen figyelemreméltó, a Schiller-dráma filozofikussága helyett a szocializáció és a felnövekvés kérdésére helyezve a hangsúlyt. Igen, szívesen lennék nézője ezeknek az előadásoknak, miközben az elmaszatolt zombisorozat hidegen hagyna.

2. Kálmán C. György sokszempontú kritikában (az Élet és Irodalom hasábjain) bírálja erőteljesen a könyvet. Ezek közül a mű nyelvezetére vonatkozó véleményét emelem ki: „Minthogy a mű alapvetően a »realista kód« szerint íródik – vagyis elsősorban úgy olvasható, hogy a »valósághűséget«, a »hiteles ábrázolást« s hasonló, kissé gyanús szempontokat érvényesítünk –, jogosnak látszik, hogy olyan egyszerű követelményeket kérünk rajta számon, mint a beszéd vagy a párbeszéd életszerűsége. Márpedig ezen a próbán a Káli holtak gyorsan elbukik. Úgy ember nem szól a másikhoz, ahogyan Térey szereplői: kimó­dolt, bonyodalmas, olykor költői(eskedő) megszólalások, minden mintha kicsit emelkedett akarna lenni, mintha csak valami kötött formájú drámai műből vagy a lírából keveredtek volna ide.” Nem szükségképp erre reflektálva, de kíváncsi vagyok, hogyan látja a regény nyelvhasználatát, annak modalitását, viszonyát a szerző költői stílusához. Mennyiben szatirikus ez a próza?

Görföl Balázs: Kálmán C. György megsemmisítő bírálata jó kiindulópont a regény nyelvhasználatának megvitatásához. Teljesen egyetértek azzal, hogy a Káli holtak alapvetően a realista kódot használja, és ennek fényében szerintem is problematikusak a párbeszédek, hogy most csak a nyelvhasználatnak erre a fontos elemére korlátozódjam. Szerintem is sokszor kimódoltak, cirkalmasak, nem életszerűek a dialógusok, s a fő gond az, hogy a szereplői megszólalások ugyanabból a nyelvi anyagból vannak gyúrva, nem kellőképpen egyénítettek. De hát van ilyen, ez önmagában nem katasztrófa, és szerintem a Káli holtak bőven van annyira jó regény, hogy a nem igazán árnyalt párbeszédeket elvigye a hátán: már csak amiatt is, hogy a főszereplő-elbeszélő monológjai legalább ennyire fontosak. S utóbbi körülmény valamelyest menti is a dolgot: a bölcsész, minden életrevalósága és vagánysága mellett a közegénél okosabb, reflektáltabb és nyelvében „régimódibb” Csáky Alex mintha a saját nyelvéhez igazítaná mások beszédét, szóval itt nem feltétlenül szerzői technikai gondokról, hanem elbeszélői túlhabzásról is szó lehet. Másfelől a szereplők nagyon gyakran művi körülmények között szólalnak meg: tévéinterjúkban, színházi hatalmi helyzetekben, egymás előtt is mintegy szerepelve, ami magyarázhatja a nyelvi kimódoltságot. Bár szerintem egyszerűbb a magyarázat: Téreynek nem sikerült maradéktalanul a műfajváltás ‒ ami a verses regényekben vagy a verssorokba tördelt epikai művekben, tehát eleve „nem prózai” kötetekben artisztikus, sűrített, elemelt szereplői megszólalásnak hatott, az a „prózai” regényben már idegenül cseng, és ebben nem látok szatirikus igényt, de még csak tudatosságot sem. Ám hangsúlyozom, ettől még nagyon is működik a regény: miközben azon morfondírozom, kik azok az íróink, akik valóban jó párbeszédeket írnak. Nem tűnik ez evidensnek.

Orcsik Roland: Nem egészen világos, mit ért Kálmán C. azon, hogy „a mű alapvetően a a »realista kód« szerint íródik”, talán emiatt is teszi hozzá sürgősen, hogy „vagy elsősorban úgy olvasható […]”. A „hiteles ábrázolás” elvárása azonban nem pusztán a történeti realizmus, hanem a korábbi korok műveire is érvényes. Gondoljunk csak abba bele, hogy Platón épp azt kéri számon Homéroszon, hogy hiteltelenül ábrázolja az isteneket, a héroszokat. Innen nézve hamar eljutunk René Wellek „örök realimzus” fogalmához. A „realista kód” szerintem több ponton nem használható Térey regénye esetében, inkább a „transzrealizmus” logikáját követhetjük benne, ám ezt is idézőjelesen, parodisztikusan, hiszen a zombis sorozatfilm – a szatirikus társadalombírálat mellett – nagyszerű (ön)paródia, a zsáner kiforgatása. A párbeszédek szerintem azért „hitelesek”, mert Csáky Alex gyakran összemosódik a szerepeivel, sokszor azokból szólal meg, innen az eklektikus regiszterkeverés. Akár Shakespearnél, így fér meg egymás mellett a pongyolizmus és a tragikus fennköltség. Mennyire szatirikus ez a próza? Pontosan annyira, amennyire nem, főleg azokon a pontokon, ahol nem a mai aktuálpolitika szerint, hanem a regény fiktív világának logikája alapján íródik. Ettől persze még ráismerhetünk jelenünk idiotizmusára, a társadalmi züllésünk ironikus ábrázolására. Csakhogy a Káli holtak az imaginárius, és nem pusztán a valós világ(ok) fikciós konstrukciója. Viszont azzal semmi gond, hogy Kálmán C. egészen másként látja a Káli holtakat, a bírálatában nekem inkább az a zavaró, hogy a „realista kód” bevonásával leszűkíti a regény horizontját.

