Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
Alföld folyóirat - Tőzsér Árpád versei
88041
post-template-default,single,single-post,postid-88041,single-format-standard,ajax_fade,page_not_loaded

Tőzsér Árpád versei

XXXVI. fejezet
amelyben Maurice dʼEsparvieu az őrangyaláról
és az Isten↔Sátán metamorfózisról elmélkedik

 

1913-ban, Párizsban már november 3-án leesett a hó. Kész volt
az Angyalok lázadásának XXVII. fejezete, és Maurice dʼEspar-
vieu, a híres dʼEsparvieu-könyvtár igazgatójának s tulajdonosá-
sának irodalmi érdeklődésű, de kicsit tudálékos fia, valamint Ar-
cade, Maurice volt őrangyala már a Római utca 13-ban laktak, s
hetente kétszer-háromszor megjelent lakásukban Maurice szere-
tője, a csinos des Aubels-né is. Havazott egy kicsit, aztán hirte-
len elállt. Valójában nem is volt az havazás, csak hószitálás, s
Maurice-t akkor, emlékszik, nem is a korai hó hökkentette meg,
hanem maga a havazás kifejezés: zavarta az alany nélküli állítás
metafizikuma: ki havazik, ha havazik? A hó meg talán megsértő-
dött, mert már a későbbi (téli) hónapokban sem tért vissza, csak
a következő év májusában. De erről később! Maurice dʼEspar-
vieu, a huszonöt éves, amúgy jó svádájú fiatalember, korábban a
nagy, kertes családi házuktól kicsit távolabb álló, kétszobás nyá-
ri lakban lakott, s ez a külön lakása szellemi és életvitelbeli kü-
lönállását is jelezte. A családban s a tudósok között, akik a
könyvtárukban s házukban megfordultak, ő dilettánsnak számí-
tott, de tulajdonképpen csak a szó Renan-i értelmében lehetett
volna dilettáns: esze mindig magához s nem máshoz való volt;
nem törekedett megérteni a dolgok végső okait, nyugodtan élt a
hozzá legközelebb eső látszatok világában. A mi történetünk ott
kezdődik (egy fiktívnek tűnő XXXVI. fejezettel), ahol Anatole
France jeles regénye befejeződik. 1914. május 4-e van, Maurice
tehát (miután a szülei, szabados élete miatt, kiutasították az ősi
portáról) már rég a Római utcai albérletében lakik, s most éppen
egyedül van, az aznapi Figarót olvassa, s a lap árkusai mögül ki-
tekintve megrökönyödve tapasztalja, hogy havazik. Úgy érzi, el-
tévedt az időben, még mindig november van, s a tavalyi, korai
havazás közvetlen folytatását látja. Akkor, amikor ez a folyta-
tás már teljesen valószerűtlen. Maurice fenomenológiája megza-
varosodik, mint a másnapos sör. Filozófunk úgy érzi: a magán-
valók fellázadtak a látszataik ellen. A májusi hó talán a Szentlé-
lek kontinensek és tengerek fölé terjesztett, hófehér szárnyaiból
hull: annyira irreális, hogy már reális. Mint Párizs száz évvel
ezelőtti eleste, Napoleon elbai „partra szállása” s a Figaro, mely
minderről megemlékezik! Maurice a kinti bizonytalanságokról
lassan visszavált a benti bizonyosságokra. A Figaróból megtudja,
hogy a Napoleon ellen felálló európai Nagy Koalíció tagjai a csá-
szárt ugyan sátánnak tartották, de a legyőzése után nem taszítot-
ták pokolra, csak Elba üdülőibe „száműzték”, talán erőt gyűjteni
az újabb lázadásához. Maurice-t mindez egy másik, egy valódibb
Sátánra, az Úr ellen nemrég (s éppen Párizs falai között) másod-
szor is fellázadó (bukott) angyalok vezérére és a saját, személye-
sen akkoriban megismert, megszeretett őrangyalára, Arcade-ra
emlékezteti. Arcade-tól hallotta ugyanis: az álmában az Istent le-
győző Sátán testét ébredése után jeges verejték borította el: visz-
szarettent saját győzelmétől. A lázadás alvezérei, Arcade, Nectai-
re, Zita és Istar ott álltak közelében, kint bengáliai pintyek dalol-
tak. Barátaim, mondta a Fővezér a lázadóknak, ne hódítsuk meg
az eget, legyen elegendő, hogy meg tudjuk hódítani. Háború há-
borút nemz, győzelem vereséget, a legyőzött Istenből Sátán lesz,
a győztes Sátánból Isten. – Maurice a második, s még az elsőnél
is valószerűtlenebb hóesés hatására újból elgondolkodik az Isten–
Sátán parabola jelentésén. Az okos, de némileg demagógiára
haj­lamos Arcade, mikor még az őőrangyala volt és semmi más,
s olyannyira összetartoztak, hogy mindketten ugyanazt a rubensi
idomokkal büszkélkedő des Aubels-nét szerették, szóval a sze-
relmes őrangyal az asszonyt gyakran szédítette áltudományos elő-
adásokkal, amelyek legtöbbször az angyalok testének egyszer-
re anyagi és szellemi minőségeiről és a kimeríthetetlen szerelmi
energiáiról szóltak. Így például egyszer azt fejtegette az előtte há-
lóingben kuporgó, dekoltázsába és esendőségébe mélységes belá-
tást engedő szépasszonynak (ő maga, angyalságának külső jegye-
it demonstrálandó, mezítelenül ült egy széken), hogy a bibliai időkben,
a Teremtés lávaalvadékai között az Isten ellen lázadó angyalok már
felvonultak egyszer, de akkor csúfosan elbuktak, s
bukásuk következményeképp az Ég és Föld közötti tartományok-
ba, az angyalok és emberek közötti harmadik minőségbe számű-
zettek, s azóta azzal különböznek az égben maradottaktól, hogy
képesek emberek módjára szeretni és utódokat nemzeni. S hogy
az emberiségnek csak a fele származik Ádámtól, a másik fele a
kígyó, illetve hát persze a Sátán és Éva nászából eredeztethető, s
a Világmindenség működésének sem pusztán az Isten és a jó an-
gyalok a biztosítékai, hanem a Jó és Gonosz egyensúlya, s a bu-
kott angyalok szerelmi potenciálja nélkül az emberiség már ré-
gesrég kihalt volna. Maurice-nak nagyon-nagyon hiányzik az őr-
angyala. De nem a középkori lovagi őrző-védő kíséret, hanem a
vitapartner, a mindig kéznél levő konkrét ellenfél, akivel, ha úgy
adódik (mint ahogy a hármas liaison kezdetén des Aubels-né mi-
att már adódott is), párbajt is lehet vívni. Hogyan párbajozzon
ugyanis a Fekete Kéz nevű szerb fantommal vagy Bosznia-Her-
cegovinával (létezik egyáltalán ilyen nevű ország, vagy csak a
Figaro riportere találta ki?), vagy mondjuk a monopolkapitaliz-
mussal, a szindikátusokkal, Rockefellerrel, Poincaréval? (Vagy
ki is ül most a francia trónon?) Ezek az ő számára csak a Figaró-
ban létező fantazmagóriák, ideák, címek, mint a könyvtárukban
Platón Állama, Szent Ágoston Vallomásai vagy Lucretius Carus
De rerum naturája. Arcade, Maurice volt őrangyala, aki földi és
túl­világi pragmatizmusával valóságos kiterjedéseket adhatna az if-
jú dʼEsparvieu mindenkori látszatainak, a lázadó, de pacifikált angyalhadakkal ismeretlen
dimenziókba vonult, s ő megint egyedül
maradt fenomenológiájával. S ráadásul most itt van ez a talányos
májusi hóesés! Kilóg az év anatómiájából és minden filozófiából,
ahogy egykor des Aubels-né fekete harisnyája kilógott a csábító
Arcade materia primaként világító, meztelen feneke alól.
S a napoleoni háborúk századik évfordulóján
mindez új, kozmikus vészeket jósol.

Falak

Hadrianus-fal: északra Glasgow, délre Yorkshire!
Éjjelente
a császár lelke
panaszkodik itt, hinnéd: valamely őszi bokor sír.

Búsul a falépítő és költő császár, az önsírvers atyja:
kökénybokorban
most s minden korban
magát és Antinoust, szép fiú-szeretőjét siratja.

*

Európa ágáról töppedt mítoszok csüngnek,
szemenként hullnak,
mutatva múltat,
jelent, jövőnket – dérütött történelmünket.

Vico-ciklusok szerkezete egy kökényszemben! –
mereng a dalom.
A Hadrianus-falon
római kökénybokor rí, angolkert ciprusa rebben.

Vénül földrészünk – túlérett, hullni kész történetekkel
tele a fája.
Beállsz alája:
hallod, hogy lehull az ős-éj, s ered az első reggel.

*

Európa ma erőd, mit össze a szó malasztja tart,
s nem védi se fal, se zár,
kinyílt a szezám –
kelet és nyomában dél is föl, északra tart.

A gravitáció roppant inai északra vonják
megint a déli
partokat, véli
Camus, az űrből tekintve elhagyott honját.

Földrészek házasodnak be hozzánk – nőül és vőül,
a hozományuk
vitalitásuk:
a déli gondolkodás. Kincsünk nő? – Szókincsünk bővül.

*

S a szezám mit tehet!? Gyűjti a volt-ot, a van-t s ami lesz még,
s beomlik, mint annyi volt kor is…
Animula… comesque corporis –
csak a vers falai óvják a lelket, a formázó eszmét.

(Megjelent az Alföld 2018/6-os számában.)

(Borítókép: Corrado Giaquinto Sátán az Úr előtt című festménye felhasználásával)

Tőzsér Árpád

szerző: Tőzsér Árpád
honlap e-mail
Tőzsér Árpád 1935-ben született Gömörpéterfalán. Többek között a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és József Attila-díjas szlovákiai magyar író, költő, szerkesztő, kritikus, irodalomtörténész, műfordító és egyetemi oktató, Érdemes Művész.

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archív bejegyzések