3. Milyen prózahagyományhoz kapcsolódik a Káli holtak, mely magyar vagy nemzetközi műv(ekk)el érzi rokonnak?

Görföl Balázs: Nem jutnak eszembe magától értetődő kapcsolódási pontok. Persze Térey korábbi műveivel azonos univerzumba tartozik az új regény is, sok a közös szereplő, problematika, motívum. A nemzetközi irodalomból Houellebecq egy-két kötetével tudom rokonítani a könyvet, főleg amiatt, hogy a francia fenegyerekhez hasonlóan Térey is olyan énelbeszélőt választ, akinek az orgánuma hogy-hogy nem, emlékeztet a szerzőére, s aki kendőzetlenül és pimasz magabiztossággal beszél politikailag, társadalmilag, kulturálisan kényes ügyekről, tabukról. Csáky Alex többek között a Saul fia elhibázottságáról, a kortárs nyomorirodalom divatjáról, a kortárs színház biztonsági játékairól, a politikai szekértáborok nevetséges mániáiról, a közösségi média fonákságairól. Ha rosszmájú lennék, azt mondanám, a szerző a szereplője szájába adja mindazt, amit maga nem szívesen mondana ki nyíltan ‒ persze erre az lehetne a válasz, hogy otromba módon nem veszem számításba a fikciót. Ha jóindulatú lennék, azt mondanám, Csáky csak egy fiktív alak, és amit mond, az független a szerzőjétől ‒ persze erre bárki mondhatná, hogy tőről metszett naivitás.

Orcsik Roland: Talán legközelebb a már említett transzrealizmushoz kapcsolódik, ám attól is eltávolodik, miután a zombis sorozatfilm inkább önmaga paródiája a regény önreflexív világában. Mégis a populáris zsáner beemelése, a stílus eklektikája a posztmodernhez közelítené Térey művét, azzal, hogy a popularitás és az eklekticizmus itt nem relativizálja a főszereplő értékrendjét, létszemléletét. Thomas Bernhard itt a legközvetlenebb előd, valamint Charles Bukowski lazasága, Bret Easton Ellis Glamorámája (több Térey-mű kapcsán is releváns lehet), és nem utolsósorban Márai Sándor kultúrpesszimizusa, gőgös arisztokratizmusa felől is értelmezhetjük Csáky Alex „trombitálását” a társadalomról, politikáról. A mai magyar prózából Bartók Imre, illetve Jódal Kálmán néhány megoldása mutat rokon vonásokat, illetve az, ahogyan Nemes Z. Márió keveri, kavarja a stílust, a szatírát a fennköltséggel, persze lényegesen más eredményekkel, valamint Jódal Kálmán, de nem a transzrealista látomásai, hanem a szubkulturális zenekarok megidézése által. Lanczkor Gábor táj-, zene- és vizuális érzékenysége, Káli-őrülete szintén fontos párhuzam. Térey regénye egyszerre előremutató és konzervatív, ugyanis prózapoétikai szempontból nincs benne újdonság, ám ahogyan a fiktív szereplők reflektálnak például a Saul fiára, a trianoni, a migráns-problémára, tehát az aktuálpolitikai kérdésekre, az nagyon izgalmas. Végiggondolt, következetes mű, pár helyen éreztem csak papírszagú párbeszédet (pl. Borombovics Géza néhány mondata esetében), a legtöbb dialógus viszont dinamikus, a drámai szerkezet indokolt és jól biztosítja a regény pilléreit.

+ 1. Melyik a kedvenc mondata a kötetből?

Orcsik Roland: Sok van, nehéz erre eggyel válaszolni. A FB-on már megosztottam egyet, de akkor íme még egy a többől, sőt, nem is egy, hanem kettő ugyanarról az oldalról: „Az agy beteg késztetései. […] Az ágyék el nem sütött villámai.” (392.)

Görföl Balázs: „Az eső utáni tölgyes illatával nem tudok betelni, a horhosok szaga nagyapám-korabeli emlékem.”

Térey János: Káli holtak, Jelenkor, 2018.

Kortárs fórum sorozat előző darabjai a Káli holtakról (Balázs Imre József, Bedecs László, Smid Róbert, Földes Györgyi és Bárány Tibor részvételével) itt és itt olvashatóak.

Lapis József

szerző: Lapis József
honlap e-mail
Lapis József 1981-ben született Sárospatakon, hosszabb debreceni tartózkodás után jelenleg is itt él. Kritikus, irodalomtörténész, könyvtáros, a Prae és az Alföld folyóiratok szerkesztője. Elsősorban modern és kortárs magyar irodalommal és gyerekirodalommal kapcsolatos tanulmányokat, recenziókat publikál. Könyvei: Az elmúlás poétikája (2014); Líra 2.0. - Közelítések a kortárs magyar költészethez (2014).

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archív bejegyzések